7 723 felszólalás
T/17570 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hollik István képviselő úr, a KDNP vezérszónoka a következő felszólaló. Parancsoljon!
T/17570 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Z. Kárpát Dániel képviselő úr, a Jobbik vezérszónoka következik. Parancsoljon!
A/17637 Az útról, a Kiserdőről és az emberekről. Velük mi lesz?
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Igen, elnök úr.
A/17637 Az útról, a Kiserdőről és az emberekről. Velük mi lesz?
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! A már előbb említett környezettudatos lakók a köztársasági elnök úrhoz fordultak levélben. Őszintén remélem, hogy a köztársasági elnök úr - nyilván a kormány véleményével egyezően - azt fogja tudni nekik írni, hogy a kiserdő nincsen veszélyben. Szer…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm önöket, és ez a köszöntés két alkalomból is aktuális. Először is, mert ezen a héten még nem találkoztunk; a második, hogy az informatikai rendszer nem működik, így a munkánkat technikai szünettel kezdjük. (Derültség és taps.) Próbálják haszonnal tölteni az elk…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm önöket az őszi ülésszak 4. ülésnapján. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Földi László és Szávay István jegyző urak lesznek a segítségemre, és a két kitűnő jegyző úr biztatást is jelent egyben, hogy az informatikai rendszer, reméljük, mielőbb hely…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Tuzson Bence államtitkár úr kíván reagálni. Mielőtt megadom a szót, az önök nevében is tisztelettel és barátsággal köszöntöm a Debreceni Ady Endre Gimnázium és a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium diákjait és pedagógusait. Örülök, hogy itt vannak. Köszö…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Szocialista Párt képviselője, Szakács László képviselő úr: „Az önkormányzatok napjára: önkormányzatiságból csak a kormányzatiság maradt” címmel. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében Pogácsás Tibor államtitkár úr reagál. Parancsoljon! (11.50)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tájékoztatom önöket barátsággal, hogy amióta nem látják, mennyi idejük van, sokkal pontosabban fejezik be a beszédüket. Mindenki 5 percet beszél anélkül, hogy látná a monitoron. Elnök úrnak lehet, hogy fogom javasolni, hogy így próbáljuk akkor korlátozni a hozzászóláso…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom önöket, hogy az informatikai rendszer rendben működik. Kérek minden képviselőt, hogy a kártyáját nézze meg, hogy rendben benn van-e, és hogy a nevénél megjelenik-e - a névfeliratánál - a neve. Köszönöm szépen. A kormány nevében pedig Rétvári Bence államtitkár úr…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, Földi László képviselő úr, az Országgyűlés jegyzője: „2018 a családok éve lesz” címmel. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány nevében ismét Rétvári államtitkár úr reagál. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselője, Z. Kárpát Dániel képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra: „Bérunió: ami a miniszterek és az államtitkárok repertoárjából eddig kimaradt.” címmel. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Cseresnyés Péter államtitkár úr reagál. Államtitkár úr!
K/17471 A diósgyőri egészségügy jövőjéről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Ágh Péter képviselő úr, Fidesz; Kiss László képviselő úr, MSZP; Szávay István képviselő úr, Jobbik; Farkas Gergely képviselő úr, Jobbik; Teleki László k…
K/17471 A diósgyőri egészségügy jövőjéről
ELNÖK: Rétvári államtitkár úr, az EMMI államtitkára, parancsoljon!
K/17481 Ha Hernádi Zsolt és a Mol ügye miatt megvétózzuk Horvátország OECD-tagságát, akkor vajon a székely zászlót és a magyar feliratokat üldöző, valamint a helyi magyarság vezetőit fenyegető Romániával, a magyar tannyelvű oktatást ellehetetlenítő Ukrajn
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés elnöke a határozati házszabályi rendelkezések 121. § (4) bekezdésének a) pontjában foglalt - a 124. § (1) bekezdésével kiterjesztett - jogkörével élve Demeter Márta képviselő asszony, LMP, K/17221., K/172…
K/17481 Ha Hernádi Zsolt és a Mol ügye miatt megvétózzuk Horvátország OECD-tagságát, akkor vajon a székely zászlót és a magyar feliratokat üldöző, valamint a helyi magyarság vezetőit fenyegető Romániával, a magyar tannyelvű oktatást ellehetetlenítő Ukrajn
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Magyar Levente államtitkár úr reagál. Parancsoljon!
K/17460 A rokkantnyugdíjasok munkáját is semmibe veszik?
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Schmuck Erzsébet képviselő asszony, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszterhez: „A rokkantnyugdíjasok munkáját is semmibe veszik?” címmel. Parancsoljon!
K/17460 A rokkantnyugdíjasok munkáját is semmibe veszik?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Rétvári államtitkár úr, parancsoljon!
K/17487 Milyen időbeli, tervezési és pénzügyi ütemezés várható a Szombathely-Kőszeg közötti közúti kapcsolat fejlesztése érdekében?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az önök nevében is barátsággal köszöntöm a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium és a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium diákjait és a pedagógus kollégákat. Örülök, hogy itt vannak. Jó napot kívánok! (Taps.) Tisztelt Országgyűlés! Ágh Péter képvis…
K/17487 Milyen időbeli, tervezési és pénzügyi ütemezés várható a Szombathely-Kőszeg közötti közúti kapcsolat fejlesztése érdekében?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdésére Fónagy János államtitkár úr válaszol. Parancsoljon!
K/17476 Mit kerestek a jegybank munkatársai Jamaicában?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Burány Sándor képviselő úr, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez: „Mit kerestek a jegybank munkatársai Jamaicában?” címmel. Képviselő úr, parancsoljon! (Közbeszólás az MSZP soraiból: A trombitást!)
K/17476 Mit kerestek a jegybank munkatársai Jamaicában?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselő úr kérdésére a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Nagy Márton úr válaszol. Alelnök úr!
K/17476 Mit kerestek a jegybank munkatársai Jamaicában?
ELNÖK: Ne rontsa el nekem a technikát, ma már volt bajom vele! Kártyája van?
K/17476 Mit kerestek a jegybank munkatársai Jamaicában?
ELNÖK: Nézze, én nem tudom, hogy működik‑e, ha nem beszél. (Nagy Márton elé hordozható mikrofont helyeznek.) Tessék, alelnök úr, próbálkozzon meg mikrofonnal!
K/17476 Mit kerestek a jegybank munkatársai Jamaicában?
ELNÖK: Tehát Nagy Márton alelnök úré a szó. Parancsoljon!
K/17483 Az Ügyészség vajon fedezi a dunaújvárosi korrupciót is?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Pintér Tamás képviselő úr, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a legfőbb ügyészhez: „Az Ügyészség vajon fedezi a dunaújvárosi korrupciót is?” címmel. Képviselő úr, parancsoljon!
K/17483 Az Ügyészség vajon fedezi a dunaújvárosi korrupciót is?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A képviselő úr kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész úr válaszol. Parancsoljon!