10 234 felszólalás
T/3489 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról H/3490 A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek Magyar Állam javára történő megvásárlásának jóváhagyásáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. (Mikrofon nélkül.) Nem lesz két perc. Tulajdonképpen a Jobbiknak is lennének ötletei, hogyan lehetne 500 milliárdot fölhasználni.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót a KDNP másik vezérszónokának, Puskás Tivadarnak. Képviselő úr, öné a szó.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: A következő felszólaló Gyenes Géza, a Jobbik vezérszónoka. Képviselő úr, öné a szó.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Igen, képviselő úr, még 44 perc rendelkezésre áll majd a Jobbik képviselőcsoportja számára. (Taps a Jobbik padsoraiban.) Megadom a szót Szilágyi Lászlónak, az LMP vezérszónokának. Képviselő úr!
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az írásban előre jelzett képviselői felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Bábiné Szottfried Gabriellának, a Fidesz képviselőjének. Képviselő asszony, öné a szó.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Most kétperces felszólalásra következik Ipkovich György, az MSZP képviselője.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra következik Puskás Tivadar, a KDNP képviselője.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Göndör István, az MSZP képviselője.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Puskás Tivadar, a KDNP képviselője reagál két percben.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Garai István Levente, az MSZP képviselője következik, szintén kétperces időkeretben.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra következik Ipkovich György, az MSZP képviselője.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Kis türelmet kérek. Igen, bocsánat, most már látom az államtitkár urat. (Dr. Szócska Miklós a helyére indul.) Aggódtam, hogy esetleg kiment a teremből, mert az ön jelenléte nélkül nem folytatható a vita, de megnyugodtam, hogy csak személyes konzultáción van, ami szintén fontos e törvény kapcs…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Nemény András, az MSZP képviselője.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Szintén kétperces reagálásra következik Puskás Tivadar, a KDNP képviselője.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra következik Varju László, az MSZP képviselője.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót e szakmai bajvívásban a koalíciós oldalt egyedül képviselő Puskás Tivadarnak, a KDNP képviselőjének.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces reagálásra következik Ipkovich György, az MSZP képviselője.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Engedjék meg, hogy megkérjem a képviselőtársakat, ha az ajánlást nem fogadják el a mobiltelefonok használatával kapcsolatban, akkor legalább azt tegyék meg, hogy rezgőre állítják, mert ennek az adott mobilcégnek a szinte reklámhangját harmadszor sikerült hallani a teremben, tehát kérem szépen…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Puskás Tivadar, KDNP, reagálása következik.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Nemény András, az MSZP képviselője.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót kétperces időkeretben Pálffy Istvánnak, a KDNP képviselőjének.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Úgy látszik, fél mondattal sem kellett volna a technikai levezetési szerepkörömből kitérni, mert én elismerésemet fejeztem ki Puskás képviselő úrnak a vitában való aktív szakmai részvételéért. Most megadom a szót Ipkovich Györgynek, az MSZP képviselőjének, két percben.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Horváth Zsolt, a Fidesz képviselője.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Rendes felszólalásra következik Tukacs István, az MSZP képviselője.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces reagálásra következik Puskás Tivadar, a KDNP képviselője.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Úgy érzékelem, hogy az egészségügyi oktatás szombathelyi kérdésével kapcsolatban Ipkovich képviselő úrnak más a véleménye. Öné a szó kétperces reagálásra.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra következik Vágó Gábor, az LMP képviselője.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra nem következik Puskás Tivadar, mert visszamondta. (Derültség.) Viszont következik Nemény András, az MSZP képviselője, szintén két percben.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Puskás Tivadar képviselő úr, most nem kell a gyors reflexeire ügyelnem, tehát bent maradt a jelentkezés. Öné a szó két percben.
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Urak! Természetesen minden általános kérdést helyi szinten lehet vizsgálni és megjelenik, de adott esetben, tekintettel az általános vitára, lehetséges, hogy célszerű visszakanyarodni a fő csapáshoz. Kétperces reagálásra következik Szilágyi László, az LMP képviselője.