10 234 felszólalás
T/5839 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról H/5854 Egyházkénti elismerés elutasításáról
ELNÖK: Ha Zagyva György Gyula képviselő úr itt akarna most még szólni, akkor sajnos már késő, mert ez a zárszó volt, ha pedig a részletes vitára jelentkezett be, ami délután lesz, akkor még korai. Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat…
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülésnapot bezárom. Holnap reggel 9 órakor - bocsánat, igen, nehogy valaki kihagyja -, ma reggel 9 órakor folytatjuk munkánkat; úgy tűnik, hogy a régi mederben haladunk. Köszönöm. (Az ülésnap 1 óra 46 perckor ért véget.) Hegedűs Lorántné s. k. Móring József Attila s.…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Az 1. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, amelyet jómagam nyújtottam be a Jobbik nevében. Az önök által beterjesztett házszabály-módosítás egy nagyon fontos korlátozást old föl. Zárószavazás előtt eddig csak koherenciazavar alapján lehetett voln…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Turi-Kovács Béla képviselő úr, ne vegye rossz néven, hogy itt érdeklődtünk. Ön először azt mondta, hogy az ön által benyújtott módosító, de ilyen az ajánlásban nincsen. Utána azt mondta, képviselő úr, hogy az alkotmányügyi bizottság által benyújtott…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Megköszönöm Rubovszky képviselő úrnak, hogy kiigazított. Valóban, én a kivételes sürgős eljárásra értettem a 2. pontot, de teljesen igaza van, ez ugyanarra a típusú záróvitára vonatkozik, mint ami most zajlik. Én a 2. ponthoz kívánok most hozzászóln…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Nem szándékoztam már felszólalni, és Rubovszky képviselő úrnak sem akartam válaszolni, de frakcióvezető úr erre késztet. A következő: mi az önkorlátozás? Hogy önök azt mondják: ezentúl nem fogjuk megtenni azt, amit itt, hogy a vízközműről szóló javaslat esetében odarakjuk a k…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Tisztelt Frakcióvezető Úr! Megvolt eddig az eljárása annak, hogy rendkívüli helyzetben, amikor a kétharmados többség sem volt elegendő egy azonnali törvényjavaslat meghozására; a Házszabály húsz éven keresztül ezt igényelte, és hadd ne arról beszéljek, hogy Kolontár esetében…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Politikai kicsengésű nyilatkozatot tőlem innen ne várjanak, viszont abban én is bízom, hogy szép, értelmes vitával fogjuk folytatni, ahogy Ujhelyi alelnök úr mondta. Ennek jegyében előterjesztőként megadom a szót kettő percben Varga Lászlónak, a KDNP képviselőjének.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Megadom a szót a kormányt képviselő Szászfalvi László államtitkár úrnak, kettő percben.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Megadom a szót Lendvai Ildikónak, az MSZP képviselőjének, kettőperces időkeretben.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: A következő reagáló Babák Mihály, a Fidesz képviselője.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Kettőperces felszólalásra következik Lamperth Mónika, MSZP.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Megadom a szót Lendvai Ildikónak, az MSZP képviselőjének, kettő percben.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Képviselő Asszony! Ajánlom, hogy rendes felszólalásra is jelentkezzen be, és akkor jobban ki tudja fejteni a hosszabb gondolatait.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Igen, igen.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Képviselő asszony, 2 perc 35-nél tart. Igen, igen...
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Megadom a szót Kővári Jánosnak, a Fidesz képviselőjének.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Megadom a szót kettő percben Lamperth Mónikának, az MSZP képviselőjének.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A kétperces vitakör végére értünk. Most visszatérünk az előre bejelentett felszólalók köréhez, és megadom a szót Turi-Kovács Bélának, a Fidesz képviselőjének. Öné a szó, képviselő úr.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy a közvetlen dialógus vezet sokszor eredményre, de a Házszabály szerint nem tudom kihagyni magamat ebből a párbeszédből, tehát engedjék meg, hogy én adjak szót. Elnézést, képviselő úr, folytassa.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr, hogy jelezte, hogy melyik módosító indítványra reagált most, hiszen részletes és nem általános vita van, úgyhogy a későbbiekben kérem a képviselőket, hogy jelezzék, hogy mely ajánlási ponthoz szólnak hozzá. Ez természetesen a reagálásra nem vonatkozik. Kétperces felszó…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: A következő felszólaló Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik képviselője.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A következő felszólaló Lukács Tamás, a KDNP képviselője.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Kettőperces reagálásra következik Szászfalvi László államtitkár úr.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Kétperces reagálásra következik Turi-Kovács Béla Fidesz-képviselő.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Sajnos, képviselő úr, a reagálás két percéből egy valóban teológiai vitával elvett némi időt, amiről előzőleg azt mondták, hogy nem a parlamentben kéne lefolytatni. Akkor most megadom a szót ismételt kétperces felszólalásra a képviselő úrnak.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: A következő felszólaló Lendvai Ildikó, az MSZP képviselője.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Kettőperces reagálásra következik Varga László, a KDNP képviselője.
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Elnézést képviselő úr, kettőperces...
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Igen. Mint előterjesztő, lesz lehetősége a végén is válaszolni. Köszönöm szépen. Megadom a szót a kormány képviseletében Szászfalvi László államtitkár úrnak.