10 296 felszólalás
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Azt természetesen mindannyian nyilván tudják, hogy miután a napirend előtti felszólalást nem kalkuláltuk, amikor beosztottuk az időkereteket, ezzel majd korrigálnunk kell az egyes frakciók időkereteit. Ez természetesen csak néhány perces időeltérést jelent, de miután a tévéidő adott és később…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Veres János képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt; őt követi majd Zsikla Győző, a Független Kisgazdapárt részéről.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólások következnek. Először megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Tállai András képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt tovább folytatnánk a kétperces hozzászólásokat, engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem a díszpáholyban helyet foglaló Muhaimin Iskandar urat, az indonéz parlament alelnökét és az általa vezetett delegáció tagjait. (Taps. - Muhaimin Iskandar és kísérete felál…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót - még midig kétperces hozzászólásoknál tartunk természetesen - Veres János képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Keller László képviselő urat illeti a szó, Magyar Szocialista Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Takács Imre képviselő urat illeti a szót, Magyar Szocialista Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Mádi László képviselő urat illeti a szó, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Babák Mihály képviselő úr következik, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Burány Sándor képviselő urat illeti a szó, Magyar Szocialista Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A kétperces hozzászólásoknak, legalábbis azt hiszem, időlegesen a végére értünk. Zsikla Győző képviselő urat illeti a szó, Független Kisgazdapárt; őt követi majd Bauer Tamás, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége; őt követi majd Ékes József, a Magyar Demokrata Fórum részéről.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Újabb kétperces hozzászólások következnek. Megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Szekeres... Bocsánat, ügyrendi kérdés... Ügyrendi vagy kétperces kérdés? (Bauer Tamás: Ügyrendi.) Ügyrendi javaslatot kíván tenni Bauer Tamás képviselő úr. (10.30)
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Arra kérem, sőt, felszólítom önt, hogy kímélje meg a Házat, és kímélje meg a Ház vezetését attól, hogy ügyrendinek álcázott javaslatokkal próbál előállni, ez nem ügyrendi javaslat (Varga Mihály: Így van! - Szórványos taps a Fidesz soraiban.), ez a házvezetést ért bírála…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: A kétperces hozzászólásoknak megint csak időlegesen nyilvánvalóan a végére értünk, így most Ékes József képviselő úrnak adom meg a szót, Magyar Demokrata Fórum; őt követi majd Rozgonyi Ernő, a Magyar Igazság és Élet Pártja részéről.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Zsikla Győző képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Szekeres Imre képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Horváth János képviselő úr szintén kétperces hozzászólásra jelentkezett, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Rozgonyi Ernő képviselő úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja; őt követi majd Mádi László, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Mielőtt a hozzászólásokat folytatnánk, megkérem Herényi Károly jegyző urat, hogy ismertesse a délelőtti időszakban még rendelkezésre álló időkereteket.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kérem, hogy ennek megfelelően osszák be a frakciók a felszólalási időkeretüket. Nyilvánvaló, hogy aki nem tudja most délelőtt elmondani a véleményét, az délután, a vita folytatása közben el tudja majd mondani; akinek pedig ez sem sikerül, az majd a holnapi és a holnaputáni nap folyamán mondja…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Keller László ügyrendi kérdésben kért szót, úgyhogy megadom a szót a képviselő úrnak.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Újból nem egy ügyrendi felszólalást hallhattunk, tehát ennek következtében természetesen semmiféle ügyrendi vitának nincs helye. Azonban abban, amit Keller László képviselő úr mondott, van megszívlelendő állítás, úgyhogy én felkérem a parlament valamennyi tagját, a Szocialista Párt képviselői…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Tállai András képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Veres János képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Szabó Sándorné képviselő asszony, Magyar Szocialista Párt. (11.30)