210 felszólalás
T/5060 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az ajánlás 42., 43. és 44. pontjában az Avarkeszi és Suchman Tamás képviselőtársaimmal együtt benyújtott módosító javaslatokat szeretném nagyon röviden indokolni. Egyetértünk azzal, hogy a törvényjavaslat 71. §-a szigorítja…
T/5060 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem kívánom ezt a vitát tovább folytatni, mert úgy látszik, hogy megmerevednek az álláspontok. Abban teljes mértékben egyetértettünk az előterjesztővel, hogy minden olyan eszköz, ami a korrupcióellenes küzdelmet várható módon poz…
T/5061 A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bizottsági ülésen is felvetettük azt, és most a Hack Péter által elmondottak lényegéhez csatlakozom, hogy célszerűtlen volna most ennek a törvénynek a végigvitele és ennek a törvénynek az elfogadása, tekintettel arra,…
T/5061 A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, most már eltérünk a Házszabályban meghatározott vitarendtől. Messze túllépjük azokat a kapcsolódó kereteket, amelyek a benyújtott módosító indítványban konkrétan megfogalmazódnak. Ugyanis szóba került a '99-es nagy vi…
T/5061 A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ebben a vitaszakaszban a 73., 81. és 82. ajánlási pontokban foglalt módosító indítványok kapcsán kívánok röviden hozzászólni. A 73. pontban rögzített módosító indítványunk abba a sorba illeszkedik, amely megpróbálja feloldan…
T/5061 A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen. Köszönöm az államtitkár úrnak, hogy felhívta a figyelmemet ennek a 121. §-sal kapcsolatos módosító indítványnak az esetleges veszélyére, mert valóban úgy van, hogy ha az általános szabályokat alkalmaznánk, akkor minden további nélkül megtehető lenne. De…
T/5101 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy ennek a törvényjavaslatnak azon része, amely a legnagyobb vitát váltotta ki az általános vita során, hogy a felülvizsgálati kérelmet nem rendes jogorvoslatként kívánja a törvényalkotó a jövőben szabályozni,…
T/5101 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kollégám megkönnyítette a dolgom, ugyanis többségi vélemény nem lévén a bizottsági ülésen - mert ilyen felszólalás nem hangzott el -, gyako…
T/5144 Egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek összeférhetetlenségéről és vagyonnnyilatkozat-tételi kötelezettségéről
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A Rubovszky képviselő úr által elmondottakból egyetlenegy dologra kívánok csak most reagálni. A képviselő úr, ha jól értettem, akkor azt fejtette ki, hogy sem az alkotmányügyi, sem a számvevőszéki bizottságnak nincs kompetenciája…
T/5144 Egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek összeférhetetlenségéről és vagyonnnyilatkozat-tételi kötelezettségéről
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem tudok egyetérteni Szentgyörgyvölgyi képviselő úrral. Ugyanis az őáltala felhozott példák egész más természetűek. Az épülettulajdonos felelősségéről van szó a leesett tárgyak esetében. Itt egészen másról van szó. Itt…
T/5216 A terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az alkotmányügyi bizottság múlt heti keddi ülésén a Szocialista Párt gyakorlatilag megtette azt a javaslatot, amely házszabályszerűvé tehette volna ennek a törvénynek a tárgyalását anélkül, hogy a törvényjavaslatot vissza kellett vo…
V/5184 Beszámoló a kormány három évi munkájáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vojnik Mária képviselőtársam adatait a kormány jelentéséből vette, abból a kormányjelentésből, ami egyébként a sikerektől harsog. Ebben a kormányjelentésben - meg itt ma sem - egyetlenegy szó sem volt arról, hogy 2001 októberében miért csak 18 31…
T/4903 A büntetőeljárásban résztvevők az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról (tanúvédelem)
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Ügyrendi javaslatom lényege az, hogy az Országgyűlés a részletes vitát a javasolt szakaszolástól eltérően egy vitaszakaszban folytassa le, arra való tekintettel, hogy a jelenlévők számából ítélve nem várható az, hog…
T/4903 A büntetőeljárásban résztvevők az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról (tanúvédelem)
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Ha írásban előre nem érkezett, akkor Hankó Faragó Miklósé a szó.
T/4903 A büntetőeljárásban résztvevők az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról (tanúvédelem)
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Hankó Faragó Miklós képviselőtársam által előadottakkal mi magunk is egyetértünk. El kell azonban mondanom azt, hogy a bizottsági vita után a Belügyminisztérium kezdeményezett volna egy egyeztető megbeszélést, gondolom,…
T/4903 A büntetőeljárásban résztvevők az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról (tanúvédelem)
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, és elnézést kérek, nem akarom a vitát elhúzni, de én azt hiszem, Horváth képviselőtársam félreértette a Hankó Faragó Miklós által kifejtettek logikáját, ugyanis ő nagyon jól tudja azt, hogy vannak bizonyos esetek - sőt az esetek többsége -, amikor a töb…
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy néhány gondolatot mondjak az időskorúak, a nyugdíjasok problémáiról. A mai társadalomban is szorosan, elválaszthatatlanul él egymás mellett három nemzedék: a felnövekvő ifjúság, a társadalom fennmaradá…
H/3815 A Büntető Törvénykönyv módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azt hiszem, Répássy képviselőtársam másik előterjesztést olvasott, nem pedig azt, amit a szocialista képviselők előterjesztettek. Abban nem arról van szó, hogy kéri a kormány kötelezését az előterjesztés elkészítésére, hanem…
Ü/4107 A Szabad Demokraták Szövetsége Képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 64/1998-2002. ÜB. általános érvényű állásfoglalásának elutasításáról Ü/4151 A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja kérelme az ÜB 64/1998-2002 általános érvényű
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy a jogi érvek a kezdeményezők részéről elhangzottak, én azokat nem kívánom megismételni. Az általános érvényű állásfoglalásnak csak azzal a rendelkezésével foglalkozom nagyon röviden, amelyik az alk…
T/3845 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.törvényben szabályozott elbirtoklási határidő módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amikor jó tíz nappal ezelőtt kézhez kaptam ezt a törvényjavaslatot, vegyes csodálkozással olvastam el, és azonnal azt a gondolatsort indította el bennem, hogy uramisten, itt fel kell készülni arra a rendhagyó esetre, hog…
T/3845 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.törvényben szabályozott elbirtoklási határidő módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen. Röviden Eörsi Mátyás képviselőtársamnak szeretnék reagálni. Az az idézet, ami úgy szólt, hogy nekem mindegy, hogy 5 év, 10 év, 15 év vagy 30 év az elbirtoklási idő, nem tőlem származik. Ezt én csak felolvastam az alkotmányügyi bizottság október 11-i jeg…
T/3854 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI.törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem tudjuk elfogadni a Fidesz képviselője által elmondottakat, ugyanis ha a kormány tisztességesen tervezné a következő évi bérkiáramlást és fogyasztói árnövekedést és nem tervezné mesterségesen alul az inflációt, akkor nyilván az áprilisi emelés…
T/2935 A cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A kiadott forgatókönyv szerint három vitaszakaszt javasol a Ház vezetése, de azt hiszem, ebben valami technikai hiba van, mert az első szakasz az ajánlás 1-14. pontjáig terjed, a második szakasz pedig a 42-48. ponti…
T/2935 A cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nagyon röviden fogok csak felszólalni, és nyilván nem fogok érinteni minden módosító javaslatot, arra való tekintettel, hogy az alkotmányügyi bizottságban lefolytatott vitában kifejtettük már álláspontunkat, továbbá koncepci…
T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! A Szocialista Párt képviselőcsoportjának is elhatározott szándéka, hogy az összeférhetetlenségi törvény módosítását az alkotmányos aggályok elhárítása után meg kívánja szavazni, ezért ezzel a javaslattal egyetértünk, és az alkotmányügyi bizottság…
T/2935 A cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában a Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának álláspontját sz…
T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Répássy Róbert képviselőtársamtól immár harmadszor hallom az "akinek vaj van a fején" közmondásidézetet. Tekintettel arra, hogy én csak először fogom mondani, hadd hangozzék el tőlem válaszként egy közmondás: "Az kiabál, a…
T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt szeretném ügyrendi javaslatként indítványozni, hogy a képviselők jogállásáról szóló törvényhez benyújtott módosító javaslatok részletes vitája egy vitaszakaszban történjék. Azért javaslom ezt, mert a Torgyán kép…
T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Igyekszem rövid lenni, és nem fogom a hétórás általános vitában elmondottakat megismételni, mert azt hiszem, célszerűtlen volna most már a vitát abba az irányba kiterjeszteni. Répássy képviselőtársamnak válaszolnám, hogy a S…
T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, csak nagyon röviden szeretnék reagálni. Nem szeretek ilyen jelzőket használni, hogy visszautasítom vagy nem, vagy nem tudom, micsoda, de én visszautasítom az "álságos" jelzőt. Itt egy alkotmányos jog védelme érdekében szólaltam fel (Dr. Répássy Róbert k…