10 234 felszólalás
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Ez egy ügyrendi javaslat volt, amelyhez kérdezem, hogy a képviselőcsoportok részéről van-e más hozzászóló. Megadom a szót Dancsó Józsefnek, a Fidesz képviselőjének.
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy jelen helyzetben egy bizottsági kijelölés módosító indítvány megvitatására a házelnök helyében eljáró levezető elnök feladata, úgy ítélem meg mind a módosító javaslat tartalma, mind az elhangzott két hozzászólás alapján, hogy a bizottsági megvitat…
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A munkánkat folytatjuk. Kérem, foglalják el a helyüket! (Zaj.) Mivel ügyrendi jelentkezőt is látok, a házszabályszerű ügyrendi javaslatok általában szavazással végződnek, úgyhogy erre való tekintettel is kérem, hogy valamennyien legyenek a helyükön! Tisztelt Országgyűlé…
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Egy kis figyelmet kérek!
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Az ügyrendi javaslat elhangzott. Megnyitom az ügyrendi vitát. Frakciónként 2 perc áll rendelkezésre az adott javaslathoz hozzászólásra. (Jelzésre:) Megadom a szót Veres Jánosnak, az MSZP képviselőjének.
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Megadom a szót Nyikos Lászlónak, a Jobbik képviselőjének.
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Ebben a körben természetesen valamennyi felszólalás ügyrendi. Most pedig Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének adom meg a szót.
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Megadom a szót Schiffer Andrásnak, az LMP képviselőjének.
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Csak jelzem képviselő úrnak, hogy az ügyrendi vita az a műfaj, ahol a kormány képviselőjének nincs módja megszólalni. Tekintettel arra, hogy a Fidesz-frakció nevében nem kormánytag képviselő már megszólalt, így erre nem tudok lehetőséget biztosítani. Ugyanakkor megadom a szót Salamon László k…
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Nekem az volt a célom, hogy a frakciónkénti egy-egy megszólalás ebben a vitakörben megtörténjen. Most megkérdezem bizottsági elnök urat, hogy várható biztonsággal hány perces szünetet kér annak érdekében, hogy ezt a kérdést a bizottság megfelelő döntéshozatallal megoldja.
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Ha ahhoz igazodik, akkor az derül ki, hogy a negyedóra szünet nem elég. Engedjék meg, hogy még egy kérdést föltegyek. Az a kérdésem, hogy ha az alkotmányügyi bizottság összeül, akkor annak a döntését követően a költségvetési bizottság most benyújtott módosító javaslata - hiszen ő vette nevére…
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat. 19 óra 46 perc van. Jómagam 19 óra 45 percig hirdettem szünetet, ehhez képest... (Zaj, közbeszólások: 18.45-ig.) Jómagam 19 óra 45 percig hirdettem szünetet, ehhez képest egy perc a tévedés, a bizottsági elnök úr 18.45-ig, ehhez képest egy óra…
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Jól érti, képviselő úr, és a lényeg az, hogy a főszámokról nem történik szavazás, tehát a költségvetés főszámairól. Ez a visszavonás lényege. Köszönöm szépen, tehát akkor ügyrendi javaslatról nem szavazunk. Ezek után kezdeményezem, hogy a záróvitát egy szakaszban folytassa le az Országgyűlés.…
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom. Megkérdezem Kontrát Károly államtitkár urat, kíván-e válaszolni. (Dr. Kontrát Károly jelzi hozzászólási szándékát.) Igen, látom, öné a szó. Az államtitkár úr válaszol a vitában elhangzottakra.
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most tehát a módosító javaslatokról határozunk. Ennek során nem döntünk az ajánlás 2., 3., 4. és 12. pontjairól, mert azok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást. Az előterjesztő az ajánlás 1., 5., 6., 7., 11., 13, 14. és 16. pontjait nyújtotta be, és ezeken k…
H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A támogatott javaslatok elfogadása kizárja a 12., 13., 58., 60., 63., 69. és a 74/1. pontokat. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy az alaptörvény 5. cikk (7) bekezdése alapján a módosító javaslatok elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharm…
T/6389 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést: elfogadja-e a T/6389. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szerint? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 297 igen szavazattal, 32 nem ellenében, nulla tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. Tis…
T/6474 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Ügyrendben kért szót? - mert nem éreztem a személyes megtámadtatást, de megadom a szót, hogy lássuk, valóban erre tud-e reagálni.
T/6474 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Mivel igyekeztem a televízión nyomon követni a vitát, nyilvánvalóan az ön felszólalása annyiban személyes megtámadtatás volt, hogy a távolléte vagy a vitában más módon való részvételét itt tisztázta, ennek helyt adtam; a további rész valószínűleg túlmegy azon, az én meg…
H/6548 A nemzeti örökségről
ELNÖK: Megkérdezem Halász János államtitkár urat, hogy a kormány nevében kíván-e felszólalni. (Jelzésre:) Igen. Államtitkár úr, öné a szó tízperces időkeretben.
H/6548 A nemzeti örökségről
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Stágel Bencének, a nemzeti összetartozás bizottsága előadójának.
H/6548 A nemzeti örökségről
ELNÖK: A következő felszólaló Novák Előd, a kulturális és sajtóbizottság előadója.
H/6548 A nemzeti örökségről
ELNÖK: Köszönöm képviselő úr felszólalását, és most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Hiller Istvánnak, az MSZP képviselőjének.
H/6548 A nemzeti örökségről
ELNÖK: Megadom a szót Vágó Sebestyénnek, a Jobbik képviselőjének.
H/6548 A nemzeti örökségről
ELNÖK: A következő felszólaló Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője.
H/6548 A nemzeti örökségről
ELNÖK: Kétperces reagálásra következik Hoppál Péter, a Fidesz képviselője.
H/6548 A nemzeti örökségről
ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra következik Z. Kárpát Dániel, Jobbik.
H/6548 A nemzeti örökségről
ELNÖK: Szintén kétperces reagálásra megadom a szót Ferenczi Gábornak, a Jobbik képviselőjének.
H/6548 A nemzeti örökségről
ELNÖK: Megadom a szót Kolber István független képviselőnek. (12.10)
H/6548 A nemzeti örökségről
ELNÖK: Kettőperces reagálásra következik Hiller István, az MSZP képviselője.