86 felszólalás
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. BOROS IMRE (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Még egy rövid időre nemzeti banki kérdésre térnék vissza, mert fontosnak tartom ebben a tisztánlátást. Azt a 2000 milliárdot, amit adósságcserével a Nemzeti Bank könyveiből '97-ben az előző szociálliberális kormányzat átvitt az állam könyveib…
I/105 Miből áll össze a 100 napos program pénzügyi fedezete?
DR. BOROS IMRE (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! A kormány unos-untalan arról beszél, hogy sokkal nagyobb a költségvetés hiánya, mint amit vártak, de közben kitartanak ígéreteik teljesítése mellett is. Ezt helyesnek tartom. A kettő együtt azt jelenti, hogy év végére nyakig úszunk a deficitben, ami termé…
I/105 Miből áll össze a 100 napos program pénzügyi fedezete?
DR. BOROS IMRE (MDF): Köszönöm szépen, miniszter úr, de nem vagyok önfeledten boldog; mert amit önnek el kellett volna mondani, azt nem mondta el: megtaláltatott az a 300 milliárd körüli összeg ebben a zűrös kasszában, amelyről önök oly sokat beszéltek a választási kampányban. (Nagy zaj). Ebből fede…
K/104 Jelentsék-e a bankok az APEH - nek ügyfeleik számlaszámának változásait?
DR. BOROS IMRE (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Értesüléseink szerint ahelyett, hogy a bankok ügyfeleik számlaszámainak változását elektronikus úton csak a cégbíróságnak jelentenék, önök állítólag azon az állásponton vannak, hogy külön jelentsék még az APEH-nek is meg a…
A/313 Mit jelent a jegybank függetlensége?
DR. BOROS IMRE (MDF): Elfogadom, köszönöm, elnök asszony.
A/313 Mit jelent a jegybank függetlensége?
DR. BOROS IMRE (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Ami jól működik, azt nem nagyon kéne jobbítani, nekem ez a véleményem. Jelenleg a jegybanknak arra a feladatára, hogy a forint felett őrködjön és az uniós csatlakozás szempontjából is jól lássa el a feladatát, nagyon nagy szükség van, hiszen az elmúlt é…
Napirend előtti felszólalások
DR. BOROS IMRE (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Május 27-én délután iktatta be a Ház az új kormányt. Azóta alig két hét telt el, a kormány gőzerővel dolgozik, mindent leállít, s majdnem mindenkit felállít. Közben arról beszél, hogy temeti az árkokat, amit a polgári kormány ásott volna. Szegény Zs…
I/34 Kinek kedvez a tőzsdei nyereségadó megszüntetése?
DR. BOROS IMRE (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Önök azt tervezik, hogy a budapesti tőzsde sikerességét javítandó fellendítik a befektetési kedvet. Ezt azzal vélik elérni, hogy megszüntetik a tőzsdei termékeken képződő nyereségek adóztatását. Az ön korábbi nyilatkozataiból a fentieket alátámasztó aggod…
I/34 Kinek kedvez a tőzsdei nyereségadó megszüntetése?
DR. BOROS IMRE (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Elvileg szimpatikus lenne az, amit ön mond, de inkább azzal kellene törődni, hogy ezek a befektetők az off-shore helyeken - ahol szintén nem adóznak, mint például Budapesten - esetleg valamilyen módon adózzanak, vagy többet adózzanak, mint például Cipruso…
A/81 Mire jó a vadásztársaság?
DR. BOROS IMRE (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy levelet találtam a postaládámban, valószínűleg az SZDSZ-es "lop stop" csapat tehette oda, esetleg Gusztos úr. Ez egy vadásztársaságról szól, ebben vadászik Benedek Fülöp és családja, fia, lánya, lehet, hogy az u…
A/81 Mire jó a vadásztársaság?
DR. BOROS IMRE (MDF): Köszönöm szépen. A válasszal nem nagyon voltam megelégedve, de most már tudom, hogy tévedtem, amikor azt mondtam, hogy egy nowhere land programját egy nowhere man írta, és sok nobody olvasta. Mert bizony ezt a programot, úgy néz ki, hogy Tiszapüspökiben, az Ady Endre utca 6/c a…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
DR. BOROS IMRE (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A "Cselekedni, most és mindenkiért!" címet viselő kormányprogram az egyik legkülönlegesebb ebben a műfajban, amit valaha parlamenti képviselő vagy halandó olvasott. (Kuncze Gábor: Ebben a műfajban!) Különös, hiszen oldal- és f…
A/5652 Milyen EU-forrásokból támogatott útépítési projektek várhatók a közeljövőben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére vonatkozóan?
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Szabolcs-Szatmár-Bereg megye elmondhatja magáról, hogy elég sok esetben kedvezményezettje az uniós támogatásoknak. Először '98 nyarán 28 apró projektre került ki a tábla, oda volt írva, hogy a Phare finanszíroz…
A/5652 Milyen EU-forrásokból támogatott útépítési projektek várhatók a közeljövőben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére vonatkozóan?
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Tisztelt Képviselőtársam! Csak arra tudom biztatni, hogy a következőkben nagyon sokat fordítsanak időben, szellemi teljesítményben és pénzben is projekt-előkészítésekre; az utakra különösen vonatkozik ez. Az M3-as vonatkozó szakaszának az előkészítési költségé…
V/5453 Országimázs (Központ)
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány mondat erejéig vissza kell térnem Bauer képviselőtársam lendületes, ámde nem igazán őszinte felszólalásához, ahol védelmébe vette azt a gazdaságpolitikát, amelyet az előző kurzusban folytattak. Én stacc…
V/5417 Európai integrációs vitanap kezdeményezés
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először néhány kétpercesre reagáljak. Ami a SAPARD-előcsatlakozási alapot illeti, nem vesztettünk pénzt - ki kell ábrándítani a képviselő urat. Sajnos ő is kiment - az előbb szóvá te…
V/5417 Európai integrációs vitanap kezdeményezés
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Tisztelt Képviselőtársam! Csak nagyon röviden reagálnék, mert úgy gondolom, világosan elmondtam a SAPARD-dal kapcsolatban: pénzt nem vesztettünk, a program elindulhat, a pénzügyi fegyelmet meg fogjuk tartani (Dr. Szanyi Tibor: Nincs is pénz.) És talán el kéne…
V/5417 Európai integrációs vitanap kezdeményezés
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen a szót. Nagyon röviden néhány felvetésre reagálnék. Magyarországon van szociális párbeszéd, legfeljebb nem minden esetben felel meg az MSZP igényeinek. Egyébként az Európai Unió egy ilyen típusú Phare-projektet magyar társfinanszírozással indít…
I/5452 Mikor indulhatnak az útépítések Tömörkény és Pusztaszer, valamint Csengele és Kiskunmajsa között?
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Unió támogatási forrásainak felhasználását mind a Phare, mind az ISPA, mind a SAPARD tekintetében összetett programkészítési folyamat előzi meg, a projekt jellegétől függően nagyon sok szak…
K/5378 Tudna-e a látásukat vesztett emberek segítségére lenni?
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A Phare mint nemzetközi segélyprogram 1989 óta létezik, először lengyel-magyar keretben indult el, aztán kiterjedt a csatlakozási folyamatban társult országokra, jelenleg tíznél több ország élvezi ezt…
T/5127 A tőkepiacról
DR. BOROS IMRE, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság kormánya egységesített törvényjavaslatot nyújtott be a tisztelt Házhoz a tőkepiacról. A törvényjavaslat azt a célt szolgálja, hogy a tőkepiacra vonatkozó számos jogszabályt en…
V/5009 A földtulajdon és a földhasználat kérdései
DR. BOROS IMRE (FKGP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen sok minden elhangzott a mai nap során a magyar mezőgazdaságról; úgy is érezhetné az ember magát adott esetben, egy ilyen, szintén az agrárágazatból vett hasonlattal, mintha egy vágóhídon lenne: fo…
Napirend előtti felszólalások
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Tisztelt Képviselőtársam! Engedje meg, hogy lendületes felszólalására néhány szóban reagáljak. Egy egészen csöpp szépséghibája volt: a minisztertársam még át sem vette a kinevezési okmányokat, és az első percben így odagurítani ez talán nem volt szép. (Taps a…
H/3462 A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter, megbízott földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: A határozathozatal előtt.
A/3947 Mikor támogat a támogatás?
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter, megbízott földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Valóban, az ez évre vonatkozó támogatási rendelet jórészt már elkészült akkor, amikor én a megbízást a miniszteri posztra megkaptam, utána egyn…
A/3947 Mikor támogat a támogatás?
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter, megbízott földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tény és való, tisztelt képviselőtársam, hogy néhány változtatás történt. Elnézést kérek, ha félreérthető volt, osztrák példára mondtam, hogy orra bukott volna, és ez meg is történt egy közlekedési rendel…
A/3969 Jaj a legyőzöttnek, avagy miért alakították úgy az agrártámogatások egy részét, hogy azt gyakorlatilag ne lehessen igénybe venni?
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter, megbízott földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Kicsit visszatérnék oda, ahol Torgyán képviselőtársamhoz intézett szavaim befejeződtek. Észre kell venni, hogy az idén több a földalapú támogat…
A/3969 Jaj a legyőzöttnek, avagy miért alakították úgy az agrártámogatások egy részét, hogy azt gyakorlatilag ne lehessen igénybe venni?
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter, megbízott földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Csak annyit, hogy eleve meghirdettem azt, hogy a szakmai fórumokat különösen távlatos ügyekbe be kívánom vonni. Hasonlóképpen a politikai pártokat, adott esetben az ellenzéki pártok véle…
H/3462 A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter, megbízott földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek…
H/3462 A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter, megbízott földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, nem volt ez egy rövid vita, nagyon sok tartalmas észrevételt lehetett hallani. Úgy tűnik, és ez örömömre szolgál, hogy a területfejlesztés ügye,…