218 felszólalás
A/2606 A titkosszolgálat Szilvásy új fegyvere?
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön nem mond igazat, a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz a bejelentés Szilvásy György minisztertől érkezett, nem mástól. De nézzük a tényeket! Két újságíró január 22-én és 23-án járt Lesencepusztán. A Nemzetbiztonsági Hivatal két h…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bortörvényhez, pontosabban: a forgalombahozatali járulékhoz benyújtott módosító javaslatokról kívánok szólni, hiszen érkezett módosító javaslat a forgalombahozatali járulék mértékének megváltoztatására, a felhasználás…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Folytatnám: ugye, a forgalombahozatali járulék mértékénél akadtunk el. Font Sándor képviselőtársam is erről beszélt, sőt a javaslata arról szól, hogy ez a mérték borfajtánként legyen eltérő, 2-től egészen 50 forintig. Igyekeztem ráirányítani a figye…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eléggé együtt mozog a gondolkodásunk képviselőtársammal a kutatás-fejlesztés területén. Mindenféleképpen partnerségemet tudom ajánlani abban, hogy találjuk meg a módját, hogy a szőlészet-borászatban a kutatási tevékenység betö…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Talán az utolsó pontja a módosítójavaslat-csomagnak, amiről még nem beszéltem. Erről, ha röviden is, de szólok néhány szót. Ez pedig az a dilemma, hogy itt a közösségi marketing esetében a közösség alatt borvidék vagy az ország, a magyar bor marketi…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen. A kutatás-fejlesztéshez, mert Font Sándor fontos dolgot mondott, és ha felvetődött, hát beszéljünk róla. Szóval én is hallottam már régóta, a szándék régi volt, azt a mondatot, hogy Magda szeretné lenyúlni a kutatót - már elnézést, de vulgárisan így hangzik a…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
DEMETER ERVIN (Fidesz): Csak hogy egy apró szál ne maradjon elvarratlanul. Elnézést kérek, amennyiben megbántottam akár az elnök urat, akár Magda Sándor képviselőtársunkat, nem állt szándékomban, és csak tényekről beszéltem. Tehát az a mondat, hogy Magda le akarja nyúlni a kutatót, több évvel ezelőt…
K/849 Mire fordították a forgalombahozatali járulékot?
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár úr! A földművelésügyi és vidékfejlesztési (Dr. Kóka János megérkezik a terembe. - Taps a Fidesz padsoraiból. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) miniszter azt ígérte a borosgazdáknak, hogy a jövedéki adóként fiz…
T/18708 A minősített adat védelméről
DEMETER ERVIN, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A nemzetbiztonsági bizottság mint első helyen kijelölt bizottság napirendjére tűzte és megtárgyalta a minősített adatok védelméről szóló törvényt. Az előterjesztést követően a vitában…
T/18708 A minősített adat védelméről
DEMETER ERVIN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvényjavaslat a nemzeti minősített adatok kezelése területén tapasztalható, már-már nehézkesen kezelhető, sőt áldatlan állapotok szabályozását tartalmazza egy új, a n…
T/18708 A minősített adat védelméről
DEMETER ERVIN (Fidesz): (A mikrofon nem működik. - A képviselő elé egy hordozható mikrofont helyeznek.) Köszönöm szépen a szót, és köszönöm a rugalmasságát, elnök asszony, hiszen egy hónap múlva kerül újra napirendre. De ami a lényeget illeti: titokköri jegyzék - több kritika érte, a honvédelmi bizo…
T/18110 Egyes agrárágazati törvények módosításáról
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A bortörvény módosításához nyújtottam be kapcsolódó módosító javaslatot, ahhoz a részhez, amelyben a jövedéki adó helyébe lépő forgalombahozatali járulékról van szó. Öt javaslatot készítettem. Annak re…
T/18110 Egyes agrárágazati törvények módosításáról
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbb ott akadtam el a szűkös időkeret miatt, hogy a marketinget, illetve a 8 forint felhasználását nézzük meg. Maga a 60-40 százalék sem az 5-3 forintot tükrözi, korrekciót igényel. Ilyen módosító javaslatot terjesztettem…
T/18110 Egyes agrárágazati törvények módosításáról
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Talán két percbe beleférek, hogy még a hátralévő két javaslatomhoz néhány szóval próbáljam az önök támogatását megnyerni. A javaslat arról szól, hogy az eredetileg beterjesztett nyolc forintból 60-40 százalékra bontás helyett, amennyib…
A/16139 Helyén maradhat-e Tóth András?
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Botrányos esetről szerezhettünk tudomást a nemzetbiztonsági bizottság ülésén: arról, hogy megsemmisítették azt az 595 lehallgatási jegyzőkönyvet, ami Kulcsár Attila és a gyanúba keveredett sz…
A/16139 Helyén maradhat-e Tóth András?
DEMETER ERVIN (Fidesz): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ha jól értem, azzal védekeznek, hogy (Derültség és közbeszólások a kormánypártok padsoraiban. - Az elnök csenget.) azzal védekeznek, hogy törvényes előírások alapján cselekedtek. Ez nem így van, tisztelt miniszterelnök úr. Ilyen törvényi előírás ni…
A/16043 Egyetért-e a miniszterelnök a bróker botrány lehallgatási jegyzőkönyveinek megsemmisítésével?
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt héten botrányos esetről szerezhettünk tudomást a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, arról ugyanis, hogy a bankbotrány kulcsfontosságú 595 lehallgatási jegyzőkönyvét, ami a fő gyanúsított…
A/16043 Egyetért-e a miniszterelnök a bróker botrány lehallgatási jegyzőkönyveinek megsemmisítésével?
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Bizonyára rosszul tájékoztatták a munkatársai a napirend előtti felszólalásról, mert pontosan indokolttá vált, még indokoltabbá vált Tóth András magyarázkodása alapján, hogy feltegyem a kérdést. Természetesen nem előzmény nélküli a tört…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sok minden elhangzott itt ebben a hosszúnak is mondható vitában, és talán megpróbálom a magam számára is összegezni, és megkeresni a kiindulópontot, amit talán már el is veszítettünk. Ha jól értettem, az előterjesztés a…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen, igyekszem most már rövid lenni. Nagyon sok szó esett a telepítési támogatásról. Vizsgáljuk meg ezt! A telepítési támogatás arról szól, hogy ha valaki beruházott, tehát ültetvényt telepített, egy részét visszafizetik neki, vagyis olcsóbbá teszik. Ez általában…
T/14379 A pártállam titkos iratainak kezeléséről és nyilvánosságáról
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen, később válaszolnék az elhangzottakra. Egy ügyrendi kérésem lenne, hogy amennyiben lehetséges, tegyük lehetővé, hogy az ülésnap végéig lehessen módosító javaslatot beadni, tehát ahogy szoktuk: a vita lezárása formálisan az ülésnap végén történjen. Köszönöm szé…
T/14379 A pártállam titkos iratainak kezeléséről és nyilvánosságáról
DEMETER ERVIN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két tévhitet kell eloszlatnunk. Az egyik az, hogy a besúgók viselnek felelősséget az egykori politikai rendőrség tevékenységéért. Úgy gondolom, az elmúlt órák vitája erre nagyon jó támpontot a…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DEMETER ERVIN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sokan felvetik a kérdést, foglalkoztatja a közéletet is, vajon miért hozta elő a Magyar Szocialista Párt az úgynevezett ügynöktémát, miért hozta elő a politikai köznyelvben csak gumicsontként említ…
H/12496 Az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 65/2003. (VI.3.) OGY határozat módosításáról
DEMETER ERVIN, a honvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A honvédelmi bizottság ülésén a véleményünk kialakításához azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy mi indokolja az iraki misszió újabb meghosszabbítását. Itt szere…
A/11716 Ki kinek a cimborája?
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bankbotrány főszereplője, Kulcsár Attila számos politikus kapcsolatát kereste; miután jó néhány szocialista politikussal ez sikerült neki, felkereste a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetőjét is. Ennek alapján az M…
A/11716 Ki kinek a cimborája?
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a válaszát, miniszterelnök úr. Ön hosszú idő után nem most, hanem néhány héttel ezelőtt elismerte, pontosabban kénytelen volt elismerni a Kulcsár Attilával való kapcsolatát. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) Azt állította akkor, hogy üzletemberként talá…
A/11716 Ki kinek a cimborája?
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. A miniszterelnök úr személyes válaszát megvárom, amíg a következő alkalommal bátor jelenlétével és válaszával megtisztel minket. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Napirend előtti felszólalások
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt héten egy újabb ember ismerte el a kormányból, hogy kapcsolatban állt a bankbotrány fő gyanúsítottjával, Kulcsár Attilával: most maga a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc volt kénytelen beismerni. A bátornak nem…
A/11716 Ki kinek a cimborája?
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen. Megvárom, amíg a miniszterelnök úr összeszedi a bátorságát, és személyesen válaszol. (Derültség. - Taps a Fidesz soraiból.)
I/11569 Nyilvánosságra hozatja-e az Ön személyére utaló lehallgatási jegyzőkönyvet?
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! 2003. június 22-én a bankbotrány néven elhíresült milliárdos sikkasztás két fő gyanúsítottja, Kulcsár Attila és az Állami Autópálya Kezelő vezérigazgatója már lázasan dolgoztak, a bizonyítékok elt…