165 felszólalás
H/3658 A munkavédelem országos programjáról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Képviselőtársaim! Kerékgyártó képviselő asszonyhoz szeretnék csatlakozni a vonatkozásban, hogy az országnak valóban vannak olyan térségei, ahol elsősorban a munkahely az érték, és a munkavállalók még nem tehetik meg, hogy a munkakörülmények javí…
H/3658 A munkavédelem országos programjáról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Amihez vissza szeretnék kanyarodni, az az előterjesztés egyik alapvető tétele, ez pedig a fenntartható fejlődés. Azt gondolom, hogy amiről az imént beszéltünk itt, a nagyon alacsony bérekről, az ellentmond ennek az alaptételnek, és én mégiscsak…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! A törvény, amely a tisztelt Ház előtt van, a munka törvénykönyvéről szóló 1992. XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törv…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is Filló Pál mondandójához szeretnék kapcsolódni a tekintetben, hogy kétségbe vonja a munkanélküliségi adatok valódiságát. Az az igazság, hogy ezeket az adatokat nemzetközileg elfogadott sztenderdek alapján, tehát az Európai Unióban használatos mó…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, az előbb megszólíttattam. Bársony képviselő úrnak szeretném jelezni, hogy valószínűleg régen találkozott két lábon járó munkavállalóval, különösen az észak-alföldi régióból, Szabolcsból, mert sajnos ezek az emberek nem a jól képzett nyugat-dunántúli munkaválla…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Béki Gabriella képviselő asszony mondandójához szeretnék némileg hozzászólni és csatlakozni. A képviselő asszony valószínűleg nem tájékozódott elég jól. Ez a kormány igen-igen jelentős összegeket fordított ebben az évben is, és fordít majd a 2001. és 20…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Elnök Úr! Szót fogadok. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbb elhangzott, hogy az előző kormányzat mennyi pénzt fordított a gátak karbantartására. Való igaz az, hogy a közmunkára ebben a műfajban sok pénzt elköltöttek, de én azt gondolom, hogy alapvető különbség van a két…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Megint elfelejtettem felcsiptetni a mikrofonomat. (Megtörténik.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csabai Lászlóné képviselőtársamnak szeretném jelezni, hogy ilyen témakörben már szerveztem összejövetelt nemcsak képviselőknek, hanem az érintetteknek is, igaz, hogy nem a fő védv…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csabai Lászlóné képviselő asszony hozzászólásához szeretnék néhány szót szólni. Legjobb tudomásom szerint a 36-os úton van felüljáró - azt tetszett mondani, hogy arra kellene -, a 38-ason nincs. Tehát a tokaji úton nincs, a tiszavasvári úton pedig van.…
T/566 A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997.évi CLIX törvény módosításáról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal, hogy a mezőgazdasági termelők terhei tovább nem fokozhatók, én maximálisan egyetértek, és Bajor Tibor képviselő úr javaslata erre bizonyos szempontból megoldást kínál, bár a megfogalmazás véleményem szerint nem teljesen pont…
T/566 A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997.évi CLIX törvény módosításáról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csatlakozni szeretnék az előttem szóló Lezsák képviselőtársamhoz annyiban, hogy biztos lesznek olyan problémák, amikor egy-egy gazdálkodó, mondjuk, a terület kicsinysége miatt vagy más méltányolható okból kifolyólag olyan kicsi járuléko…
T/3313 A szőlő- és gyümölcsös ültetvények összeírásáról
BORKÓ KÁROLY, a területfejlesztési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az Országgyűlés területfejlesztési bizottsága 2000. november 22-én tárgyalta a T/3313. számú törvényjavaslatot, amely a szőlő- és gyümölcsültetvények összeírását szolgálja…
T/3313 A szőlő- és gyümölcsös ültetvények összeírásáról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engem is Farkas Imre képviselő úr hozzászólása inspirált arra, hogy szót kérjek. Ő azt mondta, hogy a mostani összeírás a gazdák újabb zaklatását fogja jelenteni. Ezt mindenképpen vissza kell utasítanunk! Hivatkoznék arra, ami a bizottsági ülésen is elh…
T/3313 A szőlő- és gyümölcsös ültetvények összeírásáról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy ez alapvetően egy szakmai törvény. Következésképpen a politikai felhangoktól meg kellene tisztítani. Ebből adódóan ez a törvény mindenképpen fontos. Fontos tudni, és elsősorban nem az uniós csatlakozás miatt, hanem saját magunk miatt,…
T/3313 A szőlő- és gyümölcsös ültetvények összeírásáról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Én egy olyan ügyrendi típusú javaslatot szeretnék tenni, hogy térjünk vissza a szőlő- és gyümölcsültetvények összeírásáról szóló törvényhez, hiszen a mezőgazdaság olyan ága-bogáig jutottunk lassan el, amely, azt gondolom, hogy nem tartozik a t…
T/3313 A szőlő- és gyümölcsös ültetvények összeírásáról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a lehetőséget. Azt gondolom, nem vagyunk pszichológusok, de a magyar gazdálkodók lelkivilága valóban érdekes téma. Úgy gondolom, annak a gazdálkodói társadalomnak, amelyet az utóbbi ötven év folyamán háromszor-négyszer fosztottak ki teljes mé…
T/3313 A szőlő- és gyümölcsös ültetvények összeírásáról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Karakas János hozzászólásához szeretnék néhány kiegészítést tenni. Természetesen valamelyikünk hibát követett el: vagy én nem fogalmaztam pontosan, vagy ön nem értette jól. Tehát nem azt mondtam, hogy a jól működő, n…
T/3313 A szőlő- és gyümölcsös ültetvények összeírásáról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A Kis Zoltán és Takács képviselőtársaim által elmondottak is megerősítenek abban a meggyőződésemben, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása nem lesz éppen sétagalopp. Magunkra számíthatunk leginkább. És én azt gondolom, annak érdekében, hogy sa…
H/3389 Az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság létrehozása
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A közbizalom visszaszerzésére, úgy gondolom, mindenkinek megvan a lehetősége, a vagyonnyilatkozatát nyugodtan közzéteheti. Azt gondolom, hogy most nagyon sokan kérik ezt számon Torgyán Józseftől, akik saját maguk ezt még nem tették meg. Tehát más szeméb…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A 2001-2002-es költségvetés kapcsán egy olyan témát szeretnék a figyelmükbe ajánlani, amely volumenét tekintve és a költségvetésben erre a célra előirányzott összeget illetően nincs ugyan a legjelentősebb tételek között, mégis…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha ebben az országban gyerekek éheznek, az valóban szörnyű és nagyon sajnálatos, és úgy gondolom, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez ne legyen így. Ehhez képest emlékeztetünk arra is, hogy amikor felvetődött csak kvázi gondolatkísérlet szin…
H/3024 Az erdőtelepítési célú földvásárlásról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt minden olyan kezdeményezést támogat, amely azt eredményezi, hogy Magyarország erdőterületei növekedjenek, illetve a Magyarországon telepített erdők állapota javuljon. Azonban azt gondolom, hogy Göndör Istvá…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BORKÓ KÁROLY, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 2000. augusztus 29-én tárgyalta az előttünk fekvő, T/2977. szám alatt kézhez kapott, az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési be…
T/2733 A külügyminiszter feladat- és hatáskörének a külgazdasági feladatokkal történő kiegészítésével összefüggésben szükséges törvénymódosításokról T/2804 Egyes miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvény módosításr
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat az egyes miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról szól. Ehhez kapcsolódóan szeretnék néhány szót, néhány gondolatot megosztani önökkel, elsősorb…
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
BORKÓ KÁROLY, a területfejlesztési bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A területfejlesztési bizottság február hó 2-án tartott ülésén megtárgyalta a hulladékgazdálkodásról szóló T/2034. számú törvényjavaslatot. A törvényjavaslat hosszú múltra tekint vissza, hiszen az alapko…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Ház! Elnök Úr! A gazdasági kamarákról sokféle dolgot hallottunk, nyugati példákra is hivatkoztak a felszólalók. Úgy gondolom, alapvető különbség a magyarországi gazdasági kamarák és a nyugat-európai gazdasági kamarák között az, hogy azok szerves fejlődés révén jöttek…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! (Zaj, közbeszólások.)
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Arra a könyvre szeretnék hivatkozni, amit Bernáth képviselőtársam ma délelőtt már bemutatott. Abban az szerepelt, alapvető fontosságú az, hogy az ember lehetőleg egy éven belül rendszeresen jusson valamilyen munkához, amely karbantartja…
J/1397 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről H/1728 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról
BORKÓ KÁROLY, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 1999. szeptember 21-én tartott ülésén megtárgyalta a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló, J/1397. számon…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A tartalékképzés alacsony voltával kapcsolatban szeretném megjegyezni Veres képviselő úrnak, hogy reméljük, hasonló természeti csapások, mint amilyenek az elmúlt ősszel és idén voltak, nem következnek be, hiszen az elmúlt ősszel az évszázad legnagy…