1 116 felszólalás
H/19861 A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szomorúan hallgattam Soltész Miklóst régi ismerősöm, még a XI. kerületben találkoztunk többször, és nyújtottam neki segítő kezet jóindulattal, úgy, mint általában a lengyel embereknek szoktunk, pedig ő hazánk fia ,…
T/19863 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Igazából szép is lehetne ez az előterjesztés, mondhatni: napsütötte, mert hát Magyarország különösen déli részein jelentős a napsütéses órák száma. Megközelíti a 2 ezret, ami persze még messz…
T/19862 A pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr, a figyelmességét és megértését. Néha a képviselőnek is ki kell menni, de szerencsére még időben sikerült visszaérnem.Érdekes ez a törvényjavaslat. Az újságok csak lex Windisch néven emlegetik. Történt ugyanis, hogy ami…
K/18810 Mit tesznek az illegális gyorsulási versenyek ellen?
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Budapesten, illetve azt követően a Szentendrei úton évek óta rendszeresek az illegális gyorsulási versenyek, amelyek veszélyeztetik a III. kerületi lakosság biztonságát is. Bár ezek a cselekmények évek óta háborítatlanul fo…
H/18366 A munkabérből való biztos megélhetés és a munkavállalói biztonság feltételeinek megteremtéséhez szükséges halaszthatatlan intézkedésekről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP országgyűlési határozati javaslata a munkabérből való biztos megélhetés és a munkavállalói biztonság feltételeinek megteremtéséhez szükséges halaszthatatlan intézkedésekről azt a célt szolgálja, hogy az ország ket…
T/18539 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LXXVII. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon helyes, hogy végre rájöttek, hogy vannak piaci folyamatok is, és azok az önök akaratától függetlenül is működnek, és érdemes a szabályozást az élet folyamataival összhangba hozni. Nem…
T/18530 Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Más, szerencsésebb, ügyesebb országokban az elektronikus ügyintézés ‑ mint például Észtországban ‑ határozottan hozzájárult ahhoz, hogy az állampolgárok gyorsabban, hatékonyabban tudják intézni az ügyeiket, és nem utol…
T/18566 A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Jól jártam az elnökváltással, mert rögtön szót is kaptam (Derültség.), úgyhogy szeretettel üdvözlöm ezt a derék lépését elnök úrnak.
T/18564 A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény és a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2016. évi XLIV. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy tűnik, mintha Fidesz-vezérszónok nem lenne, de tekintve, hogy egyéni képviselői indítványról van szó, elég erősnek érzik a javaslatot ahhoz, hogy más fideszes képviselő már nem kell hogy megtámogassa. Az az igazság…
T/18537 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény, valamint a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a szépreményű törvényjavaslat, amelyik előttünk fekszik, ennek az a célja, hogy a turizmus szereplői, így a szálláshely-szolgáltatók elektronikus úton adatokat küldjenek egy újonnan feláll…
H/18302 A hazatérés falvairól
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék csatlakozni azokhoz, akik üdvözlik ezt a határozati javaslatot, mert valóban szükséges, hogy egy ilyen kivételes alkalomnak a magyar parlament is méltó emléket állítson. Külön üdvözlöm, hogy a közöttünk ülő, had…
T/18308 A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, „a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról” címet viselő előterjesztés egy igazi salátatörvény, összesen 19 törvény módosítását tartalmazza, ezek között jogh…
T/18305 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint egyes törvények szervezett utazási tárgyú jogharmonizációjával kapcsolatos módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. Ez egy olyan napirend, ami pontosan mutatja, hogy a jogalkotásnak a fogyasztók védelmében azért nagyon fontos szerepe lehet. Tehát ha megnézzük a dátumokat, hogy az Európai Parlament és a Tanács 2015. november 25-én fogadta el azt a…
T/18311 Az állami vagyonnal és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egy olyan fontos törvény, hogy a címével ellentétben ‑ bár a címében az állami vagyon szerepel, ami tényleg egy magasztos dolog, ha meg kell védeni ‑ valójában lényegesen nagyobb tárgykört…
T/18318 Az energetikai tárgyú törvények, valamint azokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. A törvényjavaslat további témáival szeretnék foglalkozni, az üvegházhatású gázok vagy klímavédelem érdekében korlátozott CO2-kibocsátás, illetve az üvegházhatást eredményező kibocsátások kérdésével. Gyakorlatilag forma…
T/18309 Egyes oktatási, szakképzési és felnőttképzési törvények és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném azzal folytatni, azzal a mondattal, amit Gúr Nándor képviselőtársam mondott, hogy a belátható jövőre gondolni. Ha tehát a kormányzatnak valahol felelőssége van a magánszférával szemben, tehát amit a magánszféra nem tud megcsinálni, de a k…
K/18123 Versenyképességünk úgy fog nőni, hogy előtte csak zuhan?
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar versenyképesség alakulásáról szeretném önt kérdezni, ugyanis a tapasztalat az, hogy folyamatosan csökken a magyar versenyképesség ahelyett, hogy nőne. A Magyar Nemzeti Bank napokban bemutatott versenyképességi jele…
T/17996 A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, örömmel regisztrálhatjuk, hogy a digitális világ, még közkeletűbb nyelven a számítógépesítés utolérte a fő víziközmű-szolgáltatást, azaz a vízellátó és csatornarendszereket is. Nem ennyire örömteli az a tény,…
T/17996 A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném fokozottan hangsúlyozni, hogy a víznek az ügye, a vízellátás kérdése, a csatornázás kérdése Magyarország további életének, fejlődésének valóban egyik kulcseleme. Tehát az, hogy önök ‑ igazából kényszerűségből, a…
T/17997 A fiatalok életkezdési támogatásának kiterjesztésével kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igazán jó érzés számomra, az MSZP-frakció tagja számára, hogy az MSZP-kormány által elkezdett babakötvényt ilyen szépen felkarolja az egyébként jobboldali konzervatív, nemzeti radikális, időnként fasisztoid aktuális kormány. Tehát a babakötvény biz…
T/17997 A fiatalok életkezdési támogatásának kiterjesztésével kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Különös számomra, hogy pont egy ilyen nyugalmasnak számító pénteki napon jutott eszébe elnök úrnak, hogy a házszabálynak ezt…
T/17999 A Magyar Művészeti Akadémiáról szóló 2011. évi CIX. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja nevében: Köszönöm szépen, elnök úr. Remélem, hogy az, hogy vezérszónoknak titulál, nem annak előrevetítése, hogy majd később ne adhasson számomra szót, mert ha a 15 percet meghaladná a vezérszónoki lehetőségem, mondjuk, 30 percre, akkor érthető lenne, hog…
T/18000 A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény és a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. A Nemzeti Földalapról szóló törvény és a világörökség összefüggése érdekes törvény-előterjesztést eredményezett. Azzal, hogy Magyarországon gondozzák a világörökség területeit, igazából semmi bajunk nincs. Ez egy támog…
T/18002 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Egy igen fontos napirendi ponthoz érkeztünk, és nagyon örülök, hogy kifejthetem a véleményt, ugyanis egy múltjára sokat adó nemzet ‑ márpedig a magyar ilyen ‑ számára a régészeti feltárások intézése, bonyolítása, törv…
T/17994 Az adózás rendjéről T/17995 Az adóigazgatási rendtartásról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sajnálom, hogy Hollik István, a KDNP szószólója már nem tartózkodik a teremben, ugyanis az, amit neki leírtak, és ő itt méltóztatott elmondani, köszönőviszonyban sincs a valósággal. Ő még abban a hitben él, hogy az…
T/17994 Az adózás rendjéről T/17995 Az adóigazgatási rendtartásról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány nagy dérrel-dúrral bejelentette, hogy átrendezi az adóigazgatás egész rendszerét, és közben olyan elemi kérdéseket nem tisztáz, amiben világosan meg lehetne határozni, hogy mi a közpénz, mi tartozik a nyilvánoss…
K/17943 Megépül-e valaha a kelenföldi zajvédőfal?
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Hát, köszönöm szépen. Én a minisztert szerettem volna kérdezni, de úgy látom, ő nincs jelen, tehát a minisztérium képviseletében aki jelen van, szeretném, ha valami biztatót mondana az Őrmező és a Kelenföldi pályaudvar között rendkívüli hiányzó zajvédő falról. (12.30) Tehát…
T/17569 A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A termékdíjnak két alapvető funkciója van. Az egyik, hogy alakítsa a fogyasztói szokásokat, és nemcsak a vásárlót értem alatta, hanem szélesebb értelemben a fogyasztási szokásokat, mer…
T/17570 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a látszólag jogharmonizációs és a piac működését szabályozó törvény egy normális jogállamban igazán helyénvaló lenne. Tehát ha nem a Fidesz hatalmi rendszerében kerülne sor a tisztességtel…
T/17566 Egyes törvények biztosítási, illetve pénzforgalmi tárgyú jogharmonizációjával kapcsolatos módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor Hadházy képviselő úr JFK 1962-es, a fogyasztóvédelemről szóló tézisét, deklarációját említette, akkor eszembe jutott egy fogyasztóvédelemmel kapcsolatos régi anekd…