107 felszólalás
T/3498 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, kevés lesz a Jobbiknak ez a fennmaradó négy és fél perc, úgyhogy nagyon szívesen vennénk, ha a KDNP felajánlaná nekünk a 14 perc 6 másodpercét, ugyanis én is három oldallal készültem, így sűrűn telegépelve. Ne beszéljünk bankkonszolidáció…
T/3498 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Elnök Úr! Én tulajdonképpen csak egy három másodperces szót kértem volna az előbb. Csak annyit szerettem volna elmondani, hogy az egy dolog, hogy én a PSZÁF-ot nem bírtam kimondani, Rogán Antal képviselőtársam ezt szóvá tette személyes jellegű megjegyzésében, nekem viszont az…
A/3208 Mire akarja kiképezni a Honvédelmi Minisztérium és az Országos Roma Önkormányzat a 17 és 25 év közötti roma fiatalokat?
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Április 30-án volt szerencsém letölteni a Pályázati Figyelő, azaz pafi.hu-ról az alábbi pályázati felhívást. Cím: katonai túlélőtábor. Kiíró: Honvédelmi Minisztérium, Országos Roma Önkormányzat. Határidő: 2011. V.…
A/3208 Mire akarja kiképezni a Honvédelmi Minisztérium és az Országos Roma Önkormányzat a 17 és 25 év közötti roma fiatalokat?
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Külön megköszönöm miniszter úr személyes válaszát. Ezzel kapcsolatban azonban elmondanám, ahogy ön is említette - tulajdonképpen ugyanazt elmondtuk mind a ketten -, hogy a túlélőtábor egy kicsit rémálomszerű kifejezés, ami az emberben különféle furcs…
V/2806 Lakáshitelesek válságban: megoldások rövid és hosszútávon
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Valószínűleg több időt venne igénybe és nagyobb érzelmi töltéssel tenném, hogyha a tavaly június 15-ei budafoki élményemet, amennyiben ezt élménynek lehet mondani, mesélném el önöknek, a Tauzin család kiköltöztetését. Úgyhog…
A/2781 Kik és miért támadják meg a magyar rendőrt, rendőrörsöt?
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miután folyamatosan és tüzetesen tanulmányozom az utóbbi hetekben, hónapokban a rendőrségi statisztikákat, az ORFK rendőröket ért támadásáról szóló statisztikákat 2001-től, az ezredfordulót követő bűnözési helyzet elemzését az egységes…
A/2781 Kik és miért támadják meg a magyar rendőrt, rendőrörsöt?
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Nyugtázom államtitkár úr válaszát egyrészről, másrészről pedig idéznék a nagykátai rendőrőrs megtámadásáról szóló jegyzőkönyvnek látszó tárgynak tűnő papírról annak érdekében, hogy a kérdésemre talán esetleg választ kapnék. 2009. szeptember 23-án 22 óra 50…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Magyarország Alaptörvénye - már önmagában sokat mond az elnevezés, nem alkotmányról, hanem alaptörvényről van szó. Az alkotmány szótöve az alkot szó, az alkotás pedig emberi céltudatos tevékenység, valami újnak a létrehozása…
Napirend utáni felszólalások
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az időnként igen magasztos alkotmányvita zárásaként a következő 5 percben inkább egy mély, realisztikus gondolatsort tárnék még önök elé. 1990. február 22-én tette közzé az Európa Tanács a bűncselekmények áldozatainak chartáját, s ez a…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha a következő néhány percben az általam is igen tisztelt dr. Horváth János gondolatait is folytatnám, az csak a véletlen műve. Előtte azonban a szabad véleménynyilvánítás jogán néhány rövid gondolattal vezetném fel hozzászólásomat. Ere…
T/1813 Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
BARÁTH ZSOLT, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Abban a helyzetben vagyok, ami sem szerencsésnek, sem könnyűnek nem mondható, nevezzük inkább rendhagyónak, hogy az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizo…
T/1813 Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
BARÁTH ZSOLT, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak hogy Czunyiné képviselőtársamnak ne kelljen még egyszer ügyrendi gombot nyomni, rabolnék a saját vezérszónoki időmből néhány másodpercet, meg hogy nekem sem kelljen... - csak azt szeretném tisztázni, hogy az úri szab…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Az előbbi jobbikos képviselőtársam mozzanata, amikor egy kicsi derültséget keltett, csak azt akarta érzékeltetni, hogy leült a hangulat, de aztán fütyült az ombudsmanvonat, jött a hatalmi téboly, úgyhogy ismét visszatértünk…
Napirend utáni felszólalások
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! 1944. november 13-án hirdették ki a Kárpátalját megszállt 4. ukrán front katonai tanácsa által kiadott 0036. számú szigorúan titkos parancsot a kárpátaljai magyar és német nemzetiségű hadköteles férfiak letartóztatására és elhurcolására…
Napirend utáni felszólalások
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Így két-három héttel az 54. évforduló után, gyanítom, hogy a teremben ülő képviselőtársaimnak sok újat nem fogok mondani, de nem lehet erről eleget beszélni. Sajnálom azonban, hogy a tőlem jobbra lévő, egyesült proletárokat képviselő pártnak éppen az…
A/1384 Kinek engedélyezett Magyarországon az anyakönyvi nyilvántartások kutatása, különös tekintettel a "Mormon Egyház" ez irányú tevékenysége tükrében?
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Elfogadom, igen, elnök úr.
A/1384 Kinek engedélyezett Magyarországon az anyakönyvi nyilvántartások kutatása, különös tekintettel a "Mormon Egyház" ez irányú tevékenysége tükrében?
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót. Információim szerint pontosabban 1959 óta digitalizálják, illetve mikrofilmezik a magyar adatokat. Eddig tilos volt kutatni, de a mormonok kutathattak, rájuk nem vonatkozott a tiltás. Most, hogy őket már kiszolgálták az adatainkkal, hoznak egy törvényt, hogy s…