205 felszólalás
Ü/4608 Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 8/2006-2010. AIÜB-Ügyr. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is elnézést kérek a Házszabálytól, hogy megsértettem, másodszor pedig azt szeretném mondani, megtiszteltetésnek tekintem, hogy az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság immár másodszor ítél el engem azért, mert megsértem a Házszabályt…
Ü/4608 Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 8/2006-2010. AIÜB-Ügyr. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! A női kvótáért folytatott küzdelem ott kezdődik, hogy ha egy nő képviselőtársunk fölszólal, akkor azt udvariasan végighallgatjuk. (Nagy taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Közbeszólások a kormánypárti padsorokban.) Nehéz dolog a demokráciát fennt…
I/4229 Miért akarta félrevezetni az embereket, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! 2006 szeptember-októberében a rendőrségi vezetők és az állomány egy részét Gyurcsány Ferenc a saját hatalmi céljai szolgálatába állította. A jogszerűtlenül intézkedő rendőrök több száz embert megsebesítettek, akik közül sokan maradandó…
I/4229 Miért akarta félrevezetni az embereket, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! A választ nem tudom elfogadni. (Derültség az MSZP soraiban.) A kormányfő azt mondta, hogy mindenki tanult a tavalyi eseményekből. Sajnos, ezt ön most cáfolta. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Papp Károly dandártábornok jelentéséből idézek: "Az Astoriánál tar…
I/4160 Hogyan gondolkodnak a vasútról Európában, és mit gondolnak a vasútról Magyarországon
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Ami igazán fontos, az az, hogy a választ nem fogadják el és nem fogadhatják el a Balassagyarmat-Ipolytarnóc vasútvonal mellett élők, és nem fogadhatták el a Kecskemét-Fülöpszálás vasútvonal mellett élők sem, és az a sok száz aláírás és tiltakozó ember…
I/3706 Kövessék meg a civil szervezeteket!
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! 2007. június 27-én a Magyar Televízió 1-es csatornája az alábbi hírt adta közre. "A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal felülvizsgálja azokat a civil szervezeteket, melyek állami támogatást kaptak 1998 és 2006 között. Bár azt hivatalosan nem erősítették meg,…
I/3706 Kövessék meg a civil szervezeteket!
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Természetesen nem a tisztességes, törvényeket betartó vizsgálattal van baj, hanem a kampányszerűséggel, azzal, hogy megjelenik egy negatív hír, amely az önök háttérvilágát érinti, és akkor úgy gondolják, hogy nem azt a módszert választják, mert az is egy…
K/3723 Miért akarják megfélemlíteni az embereket?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A tavaly szeptemberi, októberi brutális rendőri fellépést követően az előbb úgy hallottam, mintha egy másik jelentést olvasott volna, hiszen a Papp-jelentés világosan elmondja azokat a súlyos szakmai hibákat, amelyeket a rendőrség e…
K/3391 Miért késik a felelősségre vonás és a vizsgálat?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének kiszivárogtatását követően számos rendkívüli eseményre került sor a főváros utcáin, elsősorban hatósági erőszakra. Az eseményeket követően büntetőeljárások indultak mind a tüntető…
Napirend előtti felszólalások
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Június 11-én 275 civil szervezet a miniszterelnökhöz fordult az Új Magyarország fejlesztési terv akciótervei ügyében. A társadalmi vitára bocsátott akciótervet a tiltakozók elfogadhatatlannak tartják, mivel visszaszorultak benne a civil szektor…
T/3203 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a törvényjavaslat azt célozza, hogy ne legyen más szabály a helyi népszavazásnál az érvényességi és eredményességi küszöbre, mint az országosnál. A pécsi példa, a Tubesen építendő lokátor esete jelzi, mennyire igazságtalan az, ha országosan…
I/3146 A zágrábi hazugság!
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! 2007. május 18-án a Kossuth rádió Reggeli krónikája beszámolt a Zágrábban tartott horvát-magyar kormányülést követő miniszterelnöki sajtótájékoztatóról. A tudósításban az alábbi hír is napvilágot látott: egy horvát újságíró végül arról kérdezte a magya…
I/3146 A zágrábi hazugság!
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tudom elfogadni az ön válaszát. Igaz, hogy igyekezett a józan hang irányába, de a probléma az, hogy ezt csak úgy tudja elérni, ha nem válaszol a kérdésre, mint ahogy ez egy régi klasszikus módszer, hogy elhallgatjuk arra a kérdésre a választ, amit…
T/2915 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/2916 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról T/2922 Az államhatárról
BALOG ZOLTÁN, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ellenzéki képviselői a bizottsági ülésen nem tudták támogatni a rendőrségi törvény módosítását, ez…
I/3068 Ki védi meg a betegek jogait IV.?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ismeretes, 2007 februárjában a regionális egészségügyi tanács javasolta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárását. A javaslatot az azóta megbukott egészségügyi miniszter fenntartás nélkül támogatta. A sajtó…
I/3068 Ki védi meg a betegek jogait IV.?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! A választ sajnos nem tudom elfogadni, mert általánosságot tartalmaz, és én is szeretném, ha ezek betartásra kerülnének, csak nem látjuk a garanciákat. Ön sok mindenre válaszolt, csak éppen arra nem, hogy azzal a 72 beteggel mi lesz, akinek beutalója van, de helye nin…
H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnézést kérek, elnök úr, mindenféle gombokat megnyomtam...
H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Azt gondolom, hogy nem politikai vitát kellene folytatnunk, ebben teljesen egyetértek. Én vitatkoznék Pettkó Andrással. Nem azért nyújtottam be ezt a módosító javaslatot, mert a Fidesz békés ünneplőit verték meg a rendőrök, hanem többek között azért, amit Vadai Ágnes is mondot…
H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Én ugyan nem ígértem semmit Eörsi Mátyásnak, és igyekeztem is visszafogni magam, de most már muszáj vagyok legalább két percben szólni. Egyrészt az ENSZ-nek a kínzás elleni bizottsága leírta ezeket a mondatokat, amikről Hende Csaba beszélt. És ha már ott tartunk, hogy ki mit t…
H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Ragaszkodva ahhoz, hogy arról van most szó, hogy megszavazzuk vagy nem szavazzuk meg ezt a módosító indítványt, azt mondanám, hogy természetesen nem azt mondtam, nemcsak azt mondtam, hogy szeretnénk megszavazni, hanem azt is, hogy nem tudjuk megszavazni, amennyiben ezek az eml…
H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Akkor sem folyna ez a vita, ha lett volna egy valóságos vizsgálat. A probléma az, hogy amiről Hende Csaba és Eörsi Mátyás vitatkoznak, hogy ki húzta, ki vonta, ki tolta, az egy videodemonstráció volt, amit mi zárt ülésen láttunk, ahol egyébként az egyik rendőr azt mondta a más…
J/2098 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BALOG ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlési Biztos Urak! Elnök Úr! Képviselőtársaim! Egy idézettel szeretném kezdeni a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakciója álláspontjának ismertetését: "A rendőrségi törvény - összhangban már a genfi konvencióval - kötelezővé teszi…
J/2098 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az, hogy mi a méltatlan meg mi nem, valóban szubjektív megítélés kérdése. Azt még nem is mondtam, hogy az volt a méltatlan, ami október 23-án az utcán történt. Úgy gondolom, hogy ebben mindannyian egyetértünk. Én még ehhez hozzátenném, hogy…
J/2098 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Meg szeretném ígérni, hogy ebben az ügyben nem fogok több kétpercest kérni, bármennyire is aggódnak egyesek az én politikai jövőmért. Azért fel szeretném hívni arra a figyelmet, hogy valóban, konkrét büntetőeljárásokat nem minősíthetnek az országgyűlési biztosok, és éppen ezér…
J/2098 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy most azért a vitának ezen a pontján szögezzük le, hogy egy országgyűlési határozati javaslathoz módosító indítványt benyújtani nem jár azzal, hogy az ember elkárhozik, elítélik, börtönbe megy, szégyellnie kell magát, hanem egy alkotmá…
A/2859 Ki védi meg a betegek jogait? II.
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Egy kormány és egy társadalom humanizmusát jelzi, hogyan kezeli a gyerekek, az ifjúság, az öregek, a pszichiátriai és az elmebetegek ügyét, ezeknek a rétegeknek ugyanis rossz az érdekérvényesítő képessége. Az Országos Pszichiátria…
A/2859 Ki védi meg a betegek jogait? II.
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Miniszter Asszony! Akár személyes sértésnek is vehetném azt, hogy arra válaszol, amit nem kérdezek (Domokos László: Úgy van!), arra pedig, amit kérdezek, nem válaszol (Domokos László: Nem először!), most már második alkalommal. Csak egy apró példa: az orvos-beteg kapc…
A/2778 Ki védi meg a betegek jogait?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Ezt a két percet már megvárhatta volna a miniszter úr, de természetesen elfogadom az államtitkár asszonyt is. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Mint ismeretes, 2007 februárjában a regionális egészségügyi tanács javasolta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet b…
A/2778 Ki védi meg a betegek jogait?
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Asszony! Kedves a megértése, hogy nem tudhatok mindenről, de úgy tűnik, az államtitkár asszony pedig arról nem tud, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az emberi jogi bizottsághoz fordult, és vizsgálatot kér nagyon sürgősen a bezárás körülmény…
Napirend előtti felszólalások
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ami március 15-én, előtte és utána történt, arra érdemes újra és újra az emberi jogok szempontjából is rátekinteni. Persze tudom, hogy nehéz elfogadni, de létezik ez a szempont, függetlenül kormánytól, függetlenül ellenzéktől és fü…