1 116 felszólalás
H/13126 Az állami adóhatóság működésével kapcsolatban szükséges haladéktalan kormányzati intézkedésekről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Örülök, hogy végre megszólalt egy szem fideszes képviselő. Képviselő Úr! Álljanak mellénk! Mi vállaljuk, hogy szembenézünk 2007-től az egész folyamattal. Az adócsalás elleni küzdelem örök. Azóta van adócsalás, amióta adót szednek. Ha tehát most buk…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A jövő évi költségvetés újramegnyitott részletes vitájában szeretném elmondani néhány ajánlási ponthoz, amit a frakciónk adott be, csak így mutatnám az elnök úrnak, hogy van mire hivatkoznom (Felmutat egy köteg papírlapot…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elsősorban a Házszabály okán mondom, hogy a hozzászólásom az 599., a 462., a 729., a 472. és a 625. irományszámú módosító javaslatainkhoz kapcsolódik. Alapvetően azt szeretném kifejteni, hogy az MSZP politikai szándéka, p…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr jól belemelegedett a vitába, és fölteszi az alapkérdést, hogy miből lehetne ezt az öt nemes célt, amit az MSZP célként tűzött ki, és meg is fog valósítani, hogy jobb legyen a gyermekeknek, nőknek, édesanyák…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Amikor a kiemelt, preferált társadalmi célokról beszélek - gyermekek, nők, munkavállalók, kkv-k, nyugdíjasok, ez az MSZP öt pillére -, és ehhez a forrást akarom hozzárendelni államtitkár úr nagyon helyes észrevételének megfelelően, akkor én nem azé…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Csillaghegyi strand ügyét szívügyemnek tekintem én is. Nagyon kedves emlékek kötnek oda, a fiaim ott jártak úszótáborba, és tényleg egy természetbe ágyazott színfoltja a városnak. (18.40) De nagyon óvnám képviselőtársam…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tornacsarnok és tanuszoda építésének támogatására vonatkozó 708. számú ajánlási pont Kisbér térségében, sőt Kisbér városában, erre vonatkozik a módosító indítványunk. Ennek kapcsán szeretném elmondani, hogy 140 tornacsarnokot építettünk, és nagyon örülünk…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Váltás történt a kormányoldalon, de nem a képviselőkben, mert azok egyre fogynak, hanem új államtitkár tisztelte meg a parlamenti patkót. Ha nem is felidézni, de azért szeretném megerősíteni az MSZP szociális érzékenységé…
T/13080 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Igazán jó érzés hallani, hogy egy nagyon fontos jogharmonizációs, a pénzügyi szektor működését érintő törvényhez konszenzussal alakult ki módosító javaslat. Most már csak az a kérdésem, hogy miért nem került bele az eredetibe; g…
T/13082 Egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az ajánlás 4. pontjában szerepel a Szekeres Imre képviselőtársammal benyújtott módosító indítványunk, amelynek az eredeti irományszáma T/13082/1. Ebben a módosító javaslatban a törvényjavaslat 22. alcímének és 90. §-ának az elhagyását javasoljuk. A…
T/13082 Egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nagyon örülök, hogy Ékes képviselőtársam megmondta az igazat, és kifejtette, hogy a kormányzati struktúra degradációja miatt hozták be ezt a javaslatot. Ez nem változtat azon a tényen, hogy azért, mert önök degradáltak bizonyos kormányzati feladatokat, a…
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szóval, Papcsák úr, azért a pofátlanságnak is van határa! (Közbekiabálások a kormánypártok soraiból.) Én most nem akarom felemlegetni azt a százmilliót, amit az egyik vállalkozó állítása szerint visszacsurgatott Zugló önkormányzatának, de hogy törv…
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ez az előterjesztés arról szól, hogy minden eddigi jogi védelem alól kivonják a Városliget területét, de annyira be van építve a Fidesz-mutyi, hogy még az a szó, hogy "pályázat útján", az is átírásra kerül, hogy "tárgyalásos eljárással kell lefolyt…
T/13218 A bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Jelen előterjesztésre is igaz a magyar mondás, hogy jobb későn, mint soha. A hétvégén végre benyújtotta a kormány az Országgyűléshez a kicsit számunkra talán újszerű, mert a magyar jogrendben már régen volt ilyen, bizalmi vag…
I/13177 Miért akadályozza a NAV-botrány kivizsgálását?
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Látom, a miniszter úr nem tette tiszteletét a Házban, ezért az őt helyettesítő államtitkárhoz intézem elmarasztaló szavaimat. Államtitkár úr, önök súlyos mulasztásban vannak a NAV áfaadócsalás-botrány néven elhíresült ügy kivizsgálása tekintetében.…
I/13177 Miért akadályozza a NAV-botrány kivizsgálását?
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Mondok én konkrétumot, államtitkár úr. Miért számolták fel 2011-ben a kiemelt adózókkal foglalkozó egységet a NAV-on belül? Milyen takargatnivalójuk van önöknek, hogy ellenállnak a parlamenti vizsgálóbizottság megalakításának, hogy akár az Országgyűlés, akár az Állami Számve…
T/12839 Az üzemanyagok árának csökkentésével kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP benyújtott törvénymódosítási javaslata az üzemanyagok árának csökkentését célozza. Legnagyobb mértékben az igen környezetbarát folyékony gáz üzemanyagot kilogrammonként - mert ezt abban mérik - 75 forinttal lehet…
T/13138 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! (Németh Szilárd István dr. Illés Zoltánnal konzultál.) Németh Szilárd képviselőtársamnak mondanám, még mielőtt belemerülne az államtitkárral való rendkívül mély eszmecserébe, és nem tudná a vitát követni (Németh Szilárd I…
T/13138 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A logikát tekintve igaza volt az előttem szóló képviselőnek: valóban technikailag nem oldható meg az az üzemanyagok esetében, ami az én követelésem a rezsicsökkentés az egyéni mérőórával rendelkező fogyasztók esetén, hogy az átlagfogyasztásig legye…
T/13216 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvénynek a tagállamok költségvetési keretrendszerére vonatkozó követelményekről szóló 2011/85/EU tanácsi irányelv átültetésével összefüggő módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Hány perc van ebben? Tizenöt percem van?
T/13138 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Kovács Tibor MSZP-s képviselőtársam a kisebbségi vélemény során elmondta, kifejtette, ennek az előterjesztésnek egy jelentős része a korábbi szabályozási hibák korrekciója. Tehát ha önök szakszerűen, rendesen, kodif…
T/13080 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról T/13081 Az egyes fizetési szolgáltatókról T/13082 Egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdekes ez az előterjesztés. A parlament a politikai viták színtere, úgyhogy azzal szeretném kezdeni, valahol anakronisztikusnak tűnik az a hozzáállás, miszerint a miniszterelnök úton-útfélen…
H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Igazán megható volt László Tamás vezérszónok úr látomása, víziója, álma. Emberileg én igazán rendkívül nagyra tudom becsülni. Csak azt tudom mondani, hogy ön vagy félreért valamit, vagy félre…
J/10573 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2012. évi tevékenységéről H/12813 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2012. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megdöbbentett a Fidesz vezérszónokának zárszava, aki azt mondja, hogy az összkép vegyes. Hát az összkép teljesen egyöntetű: a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét a Médiatanács nem tud…
T/13055 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztés a 13055. számot viseli, a címe szerint egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szól, és az előterjesztő célja, idézem szó szerint: az energetika területén az elmúlt időszakban felmerült gyakorla…
T/13055 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Pont a riogatás és a túlzott aggodalmak megelőzésére vonatkozik a javaslatom, képviselő úr, hogy hozzanak törvényt olyan garanciális elemekről, amelyek korábban megvoltak, de pont önök csökkentették le a stratégiai készletezés mértékét. Az csak apr…
T/13051 Egyes törvények vízgazdálkodási tárgyú módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést kérek, hogy meglepetésemnek találtam hangot adni az előbb, hogy Tállai államtitkár úr adta elő a vízügyi tárgyú törvényeket, mert erről az oldaláról ez idáig nem ismertem (Tállai András: Sok oldalam van, amit nem ismersz!), de végül is a f…
J/12618 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) H/12815 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) szóló beszámoló elfogadásáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Őszintén megdöbbentett, amit hallottam. Egy rasszista beütésektől nem mentes párt képviselője bizonygatja, hogy ő nem rasszista, és közben nem veszi észre, hogy amit kifejt, lépten-nyomon burkolt rasszista mondanivalót tartalmaz. Nem figyeltek az e…
Napirend előtti felszólalások
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném megerősíteni, amit idézett tőlem Varga Mihály miniszter úr. Valóban úgy gondoljuk, hogy az aprócska öröm is öröm, különösen, hogy a tavalyi 1,7 százalékos visszaesés után számolhat be a miniszter úr, arról nem is beszé…
T/12792 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azon túl, hogy nem lehet egyetérteni az önök adórendszerével, mert rendkívül magasak az általános forgalmi adók (Nagy zaj.) és igazságtalan a személyi jövedelemadó, ez mindenképpen elutasítandó, a záróvitában egy olyan ré…