915 felszólalás
T/3931 Az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet értintő törvények módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindaz igaz, amit Vojnik képviselő asszony mond, habár gondolom, nem gond az, hogy kormánypárti képviselőként, mondjuk, egy benyújtott törvényjavaslat egyetlenegy alpontjával kapcsolatosan kritikát fogalmaz meg az ember. Szerintem ez a parlamenti de…
T/3931 Az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet értintő törvények módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Megtagadtam volna saját magam, ha kedvenc témámat, az ÁNTSZ kérdéskörét nem vettük volna elő. Az ÁNTSZ és a különböző egyéb szolgálatok szakmai viszonyának a kérdésköre, most már tulajdonképpen lehet azt mondani, lassan végighúzódik az egész cikluso…
T/3931 Az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet értintő törvények módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Való igaz, hogy amikor az ember először elolvasta a benyújtott törvényjavaslatot, nagyon nehéz volt megérteni, hogy az előterjesztőnek mi a célja; illetve megérteni azt, hogy az Alkotmánybíróság által megfogalmazott kritériumoknak milyen módon tud ez a javasl…
T/3934 A hírközlésről
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A hírközlés rohamos fejlődése, a mindennapi életünket átformáló új információs szolgáltatások egyértelművé teszik, hogy a telekommunikáció nemzetgazdasági és társadalmi jelentősége egyre meghatározóbb. A hírköz…
T/3934 A hírközlésről
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Az jutott eszembe Mécs Imre felvetésére, hogy korszerűtlen dolog... - lehetne magyarázni azzal, van egy olyan mondás, hogy a szénium a bölcsőben kezdődik, és az ember azért ragaszkodik ahhoz, amit már egyszer megtanult. Gondolom, abban egyetértünk, hogy a tel…
T/3934 A hírközlésről
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Nem hiszem, hogy ellentmondás lenne abban, hogy mint ahogy a patkó mindkét oldalán megfogalmazódtak kérdések a törvénytervezettel kapcsolatban, mindazok ellenére azt mondjuk, hogy támogatjuk a törvényjavaslat elfogadását. Ugyanis megítélésünk szerint maga a t…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt napok híradásai a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló kormányzati tervekkel foglalkoznak. Érzékeny témáról van szó, hiszen a társadalom széles rétegeit érinti, illetve nyugodtan kijelenthetjük, hogy minden honfitárs…
T/3931 Az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet értintő törvények módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Szeretnék lehetőséget kérni, hogy a helyemről mondjam el felszólalásomat. Elég sok papírt szeretnék igénybe venni, nem azért, mert salátatörvényről van szó. (Keller László: Ez is azt mutatja!) Elnök Asszony! Minisz…
T/3931 Az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet értintő törvények módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Sajnálatos módon valóban megint nem tudunk felülemelkedni a napi politika színterén, ugyanis abban mindannyian egyetértünk - és ebben már régóta egyetértünk -, hogy a rendszer átalakítására szükség van. A benyújtott törvényjavaslat kapcsán szer…
I/4048 "Temessük el tisztességesen a csontvázat"
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Múlt év szeptemberében már interpelláltam az önkormányzati tűzoltóságok ügyében. Mindezek ellenére úgy gondolom, nem árt, ha röviden összefoglaljuk az előzményeket. 1995-ben törvénnyel kötelezték az ön…
I/4048 "Temessük el tisztességesen a csontvázat"
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Azzal fejeztem be, hogy reménykedve várom a válaszát. Megmondom őszintén, hogy reményeimben csalatkozni kellett, habár nagyon sok olyan érvet mondott, ami megfontolásra érdemes, de úgy gondolom, hogy a problémáért nem az önkormányzatok felelős…
T/3854 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI.törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy gondolom, ellenzéki képviselőtársaim tanúsítják azt, hogy az esetek túlnyomó többségében szakmai alapon szoktam megítélni az elénk terjesztett kérdéseket, de sajnos ezt az előterjesztést nem lehet ezen az alapon megtárgyalni. Az 1997-ben elfogad…
T/3931 Az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet értintő törvények módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. A délelőtti hozzászólásomat szeretném befejezni; bár féltem, mivel nemcsak az egységnyi miniszterek száma elég magas a Házban, hanem az egységnyi patológusok száma is (Derültség.), hogy valaki le fogja lőni az ezzel kapcsolatos hozzászólást. (0.50)…
T/3847 Az elektronikus aláírásról
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt évtizedben megjelent egy új ágazat az üzleti és gazdasági szférában. Az informatikáról van szó, amelynek kapcsán meg kellett ismerkednünk a számítógéppel és a számítógép nyújtotta…
T/3534 A családok támogatásáról szóló 1998.évi LXXXIV.törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. A bizottsági vita során már részletesen kifejtettük a módosító javaslatokkal kapcsolatos véleményünket. Először is szeretném Csizmár képviselő úrnak megköszönni a hozzászólását, mert elismerte azt, hogy van értelme a módosításnak. Köszönjük szépen,…
T/3534 A családok támogatásáról szóló 1998.évi LXXXIV.törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Úgy gondolom, azon felesleges vitatkozni, hogy életszerű vagy nem életszerű, az élet el fogja dönteni, hogy mennyire életszerű vagy sem, és majd egy idő után vissza tudunk erre térni. Nem hiszem, hogy ez szemfényvesztés, ahogy Szabó képviselő asszony előszere…
T/3534 A családok támogatásáról szóló 1998.évi LXXXIV.törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnök Úr! Elnézést, én személyes támadtatás miatt szólnék, habár Bauer képviselő úr kiment közben, de tudom, hogy rádión úgyis figyelemmel kíséri az ülést, a Magyar Demokrata Fórumot hozta szóba. Nagyon furcsa, hogy most már lassan azt kell időnként megélni Bauer képviselő úr…
T/3534 A családok támogatásáról szóló 1998.évi LXXXIV.törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A családtámogatási rendszerről családias légkörben tárgyalunk ma. Akkor, amikor a családok támogatásáról szóló '98-as törvény módosítását kezdeményező javaslatról beszélünk, nem kerülhetjük meg hazánk…
T/3534 A családok támogatásáról szóló 1998.évi LXXXIV.törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Már a beszédemben elmondtam, és gondolom, hogy ebben egyetértünk, szóval ne értsük félre a dolgot. Ami a méltányosságot jelenti, az a megszületett gyermeket jelenti, az teljesen más, mint ha egy családtervezés keretén belül biztos abban valaki, hogy…
T/3534 A családok támogatásáról szóló 1998.évi LXXXIV.törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Elmentek a karzatról, szerintem a meddő vitát abba lehetne hagyni. Vojnik képviselő asszonynak azt javasolom (Közbeszólás az MSZP soraiban: A másik oldalon megjöttek! - Béki Gabriella közbeszól. - Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiban: Nem mind…
T/3534 A családok támogatásáról szóló 1998.évi LXXXIV.törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Nagyívű párhuzam a dajkaterhesség idecitálása, és úgy gondolom, hogy nem a témához tartozik. (Bauer Tamás: Az is gyerek, nem? - Béki Gabriella: Miért?) Nem a témához tartozik, mert gondolom, abban megegyezünk Schvarcz képviselő úrral, hogy az egy sokkal komplexebb probléma, é…
T/3534 A családok támogatásáról szóló 1998.évi LXXXIV.törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Bauer képviselő úr valószínűleg nem figyelt, én nem citáltam a Bokros-csomagot, mert én, való igaz, tartom magam ahhoz, hogy maradok azon a térfélen hellyel-közzel, amihez értek, a közgazdasági kérdésekbe nem nagyon szívesen megyek bele. Csak érdekes módon a…
T/3534 A családok támogatásáról szóló 1998.évi LXXXIV.törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Egyetértek Béki képviselő asszonnyal, valóban meddő a vita. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy a családok 85 százaléka vette igénybe az adókedvezményt. Ez így van. Az adókedvezmény mértéke nyilvánvalóan a jövedelmi viszonyoktól függ, tehát a kettő nem mond ellent egymásnak.…
A/3791 A promóciós tevékenység árfelhajtó hatásának visszaszorítása érdekében mit kíván tenni Miniszter úr a gyógyszerforgalmazás területén?
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! A közvélemény-kutatási adatok egyértelműen azt mutatják, hogy az állampolgárok értékrendjében az egészségügy első helyre került, ami örvendetes, mert ez bizonyos igényt fogalmaz meg a mindenkori kormányzatokkal szemben. A…
A/3791 A promóciós tevékenység árfelhajtó hatásának visszaszorítása érdekében mit kíván tenni Miniszter úr a gyógyszerforgalmazás területén?
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Miniszter úr, nagy örömmel hallottam a válaszát, azonban még egy momentumra szeretném fölhívni a figyelmét a kérdéskörrel kapcsolatban. Az elmúlt években ez a promóciós tevékenység igen jelentős mértékben összekapcsolódott a továbbképzések kérdéskörével, hisz…
T/2935 A cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, régi adósságát törleszti a törvényhozás, amikor a gazdasági jogalkotás mellett végre figyelmet szentel a társadalom azon tagjainak is, akiknek érdekérvénye…
A/3528 Csökken vagy nem csökken? avagy mit mond a törvény?
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy évvel ezelőtt, amikor az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetését elfogadtuk, döntöttünk arról, hogy a különböző zárt kasszák túlteljesítése esetén, ha az az éves előirányzat 5 százalékáig…
A/3528 Csökken vagy nem csökken? avagy mit mond a törvény?
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, miniszter úr. Való igaz, hogy a zárt kasszáról a parlament döntött, de nem vagyunk látnokok, nem tudhattunk mindent előre. Habár azt tudtuk, hogy Magyarország népegészségügyi állapota katasztrofális, hogy az egészségügyi intézmények teljesítménye a betegellát…
H/2564 A hajléktalanná vált családok széthullásának megakadályozásáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Úgy gondolom, akinek gyermeke van vagy gyermekekkel foglalkozik, az mindenféleképpen elgondolkodtatónak tartja ezt a határozati javaslatot, és egyet kell értenie azzal, hogy az 1997-ben megalkotott gyermekvédelmi törvény - és még folytatnám: az…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahhoz, hogy az ember képet alkothasson arról, milyen jövő vár rá, és még inkább ahhoz, hogy ezt a jövőt tervezni tudja, mindenképpen célszerű a múlt tapasztalatait figyelembe vennie. Enélkül úgy j…