597 felszólalás
J/2482 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről szóló 53/2005. (VI. 4.) OGY határozatban megjelölt feladat
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A határozati javaslatban, illetve a jelentésben foglaltakkal a Szabad Demokraták Szövetsége egyetért, a javaslatot meg fogjuk szavazni. Megszavazzuk, de van néhány terület, ahol lennének az anyagg…
T/4303 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság éppen a mai napi ülésén tárgyalta ezeket a módosító javaslatokat. Az ajánlás, amely döntő többségében Kontrát Károly képviselő úr javaslatait tartalmazza, hat pontból áll. Ő azt a megoldást…
T/4477 A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény és más törvények módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslatot végigolvasva nyilvánvalóan mindenki könnyen rájöhetett arra, hogy a kormány által korábban benyújtott törvényjavaslat egy részletét kiemelve hozta a Fidesz a Ház elé a javaslatot. Ezzel kapcsolatba…
T/4409 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Egyáltalán nem fogom kihasználni az időkeretet, mert két módosító javaslatról szeretnék nagyon röviden szólni: az ajánlás 1. és ha jól emlékszem, akkor talán a 8. pontjában szereplő, Gulyás József kollégámmal közösen benyújtott javaslatunkról. Már mo…
T/4042 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én igazán tisztelem és nagyra becsülöm, ha ellenzéki kollégák nemcsak kritikai észrevételeket fogalmaznak meg egy törvényjavaslattal kapcsolatban, hanem mondjuk, ha valamilyen ügyben megoldást szeretnének találni, akk…
T/4418 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Előterjesztők! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslatot a Szabad Demokraták Szövetsége szívesen támogatja, annak mind a három elemével egyetértünk. Hosszabban nem is szeretnék időzni a két technikai elemmel kapcsolatban, hogy az…
T/4303 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mindannyian egyetértünk abban, hogy Magyarországon nagyon rossz helyzetben van a közlekedés, általában véve a közlekedési morál. Ha csak egy nagyon kicsit túlzok, akkor már helyes kifejezés, ha azt használom, hogy kat…
T/4303 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elhangzott az imént, hogy a szabályokon úgy kell változtatni, és úgy kell módosítani azokat, hogy a rendőrnek ne legyen mérlegelési jogköre, és egy-egy objektív szabályra objektíven, azonnali és mérlegelés nélküli felelősségre vonást kell alkalmazni.…
T/4410 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A frakció nevében a törvényjavaslattal kapcsolatban szeretnék néhány rövid gondolatot elmondani. A törvényjavaslatot alapvetően elfogadhatónak tartjuk és támogatjuk. Mindkét alkotmánybírósági határozat egyértelműen jo…
T/4177 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Viszonylag furcsa helyzetben vagyunk, mert az ellenzéki pártok bejelentették, hogy a törvényjavaslatot nem tudják támogatni, éppen ezért, miután egy kétharmados törvényről van szó, meglehetősen furcsa lesz a törvényja…
T/4178 Az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előző mulasztásért még egyszer elnézést kérek. Ami a javaslatokat illeti, én is elsősorban azokról a módosító javaslatokról szeretnék néhány szót szólni, amelyeket Gusztos Péter kollégám nyújtott be. Bennünket civil em…
T/4306 A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységgel összefüggésben egyes törvények módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a törvényjavaslatot a kezembe vettem, és elolvastam az általános indokolását, akkor örömmel tapasztaltam, hogy a nem is egészen egy éve hatályban levő jogintézmény kapcsán mintegy 1500 ügyben utaltak közvetítői…
T/4306 A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységgel összefüggésben egyes törvények módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Azt hiszem, sosem baj, ha egy témát nemcsak nagyon szűk értelemben próbálunk meg körüljárni egy-egy parlamenti vita során, hanem néha egy kicsit tágabb kitekintésre is lehetőség nyílik. Répássy Róbert ezt tette, és én is úgy gondolom, hogy döntő több…
T/2785 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előző vita nagy egyetértéssel folyt le, de az erre a törvényjavaslatra vonatkozó vita már biztosan nem ilyen lesz, mert - nem először mondom el az SZDSZ-frakció nevében - mi ezzel a törvényjavaslattal…
T/4178 Az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ennek a törvényjavaslatnak a vitája - ha szabad ezt a kifejezést használni erre az esetre - az alkotmányügyi bizottságban nagyjából lefolyt néhány nappal ezelőtt, erre Bárándy Gergely utalt is a bizottság előadójaként…
T/4177 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottságban a javaslattal kapcsolatban nem alakult ki jelentősebb vita. Hogy a bizottság előadója én lehetek, az talán annak is köszönhető, hogy…
T/4177 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Éveken keresztül nem került sor a rendőrségi törvény módosítására, és úgy tűnik, hogy az idén már második alkalommal történik ez majd meg. Ez önmagában még sem jót, sem rosszat nem jelent, ha szükséges, akkor módosíta…
T/4192 A bűnüldözési célú titkos információgyűjtésről
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szóló Demeter Ervin képviselő úr felszólalását hallva az jutott eszembe, hogy ezt a vitát megspórolhattuk volna magunknak. Annak jegyében, hogy - mondjuk, a KRESZ-ből átvett kifejezést használva - a bizalmi…
T/4192 A bűnüldözési célú titkos információgyűjtésről
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Egyetértek Gál Zoltán képviselő úr érdemi javaslatával, de legjobb tudomásom szerint az elfogadott napirend miatt ezt most nem tudjuk megtenni, tehát az általános vitát le kell zárni, legfeljebb újra megnyitni tudjuk egy következő alkalommal, és ez é…
T/4118 Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez után a kétpercesroham után nem könnyű megszólalni, mert azt hiszem, sikerült megint egészen elszomorító helyzetbe kerülni. Abban a helyzetben vagyok, hogy tegnap délután is itt voltam, és részt vettem egy vitában,…
T/4120 A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kétperces sorozat is azt igazolja, hogy erre a törvényjavaslatra minden bizonnyal szükség van, de az is minden bizonnyal igaz, hogy még sok változtatást igényel, és több helyen kell módosítanunk. Szerintem erre van…
T/4120 A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Részben már kitárgyaltuk, de a civil szervezetekre vonatkozóan többféle törvény és intézmény rendelkezik különféle jogosítványokkal, hatáskörrel és egyebekkel. Az azért nem volna rossz, ha a civil szervezetek úgy műkö…
T/4191 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat mintegy 60 szakaszt tartalmaz, több különböző közlekedési tárgyú törvényt módosít. Az idő rövidsége okán az összes többiről nem szeretnék beszélni, kizárólag a KRESZ-szel, a közúti közlekedéssel össz…
T/4191 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném még egyszer megismételni, én nem a törvényjavaslat visszavonásában látom a megoldást, mert a törvényjavaslat nagy részével egyébként egyet tudok érteni. Azt gondolom, ennek a néhány szakasznak, a törvényjava…
T/4191 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Abban, azt hiszem, teljesen egyetértünk, hogy a KRESZ-re vonatkozó néhány szakasszal kapcsolatos kritikai észrevételekben egyetértettünk. Ebből azonban, kedves képviselő kolléga úr, nem következik az, hogy az egyébkén…
T/4096 Az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egyrészt az expozé természetesen minden lényeges dolgot tartalmazott, és aki figyelemmel kíséri a törvényjavaslat vitáját, ebből mindent megtudhatott, de ha netán véletlenül maradt valami, ami kimaradt v…
T/4180 Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Öt olyan törvényjavaslat fekszik előttünk, amelynek a módosítása nagyjából 50 szakaszban történik meg, és mindegyikre elmondhatjuk, hogy elsősorban a különböző nemzetközi jogi kötelezettségeinknek való e…
T/4179 A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem kétséges, hogy egy olyan törvényjavaslat fekszik előttünk, amely a vállalkozásban érintettek számára, a gazdasági tevékenységet végzők számára jó lehetőség, a Magyar Köztársaság szempontjából pedig e…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásomban alapvetően két témát szeretnék érinteni. Az egyik a bíróságok, az igazságügyi tárca fejezetének egyes kérdései, a másik pedig egy, a választókerületemet közvetlenül érintő kérdés. Kezdjük talán a bíró…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy általában véve felsőoktatási kérdésekben nem szívesen bocsátkoznék vitába kolléga úrral, Pokorni Zoltán képviselő úrral, mert ő a terület szakértője, én pedig nem értek hozzá. Ennek egyetlen szegmensé…