756 felszólalás
I/5266 Kitől kell félteni a demokráciát, kitől kell félteni az igazságszolgáltatás függetlenségét?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! - hiszen a miniszterelnök úr nevében fog válaszolni államtitkár úr. A Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezéseiről szóló T/5005. számú törvényjavaslathoz az Országgyűlés alkotmányossági ügyekért felelős bizo…
I/5266 Kitől kell félteni a demokráciát, kitől kell félteni az igazságszolgáltatás függetlenségét?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, önök nemcsak fenyegettek a bírói kar lefejezésével, de meg is csinálták, több mint 300 vezető bírót rúgtak ki (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szegények!) egyetlenegy tollvonással ebben az évben ezzel a döntésükkel. (Dr. Bárándy G…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 2., 3., a 4., a 7., 8. és a 10. ajánlási pontokról szeretném a frakció véleményét elmondani. A 2. pontnál nagyon nagy örömmel nyugtázzuk, hogy a kormány észrevette, hogy a törvényességi felügyelet és az ellenőrzés között…
T/4863 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Jó reggelt, elnök úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 39., 60., 21., 113., 93., 27., 133., 7., 8., 35., 50., 180., 191., 6., 160., 18., 70., 155., 11., 54., 56., 58., 61., 63., 82., 86. és 96. pontjaihoz szeretnék hozzászólni.…
T/4863 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A szirénhangok folytatásaként szeretném tájékoztatni Gaudi képviselőtársamat, hogy teljesen félreértelmezi - bizonyára a legjobb szándéka mellett - azt, amit mi javaslunk. Senki nem mondta, hogy ne legyen szankcionálása a fiatalkorúaknak, azt mo…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Borbély Lénárd képviselőtársamnak mondanám előbb, mert a vitában részt vett, és ennek kifejezetten örülünk, de azért szeretném felhívni a figyelmét a képviselőtársamnak, hogy szerintem a Fidesz nem ellenzéki párt, vagy leg…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Benyújtásra került az a zárószavazás előtti módosító, ha jól láttam, amely a kormánynak a szakszervezetek bizonyos részével való megegyezése alapján született. Ezek a helyiséghasználatra, a munkaidő-kedvezményre és egy-két olyan egyéb pontra kit…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen. Akkor nagyon rövid leszek. Nagyon nagy tisztelettel arra kérném miniszterelnök urat, ha már itt ülnek az érintettek a páholyban, itt ül az összes képviselő, hogy ha már a kormány nevében egy ilyen aláírás született, legyenek kedvesek itt is megerősíteni é…
A/5215 Kezdeményezi-e Simon Miklós országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Az ön hivatali elődje, Kovács Tamás legfőbb ügyész úr 2008-ban kezdeményezte Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő és egyben Nyírbogát község polgármestere mentelmi jogának felfüggesztését jogosulatlan gazdasá…
A/5215 Kezdeményezi-e Simon Miklós országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom, a kormánytagok és a fideszes képviselők mit tapsoltak meg ebből a válaszból (Soltész Miklós: Téged.), de beszédes a történet, ugyanis, legfőbb ügyész úr, értem, amit mond, de engedje meg, hogy feltétlenül ne értsek vele egyet, de bizo…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 3., 16., 18., 25., 26., 28., 31., 35., 39. és 55. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni, de mielőtt belekezdenék, engedjék meg, hogy a vita hangulatát is talán feldobva, Pósán László urat, az…
K/5122 Miért nem teljesítette a Kormány a mai napig, a kvótapénzek felhasználása során, a civil szervezetek felé vállalt kötelezettségét?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A szén-dioxid-kvóta felhasználásával kapcsolatos kérdésem, mellyel kapcsolatban civil szervezetek tucatjai lettek az út szélén hagyva, a következőről szól. A korábbi Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a kvótaértéke…
T/5002 A közszolgálati tisztviselőkről
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr hozzászólására szeretnék reagálni. Azért azt ne felejtsük el, államtitkár úr, hogy önök indoklás nélküli kirúgások szabályaival gyakorlatilag egy politikai tisztogatást végeztek az államigazgatásban az elmúlt évben. Kirúgta…
T/5002 A közszolgálati tisztviselőkről
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úrra szeretnék két percben reagálni. Először is az elvárt választ kaptam az államtitkár úrtól, hiszen még csak nem is próbálta tagadni a politikai tisztogatást, amit az elmúlt másfél évben tettek. Mondjuk, nem is nagyon lehet,…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS, a honvédelmi és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A szavazati arányból is kiderült, hogy az ellenzéki képviselők nem tartották általános vitára alkalmasnak ezt a javaslatot. Eleve egységesen és elvi szinten is elutasított…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hogy mennyire is fontos a magát nemzeti ügyek kormányának nevező politikai csoportosulás számára a hivatásos rendvédelmi állomány, azt az is mutatja, hogy itt ezt a törvény ma - ugyan nem nagy dolog, de mégis gesztusértékű…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem szeretnék ebbe a remekbe szabott, magas ívű küzdelembe beszállni, én inkább a törvénnyel kapcsolatban érdeklődöm, és szeretnék a kormány jelen lévő képviselőjétől, államtitkár úrtól némi támpontot szerezni. Az egyik az, hogy kaphatnánk-e ind…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Cáfolnám Dorosz képviselőtársamat, nem vagyunk a vita végén, remélem, még csak a közepén sem. Nagyon várom államtitkár urat, hiszen ő bármikor, mindenkit megelőzve két percben hozzá tud szólni, hogy legalább a konkrét kérdésekre adjon vál…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Most legyen kedves visszaállítani az órámat, elnök úr.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igyekeztem kettő óra nulla-nullakor belépni a terembe, de ezek szerint (Közbeszólás az MSZP soraiból: Előbb kezdték.) már előbb elkezdődött a vita (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Pontatlan az órád!), így nem tudtam itt lenni. (Mesterházy Attila:…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! A fideszes képviselőtársaimnak mondanám, hogy komoly igény mutatkozik egy vízállásjelentésre, egy időjárás-jelentésre és az útinformra is, ha esetleg a képviselőtársnak ez kell, akitől elnézést kérek, mert a nevét még nem tudtam megjegyez…
I/5047 Valóban a III/III. világát kívánják törvénnyel újjáéleszteni?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy, a Pintér Sándor belügyminiszter neve alatt benyújtott törvényjavaslat nemzeti információs és bűnügyi elemző központ néven egy olyan új, mindenekfelett álló titkosszolgálatot hoz létre, amely lényegében mi…
I/5047 Valóban a III/III. világát kívánják törvénnyel újjáéleszteni?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Ami a személyes részét illeti, államtitkár úr, szerintem továbbra se versenyezzünk abban, hogy önnek vagy nekem volt több közöm az előző rendszerben lévő időszakhoz, mert tartok tőle, hogy ön nyerne, mint ahogy a kormányának majd' fele is személyes…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ennek a törvényjavaslatnak az általános vitájában már hosszan ismertettük az álláspontunkat. Erre nem térnék ki, hogy a törzsfejlődés szakaszán hogyan ment végig a Fidesz-frakció, és hogyan verte át az egész országot több…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Abban teljesen igaza van Gulyás képviselőtársamnak, hogy ezzel a módosító javaslattal nem fogják elvenni a szolgálati nyugdíjasok nyugdíját, hiszen magával a törvénnyel veszik el örökre és egy életre, tehát ebben teljesen igazuk van, illetve add…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Bencsik képviselőtársamnak mondanám, hogy nem mondott igazat, de nem feltétlenül az ő hibája, hiszen a mai napig majdnem úgy volt, ahogy mondta, csak ma benyújtotta Lázár képviselőtársam azt a zárószavazás előtti módosítót, amiről állítólag ma i…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Horváth Zsolt képviselőtársamra szeretnék reagálni. A vita méltóságáról beszélt, és a vita méltóságát sajnos önök nem képesek biztosítani azzal, hogy a 260-valahány képviselőjükből hét ül itt; azzal, hogy hajnali háromnegyed 4-kor kell e…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor valóban érdemes egy kicsit összegezni, hogy azok a képviselőtársaim, akikkel végigcsináltuk ezt az éjszakát, közel 21 órája ülünk itt a parlamentben, csak ennek a törvénynek a vitájában több mint hat órája veszünk részt. Ezen hat óra alatt…
A/5011 Bűnpártoló Főügyész?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Amint az köztudott, egy immáron közel 1 milliárd forintos biztosítási csalási ügyben folyik nyomozás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon Keresztes Imre főügyész hölgyismerőse, állítólagos élettársa ellen. A feljelentést tavasszal tette meg a Gener…
A/5011 Bűnpártoló Főügyész?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a választ. Azt gondolom, minden jogász tudja, de azt hiszem, az igazságérzettel rendelkező állampolgárok is, hogy az a főügyész, aki a kiemelt ügyek hivatalát vezeti, aki egyébként a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét kapja meg a bonyolult tényállású ü…