131 felszólalás
H/9310 A Gárdonyi Géza emléknapról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Megelőzött, államtitkár úr, én is erre szerettem volna reagálni. Ferenczi Gábor egy nagyon szép elemzést adott Gárdonyi Gézáról, majd utána agyoncsapta néhány aktuálpolitizáló mondatával, amit rendkívül sajnálok, hiszen ezen előterjesztés kapcsán e…
H/10143 A birkózás sportág a nyári olimpiai játékok programján való megőrzésének támogatásáról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tulajdonképpen Simicskó István államtitkár úr elmondta, amiért én szót kértem akkor. Most csupán annyit szeretnék megismételni még egyszer, hogy most az összefogásról van szó a birkózás érdekében, és nem politikai szónoklatokról. Végtelenül helytel…
T/10052 Az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tóth József arról beszélt, hogy a 14 törvénymódosítás technikai jellegű, ezek közül a három legfontosabbról ejtett szót. Én egy sokkal kevésbé fontosról szeretnék pár szót szólni. Ez pedig az, amit az elm…
J/9399 A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról H/10097 A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Csak egy rövid kiegészítéssel szeretnék élni a tájékoztatóhoz. Sütő András mondotta volt, hogy önmagát becsüli meg minden nemzedék, ha tudomásul veszi, hogy a világ nem vele kezdődött. A közös múlt kutatásának tabuit döntögetjük az elmúlt időszakban és…
V/9016 A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A nagy hangú megszólalások kapcsán Arany Jánosnak egy 150 évvel ezelőtti kis versidézete jutott eszembe, talán jól idézem: "Mennyi szájhős, mennyi lárma s egyre süllyed a naszád. Nem elég csak emlegetni, tudni is kell jól szeretni, tudni…
V/8837 Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Kedves Józsa képviselőtársam, szeretném említeni azt, hogy a vidéki ember tudja, hogy a jégverés után azonnal nem várható bő termés. Mi azt várjuk önöktől, hogy szemlesütve segítsék a mi munkánkat az újjáépítésben, vagy legalábbis ne akadályozzák,…
T/7456 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény és a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény módosításáról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Látszólag nem tartozik ide, mégis fontos megemlítenem, hogy azok a munkatársak, akiknek a béréről itt gondoskodni akarunk, azok előbb-utóbb majd nyugdíjba is akarnak menni, és ahhoz, hogy nyugdíjba mehe…
T/8751 A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról
DR. GYIMESI ENDRE, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A kulturális és sajtóbizottság október 15-ei ülésén tárgyalta a mozgóképről szóló 2004. évi II. számú törvény módosításáról szóló T/8751. számú előterjesztést. A tervezett…
T/8886 A kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. GYIMESI ENDRE, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! A kulturális és sajtóbizottság november 5-ei ülésén tárgyalta a T/8886. számú, a kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló előterjesztést. Az újabb válto…
T/7757 Egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Rétvári Bence már jórészt elmondta, amit én is szerettem volna reagálni Kolber István képviselőtársam mondandójára. Azért szelíden hadd mondjam azt, kedves képviselőtársam, hogy a történettudomány bizony az ügyek túlnyomó többségét már ti…
T/8165 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hiller miniszter úr nálam talán jobban tudja - Sütő András mondását idézném -,s hogy önmagát becsüli meg minden nemzedék azzal, hogy tudomásul veszi, hogy a világ nem vele kezdődött. Nem velünk kezdődött a világ. Amikor az új kormány 2010…
T/8165 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról
DR. GYIMESI ENDRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Április elején az elmúlt ötven év legjelentősebb strukturális átszervezése vette kezdetét a magyar múzeumi és könyvtári intézményrendszerben, a kormány 1094/2012. (IV.…
T/8165 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bár Hiller István nincs jelen, de azért mindenképpen elmondanám a reagálásomat. Deák Ferenc, a haza bölcse mondotta egykor, hogy "nemzeti csinosodásunk haladásával változván az idők szelleme, sok régit el kell törleni, sok újat alkotni, é…
T/8165 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A Varga Zoltán által elmondottakra szeretnék egyrészt reagálni, másrészt az előttem szólóra is. A normatíva összevonásával önöknél nem az volt a probléma, hogy összevonták a normatívákat, hanem az, hogy jóval kevesebb lett a normatíva ö…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Örülök, hogy Karácsony Gergely képviselőtársam aggódik a kulturális költségvetésért, biztatom is, hogy módosító javaslatokkal próbálja tovább javítani mindezt. Az általa elmondottakkal szemben azonban szeretném elmondani azt, hogy a benyú…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! 2008-ban az akkori kormány gigahitelt vett fel, ezért most negyedévente átlagosan 900 millió eurót kell törlesztenünk a Nemzetközi Valutaalapnak a jövő év végéig, míg 2014 első felében már csak 300 milliós euróhitel-visszafi…
V/7270 Az Orbán-kormány két éve
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. "A tett az első, a szó a második." - mondta a legnagyobb magyar, és ahogy elképedve hallgatom Lukács képviselő úr, Nyakó, Gőgös úr hozzászólásait, Deák Ferencnek az a híres mondása jut eszembe, amit szeretnék az önök figyelmébe ajánlani: "Magyarors…
T/6774 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 200
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és köszönöm elnök úrnak, hogy igyekszik megőrizni a Ház tekintélyét a saját képviselőcsoportjának tagjával szemben, aki méltatlan módon nyilatkozott meg a Ház elnökével kapcsolatban. Nehogy azt gondolja a tisztelt Ház, hogy arról szól a t…
T/6774 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 200
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! "Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött." Sütő András szavai ezek, és a levéltárban őrzött iratokra nagyon is aktuálisak. A levéltár identitás, az együvé tartozás, a közös múlt szimból…
T/6774 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 200
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Örülök annak, hogy az előterjesztés ellenzéki oldalról is több ponton támogatással találkozik. Szeretném elmondani azt, hogy a rendszerváltás kapcsán egy kényszerű kompromisszum eredményezte azt a törvényt, aminek alapján jelen pillanatban az irato…
T/6774 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 200
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Lehet, hogy félreérthető voltam, ezért szeretném pontosítani még egyszer. A megyei önkormányzatok nem saját maguk tehettek róla, hiszen egyre kevesebb pénzük volt. De abban az időszakban, az utolsó esztendőben, nyilván az országos politika hatására…
T/6774 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 200
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Amikor megnyomtam a kétperces gombot, akkor még a teremben tartózkodott Schiffer képviselő úr; nem szeretném, ha elvarratlanul maradna az a szál, az a tetszetős összeesküvéselmélet-lufi, amit fölengedett, ezt szeretném kilyukasztani, két tekintetbe…
H/6686 A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról
DR. GYIMESI ENDRE, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hasonlóan az előttem szóló bizottsági tagokhoz, a kulturális bizottság is megtárgyalta az előterjesztést. Nem volt hosszú vita rajta, hiszen valamennyien támogattuk az előterjesztésben foglaltakat. Én magam…
T/6474 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt, kedves Képviselőtársaim! Ahogyan az államtitkár úr is utalt rá, a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvényt nem olyan régen módosította a parlament. 2011. november 15-én lépett hatályba a 2011. évi CXLIX. törvé…
T/6474 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Azt hiszem, hogy az előttem szóló képviselőtársammal abban megállapodhatunk, hogy Deák Ferenc bölcs mondása, miszerint minden törvényt lehet javítva változtatni, az erre a tavalyi törvényre is érvényes, és azt gondolom, hogy ha szükséges, márpedig…
T/6474 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy politikust az jellemez, hogy felül tud emelkedni a saját érdekein az ország érdekében. Én azt gondolom, hogy nem egymás fejére kell olvasni azt, hogy ki a jobb hazafi, ki az, aki jobban becsüli a nemzet értékeit; őszintén re…
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Még nem alkottuk meg a törvényt, még nincsenek értéktárbizottságok, itt pedig mindenki értékbizottsági tagként különböző, egyébként rendkívül fontos dolgokat akar az értéktárba bejavasolni. Nekünk törvényt kell alkotni, a törv…
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Végighallgatva a negyedik órája tartó vitát, az utolsók között szólni nem illik hosszan, de talán nem is szükséges, hiszen hallgatva képviselőtársaim megszólalásait, egyértelműen bebizonyosodott az, hogy…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy hosszú gazdaságpolitikai vita végén, azt hiszem, idekívánkozik a legnagyobb magyar, Széchenyi István gondolata, miszerint: rajtunk nem fog segíteni senki, és nem is segíthet más, mint mi magunk. Nekünk össze kell fognunk, kemény, köve…
T/4919 A szakképzésről
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Dúró Dóra megszólalására szeretnék reagálni, aki valami olyasmit mondott, hogy a forráskivonások, illetve a pedagóguselbocsátások miatt nem tudják a szakképzési törvényt támogatni. Én Széchenyi Istvánna…