210 felszólalás
H/3239 Az Európai Uniós közvetlen mezőgazdasági támogatások nemzeti kiegészítéséről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Normál felszólalásra jelentkeztem, de valószínűleg nem használom ki az időkeretet, hiszen nem akarom ismételni az előttem szólókat, egy-két percben is el tudom mondani a véleményemet. Talán Kis Zoltán álla…
T/1870 Az agrárpiaci rendtartásról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, én két dologról szeretnék konkrétan beszélni: a termékpálya-bizottságok összetételével kapcsolatosan, illetve erről a sokat emlegetett 29. §-ról néhány gondolatot, illetve, miután általános vit…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Elhangzott az, hogy a 2003-as költségvetésben többek között kiemelt helyen szerepel, prioritást élvez a vidék-, agrár- és területfejlesztés, ugyanúgy, mint az oktatás, körülbelül úgy. Én azt mondom, hogy n…
I/1007 Meddig kukoricáznak még a termelőkkel, avagy gabonafelvásárlás szocialista módra
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Számtalanszor hallhattuk már a szocialista kormány szájából azt a nyilatkozatot, hogy a jelenlegi kormány az egyéni gazdálkodókat is elsőrendű állampolgárnak tekinti. Tudja, tisztelt miniszter úr, a mag…
I/1007 Meddig kukoricáznak még a termelőkkel, avagy gabonafelvásárlás szocialista módra
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm, miniszter úr, a választ, sajnos azt elfogadni nem tudom. (Derültség a Fidesz soraiban.) A garantált ár és az intervenciós ár nyilván nem ugyanaz, de úgy gondolom, hogy egy működő garantált ár, illetve egy nem működő vagy későn meghirdetett inter…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy azt hallottuk az előttem szóló, többségi véleményt képviselő képviselőtársunktól, a múlt héten, június 18-án tárgyalta a mezőgazdasági biz…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Igazán nagy türelemmel figyeltem az eddigi hozzászólásokat, és megmondom őszintén, hogy élvezettel. És azt természetesnek tartom, itt valaki mondta, hogy eltértünk a témától, nem arról beszélünk, fél évvel ezelőtt is ugya…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnézést kérek, csak szerettem volna befejezni, amit az előbb elkezdtem. Tehát úgy gondolom, hogy a mostani fogalomhasználatban úgy jelenik meg a nagyüzem, hogy a nagyüzem a társas vállalkozásokat, szövetkezeteket jelenti sokak szerint, a kisüzem pedig az eg…
Napirend utáni felszólalások
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagykáta és térsége képviselőjeként a választópolgárok egyre sűrűbben és türelmetlenebbül fogalmazzák meg felém a kérdést: mikor kezdődik meg a 31. számú főút rehabilitációja? Mert miközben sok…
T/5262 A Nemzeti Földalapról T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már kezdtem izgulni, hogy nem jut rám idő a heves kétperces szópárbaj miatt. Örülök, hogy erre mégis sor került. A nemzeti földalapról, a földrendező és földkiadó bizottságokról, a földtörvény módosítási j…
V/5009 A földtulajdon és a földhasználat kérdései
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Örülök annak, hogy Kis Zoltán szokásos nagy vehemenciával előadott felszólalása tartalmazott önkritikus elemeket is, hiszen négy év lehetőség volt az előző ciklusban arra, hogy ezeket a súlyos problémákat, amelyeket felvázolt, megoldják, b…
V/5009 A földtulajdon és a földhasználat kérdései
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A földtulajdon és a földhasználat kérdései címmel kerül megtartásra ez a mai politikai vitanap. Úgy hiszem, ez a téma, amely a mindenkori mezőgazdasági termelés hatékonyságára, jövedel…
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága 2001. szeptember 18-ai ülésén megtárgyalta a pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról szóló T/5001.…
T/4014 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló 2000.évi CXLIV.törvény módosításáról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt kitartó Képviselőtársaim! Türelemmel végighallgattam az eddigi felszólalásokat, s engedjék meg, hogy röviden néhány gondolatomat elmondjam ezzel kapcsolatosan. A felszólalásokat alapvetően két csoportra lehet szétválasz…
H/3462 A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága a Házszabálynak megfelelően a 2001. február 8-ai ülésén megtárgyalta a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményez…
H/3306 A mezőgazdasági termelőket sújtó rendkívüli aszálykár kárenyhítési lehetőségeinek vizsgálatáról
CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valamikor tavaly október végén, novemberben tárgyalta a mezőgazdasági bizottság az önálló képviselői indítványt, és ahogy Tóth Imre képviselőtársam is elmondta, nemcsak a többi bi…
T/3313 A szőlő- és gyümölcsös ültetvények összeírásáról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már-már attól tartottam, hogy a vita olyannyira elhúzódik, hogy a kora délután kezdődő mezőgazdasági bizottsági ülésre nem érünk oda időben, holott ott is nagyon fontos napirendi pontokat fogunk tár…
T/566 A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997.évi CLIX törvény módosításáról
CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden szólok. Meglehetősen furcsa helyzetben vagyok, hiszen - ahogy elhangzott - egy 1999. április 8-i mezőgazdasági bizottsági ülés döntéséről kell most…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Engedjék meg, hogy én is elmondhassak néhány gondolatot a T/3122. sorszám alatt benyújtott költségvetési törvényjavaslathoz. Ez a kormány által beterjesztett törvényjavaslat merőben új és más, hiszen eg…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Normál hozzászólásom keretében megismerhetik majd a véleményemet, illetve gyakorlatilag a Fidesz-frakció véleményét is, én most csak egy dologra szeretnék reagálni, amire Szabó József képviselőtársam is utalt, és a…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már-már úgy éreztem magam, mintha egy agrárvitanapon lennék, hiszen eléggé gyakran elbeszélünk egymás mellett. Ez nem baj persze - mármint hogy agrárvitanapon érzem magam -, mert hiszen minden össze…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Nem kívánom terhelni a tisztelt kitartó képviselőtársaimat többszöri kétperces megnyilvánulásokkal, csak annyit szeretnék mondani, hogy képviselőtársam nyitott kapukat dönget, hiszen ezek a módosító javaslatok már bent vannak, mint mondtam, hamarosan meg fogja ismerni minden…
K/2632 Milyen mértékű támogatásokra számíthatunk az Európai Uniótól a csatlakozásig?
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az Európai Unió hazánk pénzügyi támogatását a Phare-segélykeretben 1990-ben elkezdte. Az évenként megújuló és pénzügyi memorandumokban rögzített támogatások teljes összege 1990 és 1999 között felülmúlta…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának a tagjaként a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájában az agrár-, a vidék- és a területfejlesztéssel kapcsolatos előirányzat…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága 1999. május 19-i ülésén megtárgyalta a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló '96. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjav…
T/813 Az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993.évi VI..törvény módosításáról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A szóban forgó törvényhez nem sok módosító javaslat érkezett. Én három ajánlással kapcsolatosan szeretnék véleményt mondani, amelyet Farkas Sándor képviselőtársammal nyújtottunk be. Az aján…
T/813 Az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993.évi VI..törvény módosításáról
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem szeretném sokat szaporítani a szót, hiszen az idő már meglehetősen előrehaladott, és még számos komoly törvényjavaslat, törvény megtárgyalása vár ránk, úgyhogy rögtön a lényegre…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának tagja, a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájában az agrárágazatot érintő tervekről kívánok szólni. Mielőtt azonban az agrárgazdasághoz kapcsolódó…
T/276 A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról
CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Rövid leszek, mint ahogyan a bizottsági vita is meglehetősen rövid volt. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága tegnapi ülésén megtárgyalta a személyi jövedelemadóról szóló, 1995. évi CXVII. törvény m…
K/172 Miért nem költötte el az előző Kormány a Phare támogatásokat?
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Hazánk a rendszerváltás óta részesül az EU által biztosított Phare-segélyekből. Az eddig eltelt közel nyolc év alatt a segélyösszegek a gazdasági és társadalmi élet szinte minden területén megjelentek, segítségükkel sok…