20 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
DR. FELLEGI TAMÁS tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, egyetértek Mile képviselő úrral, hogy egy nagyon fontos és bonyolult kérdésről van szó, hiszen olyan jogi, gazdasági, gazdaságpolitikai, gazdaságkormányzási kérdé…
I/6121 Azért hallgat a kormány az IMF tárgyalásokról, hogy ne szembesüljenek az emberek a kiszolgáltatottságuk fokozódásával?
DR. FELLEGI TAMÁS tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Azt gondolom, a sajtóból folyamatosan nyomon követhető, hogy egyáltalán nem csend van és nyugalom az IMF-fronton, sőt, azt mondhatnám, hogy az IMF és az európai uniós fronton. Január ó…
T/3489 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról H/3490 A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek Magyar Állam javára történő megvásárlásának jóváhagyásáról
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő előterjesztés a magyar állam és az orosz Szurgutnyeftyegaz által 2011. május 24-én aláírt adásvételi szerződés jóváhagyásáról szól, amel…
T/3489 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról H/3490 A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek Magyar Állam javára történő megvásárlásának jóváhagyásáról
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Szívesen beszélnék a MOL-tranzakcióról, ha nem bánják. Azt gondolom, hogy az egy fontos téma, és válaszolnék néhány kérdésre meg felvetésre. Egyrészt azt gondolom, bár így utólag sem vagyok teljesen biztos abban, hogy jól értettem Jáv…
T/3489 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról H/3490 A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek Magyar Állam javára történő megvásárlásának jóváhagyásáról
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány dologra reagálnék csak. Azokkal a nyilvánvaló nézetkülönbségeket mutató dolgokkal, amikről én azt gondolom, hogy megválaszoltam, önök azt gondolják, hogy nem válaszoltam meg, most nem rabolnám az időt, nem térek ki új…
A/801 Meg tudja-e akadályozni a Magyar Kormány a heiligenkreuzi szemétégetőmű elindítását?
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! A kormány valóban elkötelezett abban, hogy megakadályozzuk a szemétégető fölépülését közvetlenül az osztrák-magyar határ közelében, és hogy minden segítséget megadjunk Szentgotth…
A/801 Meg tudja-e akadályozni a Magyar Kormány a heiligenkreuzi szemétégetőmű elindítását?
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Teljesen egyetértünk, képviselő úr. Érdemes azt is megemlíteni, hogy megvizsgáltuk azt a lehetőséget is, hogy a vasútvonal elbontásával meg tudjuk-e akadályozni ezt a folyamatot. Az a helyzet, hogy az osztrák oldalon egy körülbelül 3-…
A/804 Mi az igazság?
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Érdekes helyzetben vagyok, miután a képviselő úr nem tisztelte meg sem a Házat, sem a miniszterelnök urat azzal, hogy előre jelezte volna, milyen témát fed a "Mi az igazság?" című kérdés, ezért bizonyos számszaki dolgokkal nem vagyok felkészülve, tehá…
A/804 Mi az igazság?
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Kicsit merész közgazdasági összefüggést találni a miniszterelnök dél-afrikai útja és a forint árfolyama között. (Balog Zoltán: Kicsit fiatal még. - Közbeszólások.) Ez, azt gondolom, hogy bizonyos közgazdasági szabályokat felrúg. Mindenesetre azt hadd…
I/80 Lesz-e munka?
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Örömmel jelenthetem, hogy lesz munka. Mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet teremtsünk. (Derültség az MSZP soraiban.) Ezt nemzeti ügynek teki…
I/72 Mi lesz a devizahitelesekkel?
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először egy általános helyzetképet szeretnék felvázolni. 2009 közepétől fordulat következett be a nemzetközi konjunktúrában, és megkezdődött a gazdasági válságból való k…
A/125 Személyi felelősség, országgyűlési ellenőrzés
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Megértem, hogy aggódik az eddigi vagyongazdálkodási rendszer sorsa miatt, hiszen Sukoró, a Malév-privatizáció, a viszontgarancia sorsa egyértelműen mutatja, hogy ez a re…
A/125 Személyi felelősség, országgyűlési ellenőrzés
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Képviselő úr, megpróbálok kilépni a bokáig érő Sukoróból. Igen, a válaszom egyértelmű: minden megkeresésnek, minden bizottsági meghívásnak eleget fogok tenni, el fogok menni, és be fogok számolni. Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP so…
A/117 Mikor és milyen állami fellépésre és segítségre számíthatnak a devizahitelesek?
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Köszönöm szépen, ismét. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Amint azt Tukacs István képviselő úr interpellációjára Matolcsy miniszter úr helyett válaszolva már elmondtam: a kormány dolgozik azon a megoldáson, amely a devizahiteleke…
A/117 Mikor és milyen állami fellépésre és segítségre számíthatnak a devizahitelesek?
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Tökéletesen egyetértünk a viszontválaszban elhangzottakkal. Ez is a legfőbb törekvésünk, hogy ez megtörténjen. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
A/169 Vidéken is kísért a BKV-szindróma?
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Magyarországon, az elmúlt nyolc év tapasztalatai alapján meg kell állapítanunk, hogy szűk politikai, gazdasági vagy egyéb érdekek miatt sajnos nemcsak 1500 ember és…
A/120 Mikor várható a hazánkban található multinacionális intézmények kedvezményeinek felülvizsgálata, az aránytalanságok megszűntetése?
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Teljesen egyetértek a kérdéssel, azt gondolom, hogy ez egy jelentős probléma, amit az új kormánynak orvosolnia kell. Ahogy ez elhangzott a kormányprogram vitájában, a bizo…
A/120 Mikor várható a hazánkban található multinacionális intézmények kedvezményeinek felülvizsgálata, az aránytalanságok megszűntetése?
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kormány szándéka nem az, hogy kiűzze a multikat Magyarországról. Az teljesen egyértelmű, hogy a külföldi tőkére, a külföldi vállalatokra is szükség van. Tehát a magyar gazdaság akkor teljes, ha a mag…
A/170 Zuhanórepülésben a MALÉV! Ne hagyjuk elszállni a nemzeti ezüstöt
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Az ön által elmondottakat egyértelműen megerősíti az a tény, hogy a légitársaság 2009-ben minden eddiginél nagyobb mérleg szerinti veszteséget termelt, ez 25 milliárd forint körüli összeg…
K/124 A privatizáció felülvizsgálatáról
DR. FELLEGI TAMÁS nemzeti fejlesztési miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A végén kezdem, az utolsó kérdése utolsó részével: a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban föl fogunk állítani - ennek a szervezése folyamatban van - egy olyan rész…