423 felszólalás
J/2768 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai szerepvállalással összefüggő egyes kormányhatározatok módosításáról szóló 1078/2011. (III.30.) Korm. határozatban foglalt döntésekről H/2914 Az afgani
ÁGH PÉTER, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A honvédelmi és rendészeti bizottság 2011. április 19-én megtárgyalta a J/2768. számú beszámolót, valamint a H/2914. számú határozati javaslatot, és 16 igen szavazattal, nem és tartózkodó…
J/2768 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai szerepvállalással összefüggő egyes kormányhatározatok módosításáról szóló 1078/2011. (III.30.) Korm. határozatban foglalt döntésekről H/2914 Az afgani
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Most kicsit hosszabb leszek, úgyhogy mindenkitől türelmet szeretnék kérni, de úgy gondolom, az Afganisztánban szolgáló katonák megérdemlik. Hazánk immár öt éve vesz részt az Afganisztánban folyó NATO-műveletekben. Mint tudjuk, a Magyar Honvédség összes…
T/2224 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló 1990. évi LVI. törvény módosításáról
ÁGH PÉTER (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rendelkezésemre álló időt természetesen a késői órára való tekintettel nem fogom kihasználni, viszont a javaslatunkat szeretném ismertetni. Bizonyára sok választópolgárban élénken megmaradt az az emlék…
T/2224 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló 1990. évi LVI. törvény módosításáról
ÁGH PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Miután befejeződött a képviselők közötti kommunikáció, nagyon röviden szeretnék csak válaszolni a vitában elhangzottakra, és leszögezném azt, hogy itt nem a különböző polgármesteri költségtérítésekről és hasonló esetekről volt szó, hanem a miniszterelnöki bizto…
Napirend utáni felszólalások
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tegnap, május 1-jén XVI. Benedek pápa boldoggá avatta elődjét, a lengyel származású II. János Pált. Azok a képek, amelyeket a televíziós közvetítések során a Szent Péter térről láthattunk, azt gondolom, hogy mindannyiunk szívét ör…
Napirend utáni felszólalások
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Üléstermünk egyik freskója a magyar történelem azon pillanatát ragadja meg, amikor István nádor 1848. július 5-én megnyitotta az első népképviseleti Országgyűlést. A választásokat június második felében tartották az áprilisban elf…
K/2697 Sikerült-e visszaállítani a magyar rendőrség megbecsülését?
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés kormánypárti többsége a kormányprogram elfogadásával rögzítette, hogy a rend megteremtését és egy új rendőrség megszületését nemzeti ügynek tekinti. A társadalom elvárja a nemzeti…
T/2672 A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény módosításáról
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A mai nap nem először kerül elő az alkotmány, illetve az alaptörvény kérdése. A napirend előtti felszólalási körben miniszterelnök urat is hallhattuk azzal kapcsolatban, hogy milyen előkészítés előzte meg az alaptörvény elfogadását. Hallhattunk arról is…
T/2672 A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény módosításáról
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Becsaptuk a választókat? Azért azt gondolom, hogy ezt mind a két frakció nevében, akik beterjesztők voltak, vissza kell utasítanunk. Ha végignéz a tisztelt képviselő úr a rendszerváltás óta működő kormányokon és kormánypárti frakciókon, mindig is azt lá…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bár a lista szerint úgy vettem észre, hogy KDNP-s képviselőtársam jött volna, de akkor...
K/2607 Milyen lépéseket tervez a Nemzeti Ügyek Kormánya a hazai gazdatársadalom korfájának optimalizálása illetve a fiatal gazdák helyzetének javítása érdekében?
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hazánkban a gazdálkodók átlagéletkora 56 év. Az elmúlt tíz esztendőben a gazdálkodók átlagéletkora másfél évvel nőtt, ezzel összhangban a gazdálkodók korösszetételében eltérés mutatható ki a 2000. évhez képest. Miközben az 55 év…
J/2228 Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról J/2304 Az Országos Választási
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most, amikor az Országgyűlés a 2010-es önkormányzati választásokról szóló beszámolót tárgyalja, engedjék meg, hogy a témánál maradva, de az előterjesztésen túlmutatva fogalmazzam meg a felszólalásomat. S…
T/2230 Az államhatárról szóló 2007. évi LXXXIX. törvény módosításáról
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetni szeretnék mindenkit arra, hogy az államhatárról szóló törvény módosításáról tárgysorozatba vett törvényjavaslat két célt szolgált. A módosítás elsődleges célja a határon átnyúló fejlesztések megvalósítását gátló akadályok megsz…
T/2230 Az államhatárról szóló 2007. évi LXXXIX. törvény módosításáról
ÁGH PÉTER, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi és rendészeti bizottság 2011. február 11-én tartott ülésén megtárgyalta az államhatárról szóló törvény módosítását, különösebb vita nélkül, egyhangúlag támogatásáról biztosította.…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Hazánk alkotmányának jövője, annak koncepciója van mai munkánk napirendjén. (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Sok munka van előttünk, és nem véletlenül. A rendszerváltá…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Magyarország egyik legnagyobb, fiatalságot tömörítő ifjúsági politikai szervezete, a Fidelitas képviseletében mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az alkotmányról szóló történelmi parlamenti vita so…
T/1861 Az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosításáról
ÁGH PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Belügyminisztérium december 13-án terjesztette be az Országgyűlés elé az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel,…
T/1861 Az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosításáról
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az elmúlt percekben számos pozitív megszólalást és felmerülő kritikát is hallhattunk. Arra viszont fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság is megtárgyalta ezt az indítványt december 9-ei ülésén, és ott egyhangú…
Napirend utáni felszólalások
ÁGH PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Ha van rá mód és lehetőség, akkor tisztelettel kérném önt, hogy két perc technikai szünetet biztosítson arra, amíg a képviselők elhagyják az üléstermet, azt követően tudjuk megkezdeni a napirend utáni felszólalások körét. (Rövid szünet. - A képviselők többsége…
T/1811 A Bethlen Gábor Alapról
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor a parlamentbe kerültünk, akkor mindannyian azzal a szándékkal fogtunk a munkánkhoz, hogy valami jót, valami maradandót tegyünk. A nemzetpolitikában különösen fontos, hogy tevékenységünk…
T/1813 Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gúr képviselőtársam, azért ilyen nyolc év után eléggé hiteltelen ezeket a szavakat hallani öntől. Azt gondolom, lett volna lehetőségük, hogy arra, amiről beszélt, konkrét lépéseket tegyenek 2002-től 2010-ig. (Dr. Varga László: Konkrétumokat most már!) N…
T/1746 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ÁGH PÉTER, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi és rendészeti bizottság megtárgyalta az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A testület ülésén komolyabb vita nem bontakozott ki, az előterjes…
T/1745 Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ahogy körbenéztem a teremben, azt láttam, hogy van egy-két új képviselő, de azért többen vagyunk itt, akik már több ciklusban is részt vettek az Országgyűlés munkájában, így itt voltak az elmúlt ciklusban is, és láthatták azt, hogy Varga László mihez ad…
T/1745 Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, Nagy Csaba iménti felszólalásában az egy fontos kijelentés volt, amit az elején mondott, hogy a szocialisták valami nagyon érdekes stílusban fejezték be ezt a vitát (Dr. Varga László: Nem fejeztük be!), hiszen valóban, itt egy ilyen vízivi…
T/1673 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megdöbbenve hallgattam frakcióvezető úrnak az imént elhangzott gondolatait, hiszen lehet, hogy pár ezer forintos kárról van szó, de jól tudjuk, hogy azokat a károkat, amelyeket okoznak az elkövetők, azokat hosszú évekig senki nem tisztítja le azokról a…
Napirend utáni felszólalások
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A hét végén, vasárnap december 5-e lesz. Az elmúlt években szomorú napként tekinthettünk erre a dátumra, hiszen a 2004-ben ezen a napon tartott népszavazás kampányában a magyarság mint fogalom, mint nemzet és mint közösség hatalma…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Michl József képviselőtársam felszólalására szeretnék reflektálni, illetve azt a gondolatot, amit elmondott, továbbfolytatni. Hallhattunk a családok támogatásáról. A családok fontos részei a fiatalok is, akik, azt gondolom, nemcsak a jövő hordozói, h…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én elolvastam a FigyelnőNetben Matolcsy György miniszter úr interjúját, és meg kell nyugtatnom képviselőtársamat, hogy miniszter úr arról számolt be, hogy mindenki jobban fog járni. Ha ez nem sikerült, és mivel már látom, hogy nincsen reagálási ideje, e…
T/1672 A nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az informatika területe, azt gondolom, egy olyan szféra, amelyhez viszonylag ritkán szoktak a parlamenti képviselők vehemensen hozzászólni. Talán azért is, mert nem mindenki ismeri ennek a területnek a csínját-bínját. De most, ahogy hallottuk az államti…
Napirend utáni felszólalások
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A holnapi napot a néphagyomány Márton-napként tartja számon. Ez a hagyomány abból ered, hogy november 11-én hunyt el Szent Márton, Tours püspöke, akinek a gyökereit a pannóniai Savariában kell keresni. Szombathelyt Magyarország…