141 felszólalás
I/19117 Felelőtlen kormányzás, háborús állapotok a légimentésben
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! "Biztonság: négy év alatt szinte teljesen sikerült felszámolni a magyar légi mentést. Igen. Megcsináltuk." Hát igen, ezt jól megcsinálták! Ilyen plakátokat ugyan még nem láthattak az emberek az utcákon, de ami késik,…
I/19117 Felelőtlen kormányzás, háborús állapotok a légimentésben
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Asszony! Úgy látom, nem sikerült megértenie, mit kérdeztem az interpellációmban. Nem azt vitatom, hogy a BASe Kft.-vel kötött szerződés előnyös volt vagy előnytelen volt, a kérdésem pusztán arra fogalmazott, hogyan lehet egy szolgáltatást felmondani a l…
I/18684 Bátor, igazságos és biztonságos megszorítás és tömeges elbocsátás az ÁNTSZ-nél
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Ha valamivel jellemezhető az önök három és fél éves kormányzása, azt lehet mondani, hogy az a botrányok három és fél éve volt. Ha megengedi, ezúttal nem beszélek a milliárdos umbuldákról, az el nem készült tanulmányokra…
I/18684 Bátor, igazságos és biztonságos megszorítás és tömeges elbocsátás az ÁNTSZ-nél
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! 300 milliárd forint valóban rengeteg pénz, ha okosan költi el valaki. Ma az eredmények azt mutatják, hogy sikerült úgy elkölteni - ön is elismerte -, hogy semmi eredménye nem volt. Attól tartok, hogy a változás igényénél valamit…
J/18203 A 100 lépés program megvalósításáról H/18204 A 100 lépés program megvalósításáról szóló beszámoló elfogadásáról
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Valóban az elmúlt tizenöt évben nem volt szokás, hogy a kormány a parlament elé jöjjön megdicsértetni magát, de ha megvizsgáljuk a parlamenti hagyományokat, ez egyáltalán nem példátlan, sőt korábban a parlament nemcsak a nagy művekről, hanem…
I/18606 Mentőhelikopterek helyett csak a Gyurcsány-ígéretek repkednek
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! A piros állítólag a bátorság színe. (Derültség a Fidesz soraiban.) Egyes hírek szerint a kirobbanóan sikeres országunkról vizionáló bátor Kóka János miniszter úr úgy törte össze piros magánhelikopterét, hogy Kecskeméten a me…
I/18606 Mentőhelikopterek helyett csak a Gyurcsány-ígéretek repkednek
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Természetesen én sem hiszem el azokat a híreszteléseket, hogy a bátor Kóka János (Zaj. - Az elnök csenget.) az előírtnál nagyobb sebességgel közelíti meg a mentőhelikopter leszállóhelyét, felszántja azt, majd ezek utá…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ismét egy salátatörvényhez van szerencsénk, de ezt nem kritikaként mondom, mert valószínűleg rosszabbul jártunk volna, hogyha szétszedi a kormány, és három külön javaslatként nyújtja be elénk ezeket a javaslatokat, tekintettel arra, hogy a javasla…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót. Valószínűleg nem beszéltem az előbb elég egyértelműen. Nem arra jutottam a törvényjavaslat olvasása kapcsán, hogy ez egy kötelezettség lenne, azt gondolom, hogy olyan jogkorlátozási lehetőséget adunk a munkáltatók vagy szakszervezetek kezébe, amire szerinte…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt szeretném Béki képviselőtársamnak mondani, hogy bizonyos optikai csalódás áldozatai vagyunk általában az ügyben, hogy mennyire működött az elmúlt öt évben ez a törvény. Ezt a legjobban akkor veszi észre az ember, ha ellátogat egy olyan országb…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Arra szeretném kérni Kökény képviselőtársamat, hogy ne próbálja kiforgatni a szavaimat. Ausztriát nem célállapotként említettem, hanem olyan országként, ami öt évvel ezelőtt ugyanolyan szabályozással bírt, mint Magyarország, tehát ehhez képest lehet lemé…
I/18247 Nem vak ez a ló, csak bátor, igazságos és biztonságos
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Nehezen hittem a fülemnek, amikor ön, miniszter úr, a bátorság költségvetésének nevezte az egészségügy jövő évi költségvetését. Miniszter Úr! Ön vagy más számokat látott, vagy egészen érdekes fogalmai vannak a bátorságról. E…
I/18247 Nem vak ez a ló, csak bátor, igazságos és biztonságos
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Sajnos, a szavak és a programok nem helyettesítik a számokat. A jövő évi költségvetés, ami előttünk fekszik, példátlan módon 36 milliárd forinttal kevesebb pénzt ad a gyógyító intézményeknek. Ezen nem segít semmit, hogy a mi…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igazából nehéz Keller képviselő úr után megszólalni, mert az embernek folyamatosan egy norvég közmondás jár az eszében, ami úgy hangzik, hogy ha nem látsz az orrodig, még nem biztos, hogy köd van. (Derültség a Fidesz soraiban. - Dr. Magda Sán…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. (Közbekiáltások: Elnök asszony.) Elnök asszony, bocsánatot kérnék. Tisztelt Államtitkár Asszony! Az a helyzet, hogy persze szívesen értékelem bármelyik politikai időszak egészségügyi teljesítményét, de most a 2006-os költségvetést tárgyaljuk. (13.…
I/17846 Magyarország: kirobbanóan sikeres parlagfű
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A Gyurcsány-Kóka-páros felbukkanása óta tudjuk, hogy Magyarország kirobbanóan sikeres ország. Minket irigyel többek közt Németország és Franciaország is. Bizony, minket irigyelhetnek ezek az országok, mert nálunk olyasmi tal…
I/17846 Magyarország: kirobbanóan sikeres parlagfű
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Miniszter Úr! Attól tartok, hogy az ön válasza sem javít semmit a parlagfűproblémán. Jövőre is csak az állampolgárok pénzéből lehet a parlagfű elleni védekezést - a benyújtott költségvetési törvény szerint - lefolytatni, az állam maga semmit nem tesz hozz…
A/17815 Kis mértékben orvosság?
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Én, Medgyessy Péter egyezséget ajánlok a magyar népnek.ö Ezzel a felvezetéssel hangzott el először az az ígéret, hogy a szívbetegek és a csontritkulásban szenvedők ingyen fogják kapni a gyógyszerüket. Azóta van olyan e bete…
A/17815 Kis mértékben orvosság?
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót. Az ember egyrészt zavarban van, hogyha örül a kérdezett a kérdésének, aztán amikor a föltett egyetlen kérdésére nem kap választ, akkor kevésbé érzi magát zavarban. Tisztelt Miniszter Úr! Az, hogy önök kétszer annyit költenek a gyógyszerek támogatására, azt…
A/17429 Egy falat kenyér, avagy osztozni jó
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Lassan végére érünk annak a négy évnek, ami úgy kezdődött, hogy a szocialisták teleplakátolták az országot Még néhány nap és megkezdjük az egészségügy nyomorának felszámolásátö címmel. Ha visszatekintünk, azt látjuk, hogy e…
A/17429 Egy falat kenyér, avagy osztozni jó
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter úr, azt gondolom, hogy az egészségügy helyzete a riasztó hírek kapcsán sajnos komolyabb beavatkozást igényelne. Azt örömmel hallom, hogy 300 millió forinttal ki is segítette az Országos Mentőszolgálatot, elégedett akkor lehetek vele, ha…
A/16877 Újabb gyógyszerár-emelés
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az utóbbi héten egy egészen új program eredményeképpen az a hír látott napvilágot, hogy a támogatási rendszer megváltoztatásaként 1200 készítmény drágul, és 200 készítmény lesz olcsóbb a gyógyszerek közül. Ez, akárhogy számo…
A/16877 Újabb gyógyszerár-emelés
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, hogy önmagában a fixesítés azt eredményezi, amivel naponta szembesülhetünk, és valószínűleg most is ezzel fogunk szembesülni, hogy elméletileg olcsóbb lett a gyógyszer, gyakorlatilag meg drágább lett a beteg ré…
T/16301 Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról
DR. FRAJNA IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Azt gondolom, hogy kicsit rózsaszínre lett festve a kép az európai szabályozás kapcsán. Nem azért, mintha túl sok választási lehetőségünk lenne ennek a nemzeti jogba való átvezetése során, de azért annál bonyolultabb ez a szabályozási kör, mint…
I/16442 Veres-betli, avagy mikor fejezi be végre a szocialista kormány az egészségüggyel űzött hazárdjátékát?
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! (Zaj. - Az elnök csenget.) Van az ultiban egy játékforma, amikor a játékos minden körben nyer. Ezt hívják durchmarsnak. Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc most valami hasonlóval próbálkozik: alighogy megkapta a lapjait, bemondta a…
I/16442 Veres-betli, avagy mikor fejezi be végre a szocialista kormány az egészségüggyel űzött hazárdjátékát?
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem igazán értem a miniszter úr válaszát, talán kicsit nehezen vagy homályosan fogalmaztam az interpellációmban; én ebből nem látnám azt, hogy bármit visszavontam volna a múlt heti állításaimból, így a felsorolt célokat továbbra is támogatandónak…
I/16273 Gyurcsány Ferenc a mesebeli "okos lány", avagy a miniszterelnök hozott is, meg nem is?
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Volt egyszer egy szocialista kormány, amely a saját népszerűsége érdekében fűt-fát ígért az embereknek, többek közt hűségjutalmat az ápolóknak, ingyen gyógyszert a szívbetegeknek, parlagfű-mentesítést az allergiásoknak.…
I/16273 Gyurcsány Ferenc a mesebeli "okos lány", avagy a miniszterelnök hozott is, meg nem is?
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Természetesen fönntartom, amit a múlt héten írtam - ilyen gyorsan azért nem változik a véleményem. De mint láthatja, a 21 pontjával nem az a problémám, hogy túl sokat lépne, hanem az, hogy túl keveset. Azt gondolom, min…
A/13162 Bátor és lendületes zárolás?
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Bár az egészségügy ez évi költségvetése reálértékben is kevesebbet ér, mint a tavalyi évben, lehet, hogy valaki mégis úgy gondolta a minisztériumában, hogy túl nagy a jólét. (16.00) Ugyanis néhány héttel ezelőtt körlevélben…
A/13162 Bátor és lendületes zárolás?
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyfelől jó hír, miniszter úr, hogy nem zárolásról van szó, hanem a Pénzügyminisztériumnak az ez évi hiányt kozmetikázó újabb csomagjáról. Másrészt azt gondolom, hogy arra a kérdésemre, hogy ez a betegellátást veszélyezteti-e, nem kaptam teljesen…