445 felszólalás
I/3853 Elefántra csúzlival? - avagy fenyegetéssel a fekete gazdaság ellen
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Kezdtem örülni az elején, mert úgy kezdte, hogy tulajdonképpen zömében egyetértünk. Csak hát a lényegben nem értünk egyet, sajnos. Úgy gondolom, hogy túlságosan sokat várnak önök attól, amit most a feketegazdaság, a feketefoglalkoz…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Igyekszem konkrét lenni. A 4-es, amely kapcsolódik a 71-eshez, a 17., a 18. és a 20. pontban jegyzett módosításokhoz szeretnék hozzászólni. Ezt azért teszem, mert részben én jegyeztem ezeket a módosítókat. Átmentek már a b…
T/3089 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Jómagam is néhány módosító indítvánnyal próbáltam a törvénytervezetet javítani, bár mint az előző ülésen már jeleztem, több fajsúlyosabb témában komoly gondjaink vannak a törvénnyel kapcso…
T/3089 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Szeretném indítványozni, hogy a törvénymódosításhoz kapcsolódó módosító indítványok beadási határideje ma 15 óra legyen. Köszönöm szépen.
T/3089 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! A törvénymódosítások célja jó esetben általában az, hogy a rendszer hatékonyabban működjön, bármiről is beszélünk. Különösen igaz kell hogy legyen ez a közszférára, a közszolgáltatás…
K/3079 Hogyan kívánja segíteni a fagykár miatt bajba jutott munkavállalókat?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Miniszter Úr! Mint az ön előtt is ismert, május elején jelentős fagykár érte Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gyümölcsöseit, szántóföldi növényeit, erdőit. Bár a károk felmérése még folyik, teljes bizonyosságg…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Van ezzel a törvénnyel gond. Az alaphelyzettel nincs baj, mindenki szeretne változtatni, javítani, segíteni és munkába helyezni a megváltozott munkaképességűeket. Azonban nagyon sok, szerintem jogos kritikát hallo…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úrnak csak nem állom meg, itt az előbb jelezte a foglalkoztatási adatokat ugyan érintőlegesen, de nem akarok számháborúba belemenni. Abban megállapodhatunk szerintem, hogy a magyar munkaerőpiac most nem a legideálisabb helyzetben van, ak…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
CZOMBA SÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A foglalkoztatási bizottság ellenzéki képviselői is egyetértettek abban, hogy a megváltozott munkaképességűek munkához jutását segíteni kell. Ebb…
K/3023 Megérte?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Ott folytatnám, ahol a képviselőtársam az előbb abbahagyta, és remélem, hogy más válasszal készült erre a kérdésre. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium április 1-jétől életbe lépő új út…
J/2099 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2006. január 1.- december 31.) H/2811 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
CZOMBA SÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság a J/2099. számú beszámolót 2007. április 16-án megtárgyalta. A bizottság egyöntetű véleménye, hogy a beszámoló színvonalas, szakma…
J/2099 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2006. január 1.- december 31.) H/2811 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két dologban szeretnék nagyon röviden hozzászólni. Az egyik az oktatás, a másik a szociális segély témája, amit a biztos úr hangsúlyosan kiemelt a jelentésében, beszámolójában. Oktatás. Én egy olyan térségb…
I/2641 Ön szerint hogyan lehet a feketefoglalkoztatást visszaszorítani?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Nemrégiben az Ecostat egyik felmérése került a kezembe, amelyben magyar vállalkozások fejtik ki véleményüket a rejtett gazdaságról és annak visszaszorítási lehetőségeiről. A vállalkozások véleménye szerint a feketefog…
I/2641 Ön szerint hogyan lehet a feketefoglalkoztatást visszaszorítani?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Miniszter úr, érdeklődéssel vártam válaszát, bízva abban, hogy egyetért a vállalkozások szerepelőinek véleményével, és pártpolitikai érdekek fölé helyezkedve egyet tudunk érteni a következő lépésben, mint ahogy azt egyébként én korábban megtettem, amikor az ö…
T/2160 Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A munkaügyi tanáccsal kapcsolatban szeretnék egy gondolatot hozzátenni, és nem politikai aspektusból, hanem szakmai oldalról szeretném jelezni azt, hogy az Flt. módosítása nemrégen volt előttünk, január els…
T/2160 Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokszor az az érzésem, hogy a valós élettől elszakadva folytatunk mi itt vitát a parlamentben, mindegy, hogy melyik oldalon ülünk, a patkó melyik oldalán tesszük ezt. A következő a helyzet. A beregi térséget tudom…
T/1371 A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvé
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedvem lett volna kétpercesekre szót kérni, de gondoltam, ha szót kapok, akkor most talán egy mondatban elmondhatom azt, amire reagálni szerettem volna. Gúr Nándor képviselőtársamnak szere…
K/2009 Letagadott felelősség, szociális érzéketlenség
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A Fidesz oldaláról fogom feltenni a kérdést, apró tévedés volt...
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A kisebbségi vélemény megfogalmazói is úgy ítélik meg, hogy valóban szükség van a szakképzési és felnőttképzési törvény módosítására, és a javasl…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Abban, azt hiszem, egyetértünk, hogy nagyon fontos területet feszegetünk, amikor a szakképzésről és a felnőttképzésről szóló törvény módosítását tűzzük a napirendünkre. Azt is lá…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! A miniszter úr az előbb jelezte - én az elején azt mondtam, hogy a jéghegy csúcsát látom, és nem látszik a jéghegy alja -, hogy a jéghegy alja is megvan tulajdonképpen, csak most nem alkalmas ez a fórum arra, hogy szélesebb kö…
T/1303 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársak! A foglalkoztatási törvény elég ritkán kerül a parlament elé, ez jó is, meg rossz is. Jó olyan szempontból, hogy úgy tűnik, hogy a törvény működik. Rossz, hogy ha nem jól működik, akkor ritkán van lehetőség módosításr…
T/1303 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem akarok visszaélni a türelmükkel, de két mondatot engedjenek meg. Azzal tökéletesen egyetértünk, hogy a cél a munka világába visszavezetni az embereket, és nem segélyezni. Mi újság ma a rendszerben? Ugye látszik, majd a következő törvény próbál segíteni a…
K/1092 Mit ér a munkavállaló, ha 50 éven felüli?!
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint az ön előtt is ismert, a magyar munkaerőpiac számos feszültséggel terhelt. A munkavállalási lehetőségek szempontjából óriási különbségek vannak az ország egyes régiói között, az elhelyezkedést illetően pedig leginká…
T/366 A közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk álló törvénytervezet fő célja a bizottság kisebbségi véleménye szerint egyértelmű: megkönnyíteni a közszférában dolgozók elbocsátásá…