TÓTH NORBERT (TISZA): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Amikor az Alkotmánybíróság működéséről beszélünk, mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy mi ennek az intézménynek a feladata. Az Alkotmánybíróság feladata az alkotmányosság elsődlegességének a biztosítása. Ha a parlament egy olyan törvényt fogad el, amely sérti az Alaptörvényt vagy esetünkben az alapvető jogokat, akkor ezt alkotmányossági kontroll alá kell vonnia, tehát meg kell vizsgálnia, hogy mi történt, és a végén hoznia kell egy mindenki számára kötelező erejű döntést.
Hogy ez mit is jelent a gyakorlatban, arra visszautalnék egy konkrét példával a közelmúltból. 2011-ben a fideszes parlamenti többség elfogadott egy olyan törvényt, amely alapján a köztisztviselőket bármikor, bármiféle indoklás nélkül ki lehetett volna rúgni. A hatalom lényegében egy gombnyomással meg akarta fosztani a tisztességesen, becsülettel dolgozó embereket a létbiztonságuktól. Az akkori független Alkotmánybíróság azonban azonnal közbelépett, kimondták, hogy ez az eljárás súlyosan sérti az emberi méltóságot és a jogbiztonságot, ezért a 29/2011. AB határozattal a törvényt megsemmisítették. Ezzel magyar emberek ezreinek a munkahelyét védték meg.
Pontosan ez az Alkotmánybíróság feladata. Az nem egy pártpolitikai testület, tehát az nem a kormányt, de még csak nem is az ellenzéket védi, az alkotmányos rendet és az alapvető jogokat védi. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy a politikai többségtől érinthetetlenül tudjon működni. Egy jogállamban teljesen elfogadhatatlan az, hogy ugyanaz a politikai többség, amely a törvényeket hozza, meghatározza azt is, hogy ki és hogyan ellenőrizheti azokat a törvényeket, amelyeket saját maguk alkotnak meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt években ennek pontosan az ellenkezőjét láthattuk. Mindenki számára világossá vált az a hatalomtechnikai gépezet, amellyel a Fidesz lépésről lépésre kiüresítette a legfőbb alkotmányos garanciákat. Nézzük a tényeket! Még 2010 nyarán épphogy elfoglalták a frissen megválasztott képviselők a székeiket, az volt az első dolguk, hogy megváltoztatták a bíróválasztás szabályait. Korábban a jelölőbizottságban minden parlamenti pártnak egyetlen képviselője volt, hogy biztosítsák a politikai egyensúlyt. Ők ezt fogták és átírták a parlamenti arányoknak megfelelően. Ezzel azonnal elérték, hogy onnantól kezdve ellenzéki egyetértés nélkül, kizárólag a saját, megbízható embereiket tudják beültetni a testületbe.
Aztán jött 2010 ősze. Az Alkotmánybíróság megsemmisített egy fideszes törvényt, az akkor nagy vihart kavaró és sokak által emlegetett 98 százalékos különadóról szóló rendelkezést. Mi volt erre a kormány reakciója, természetesen a jogállami garanciákat tiszteletben tartva? Bárcsak! Fogták magukat, és egész egyszerűen megtiltották a bíráknak, hogy gazdasági, adóügyi vagy költségvetési kérdésekben érdemben vizsgálódjanak. Hát, képzeljék el ezt a helyzetet! Ha a bíró nem úgy ítélt, ahogy a fideszes hatalom kívánta, egész egyszerűen kivették a bíróság kezéből a jogkört. Nesze neked önkény, ugye?
De itt még nincs vége. 2011-ben 11-ről 15-re emelték a bírák számát. Semmilyen logikus magyarázat nem állt emögött, pusztán azért tették ‑ pusztán azért tették! ‑, hogy újabb, a hatalomhoz hűséges embereket ültessenek az általuk újonnan létrehozott üres székekbe. És ez még mindig nem volt elég. Ugyanebben az évben tovább szűkítették az Alkotmánybíróság hatáskörét, amikor elvették a testülettől azt a jogot is, egyébként teljesen érthetetlen módon, hogy saját elnöküket maguk válasszák meg.
(20.50)
Hogyan is várhattunk volna pártfüggetlen döntéseket olyan politikailag kivezérelt személyektől, mint mondjuk, Polt Péter vagy Hende Csaba? Amit önök a magyar jogállammal műveltek, az gyakorlatilag a demokrácia teljes megcsúfolása volt.
Tisztelt Ház! Az Alaptörvény tizenhetedik módosítása ezen a ponton is érdemi változást hoz. Az Alkotmánybíróság elnökének megválasztása ismét a testülethez kerül. Az előterjesztett javaslat rögzíti, hogy az Alkotmánybíróság elnökének megválasztása ‑ nyilvános pályázati felhívás keretében ‑ az Alkotmánybíróság teljes ülésével folyik le. Ez egy abszolút elvi kérdés. Arról van szó, hogy az Alkotmánybíróság elnökéről soha többé ne egy bizonyos politikai többség döntsön. Ez az intézményi önállóság egyik legfontosabb garanciája. Ezzel egyébként most pontosan megint csak önmagunkat korlátozzuk, tehát így néz ki az, amikor egy kétharmados többség él, nem pedig visszaél a hatalmával.
A javaslat második fontos eleme az alkotmánybíróvá válás szakmai feltételeit érinti. Ahogy már korábban is felhívtam erre a figyelmet, 2024 végén a fideszes többség megszüntetett egy korábban saját maguk által is fontosnak tartott szakmai garanciát. Eltörölték azt a követelményt, hogy az alkotmánybírói tisztséghez szükséges szakmai gyakorlatot olyan munkakörben kelljen megszerezni, amelynek betöltéséhez jogi végzettség szükséges. Gondoljunk csak bele, amikor már nem maradt elég magasan kvalifikált szakember a saját holdudvarukban, akkor nem felkutatták az ország legkiválóbb jogászait, hogy felkérjék őket alkotmánybírónak, hanem egészen megdöbbentő módon lejjebb vitték azt a bizonyos mércét, hogy a saját hűséges pártembereiket ültethessék ezekbe a székekbe. Lényegében kinyitották az ajtót valódi tapasztalat nélküli politikai kinevezettek előtt, olyanok előtt, akik majd megmondják, hogy mi felel meg az Alaptörvénynek, és mi nem. Ezzel azokat az alkotmánybírókat sértették meg, akik hosszú és kiemelkedő szakmai múltjuk miatt kaphatták meg az egyik legrangosabb elismerést, azt, hogy a magyar alkotmányosság felett őrködhessenek.
Ezt a szakmai mércét azonnal és kérdés nélkül vissza fogjuk állítani. Ha egy alkotmánybírótól húsz év szakmai gyakorlatot várunk el, akkor teljesen magától értetődő megkövetelni, hogy ez a gyakorlat jogi végzettséget igénylő munkakörben szerzett tapasztalat legyen. Hiszen az Alkotmánybíróság tagjai az Alaptörvényt értelmezik, olyan döntéseket hoznak, amelyek a jogállami működés garanciáit és minden magyar ember életét érintik. Itt nem lehet helye szakmai követelmények fellazításának!
Tisztelt Ház! Egy független közjogi intézmény önállóságának harmadik fontos pillére a megfelelő pénzügyi háttér. A törvényjavaslat ezen a területen is fontos garanciát állít fel. Az Alkotmánybíróság végre maga állítja össze a saját költségvetési javaslatát, a kormány pedig ezt változtatás nélkül terjeszti az Országgyűlés elé, vagyis elénk. De miért van erre szükség? Azért, mert ha egy intézmény működéséhez a szükséges forrásokat a politikai többség tetszése szerint csökkentheti, akkor azzal az intézmény sikerességét hátráltatja. Éppen ezért az Alkotmánybíróság működését biztosító pénzügyi feltételeknek kiszámíthatónak kell lenniük, és talán éppen ez a legfontosabb tanulság.
A jogállamiság nem attól valósul meg, hogy leírjuk, hogy az Alkotmánybíróság független, aztán kész, nincs itt semmi látnivaló. Egy jogállam akkor működik, ha a független intézményekhez valódi garanciákat biztosítunk: garanciát arra, hogy megválaszthatják a vezetőjüket; garanciát arra, hogy a tagoknak szigorú szakmai követelményeknek kell megfelelniük, de garanciát arra is, hogy az intézmény maga dönt a működéséhez szükséges forrásokról. És legfőképpen garanciát arra, hogy az Alkotmánybíróság a mindenkori politikai többséggel szemben el tudja látni az alkotmányvédő feladatát. Ezek a garanciák nem az egyik vagy a másik politikai oldalt szolgálják.
Egy valóban független Alkotmánybíróság se nem a kormányé, se nem az ellenzéké: az a magyar alkotmányos rendé, az Magyarországé. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés