543 felszólalás
V/15808 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány?
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai vitanapnak természetesen az a célja, hogy a kormány tevékenységéről vitázzunk, és helyes, ha az ellenzék felveti az aggályait, elmondja a kritikáját. Az azonban kevéssé helyeselhető, azt hiszem…
V/15808 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány?
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Asszony! Örülök neki, hogy ennyire foglalkoztatja önöket is a munkanélküliség sorsa, ez helyes, csak azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ma többen dolgoznak, mint két,…
V/15808 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány?
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai vita, azt gondolom, részben elérte célját, hiszen lehetőség volt arra, hogy a kormány hároméves tevékenységéről beszéljünk; de ami talán legalább ilyen fontos, hogy áttekintsük az ország helyze…
T/15820 A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Európai Unió az egységes belső piac kialakítása érdekében a pénzpiacok szabályozásának egységességére kiemelt figyelmet fordít. Mindez már az eddigiekben is számos új ir…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Frakcióvezető-helyettes Asszony! Ön kifogásolja azt, hogy a miniszterelnök úr napirend előtt most két ízben is politikai programot fogalmazott meg. Azt gondolom, hogy a Házszabály…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Ha valóban akarunk konzultálni a gazdaságpolitikáról, akkor arra a kormány kész, és fontosnak tartja. Azonban úgy gondolom, hogy arra nem lehet sort ker…
T/15713 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2003. évi XCI törvény módosításáról
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt előterjesztő Képviselő Úr! Az expozéjában foglaltakkal tulajdonképpen a kormány egyetért. Mi is úgy látjuk, hogy ennek a szabályozási kezdeményezésnek az a fő gondja, hogy tulajdon…
T/15713 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2003. évi XCI törvény módosításáról
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Önmagában a szabályozás nem az adó- és járuléktörvények módosításával oldható meg. Tehát ezért ez önmagában nem a Pénzügyminisztérium kompetenciája. Egyébként Bernáth képviselő asszony nyilván tudja,…
T/15624 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott képviselői indítványt a kormány támogatja. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a kormány ennél árnyaltabb stratégiát fogalmazott meg a privatizációra, az állami vagyon megőrzésére,…
T/15624 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A tapasztalatok alapján mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy láthatóan könnyebb szakirányú felsőfokú végzettségre szert tenni demagógiából, mint közgazdaság-tudományból. Ami a privatizációt illet…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Frakcióvezető Úr! (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból. - Tállai András: A lényeget!) Ön azt mondja, hogy meghirdette a kormány a száz tyúklépés politikáját, de gondolom, ezt csak…
V/15543 Gyurcsány bizonyítvány: EU elégtelen!
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az európai uniós csatlakozás a magyar gazdaság közel másfél évtizedes szerkezetátalakítási folyamata után következett be, melynek során a taggá válást megelőző évtizedben a piacgazdaság kiépítése, in…
V/15543 Gyurcsány bizonyítvány: EU elégtelen!
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Figyelembe véve az előttem elhangzó hozzászólásokat, Nógrádi Zoltán képviselő úrét és Varga Mihály képviselő úrét is, úgy látom, hogy a gazdasági populizmusból áttértünk egy új elemre. (Közbeszólás a…
V/15543 Gyurcsány bizonyítvány: EU elégtelen!
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném még néhány elemre fölhívni a figyelmet. Azt tudomásul veszem, hogy a tényeknek a tisztelt ellenzék körében nincs becsülete; ha jól érzékeltem, az volt Nógrádi képviselő úrnak is a fő mondan…
Napirend előtti felszólalások
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt frakcióvezető-helyettes úr a Tokaj Kereskedőház kapcsán fejtette ki a véleményét néhány kérdésről, erre szeretnék reflektálni. Én is láttam a vasárnap esti tévéinterjút az ellenzék…
H/15389 A jövedéki törvény kormánypártok által történt, a költségvetésnek több tízmilliárd forint bevétel kiesést okozó módosítása, és ezzel a Zwack Unicum Rt . milliárdos adóhátralék alóli mentesítése, Zwack Péter volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő ma
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A két képviselő benyújtott egy javaslatot vizsgálóbizottság létrehozására, és arra koncentráltak, hogy bizonyos körülményeket megpróbáljanak értelmezni. Ezek egyébként sok tényezőnek az egybevetését…
I/15703 Nagyvad a célkeresztben, avagy kinek hatalmas üzlet a Budapest Airport Rt. kormány által tervezett privatizációja?
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Ön az iménti interpellációjában, ha jól érzékeltem, irodalmi ihletésűnek szánta ezt a szöveget, ugyanis egy különleges nagyvadról szólt; ennek nyilván van bőre is, van bundá…
I/15701 Naponta milliárdokkal nő az állam adóssága, de a kormány szerint minden rendben
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek önnel abban, hogy a gazdaságpolitikai helyzet komoly dolog, és ezzel illik komolyan foglalkozni. Ön hivatkozott most arra, hogy valamilyen adósságszámlálót működtetnek…
A/15746 Hol tart a nyugdíjreform?
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Frakcióvezető Úr! Tulajdonképpen két külön kérdést tett föl egyidejűleg. Az egyik a nyugdíjasok helyzetére vonatkozik, a másik arra, hogy milyen népesedéspolitikai elképzelései vannak a…
A/15746 Hol tart a nyugdíjreform?
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Nem azt mondtam, hogy nehéz a kérdés, csak hogy két perc alatt nem lehet rá válaszolni. Ami a nyugdíjas fogyasztói kosár kérdését illeti, tisztelettel jelzem, ebben frakcióvezető úr téved, a nyugdíjas fogyasztói kosárnak pontosan az…
K/15725 Botrányos közbeszerzések - sorozatos nyertesek?
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt a kérdéseit felvezető állításokra kell reflektálnom. Szeretném megállapítani, hogy a szocialista-szabad demokrata kormányzás eddigi majdnem három esztendeje alatt n…
K/15724 7 megválaszolatlan kérdés a Bábolna Rt.-ről
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Ön most jó néhány kérdést feltett, erre a két perc nem lesz elég, hogy válaszoljak. Egyébként nem tudom, mert azt nem írta le, hogy milyen internetes portálon tettek fel n…
K/15384 Akkor most emelik, vagy csökkentik az adókat, a lakosságot sújtó terheket?
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Két részre kell bontanom a választ. Az egyik részében majd mindjárt - úgy gondolom - megnyugtató választ tudok önnek adni, a másik részében csak konstatálom, hogy ön úgy g…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Pettkó Képviselő Úr! A mostani hozzászólásában ön azt említette, hogy a családi adókedvezmények megnyirbálására készül a kormány ön szerint. Ez nem így van, föl sem merült ez a kérdés. A csa…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök úr, elnézést, gyorsabb volt ön, mint én. Sajnálom.
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Megígérem, hogy nem nyomok most már gombot, de Babák képviselő úr erre késztetett, illetve megszólított. A Békés megyei helyzet nem kedvező, ez kétségtelen. De a múltkori vitánk után megnéztem azokat a bizonyos megyei stat…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Domokos képviselő úr érdeklődik a fuvarozókkal folytatott tárgyalásokról, illetve szeretném még azt megjegyezni a két ajánláshoz, hogy itt természetszerűen arról van szó, hogy ez a törvény kizárólag…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy igen nehéz vitatkozni, tisztelt Babák képviselő úr, hogy ha nem ugyanarra válaszolunk. Az Európai Unió tagországait köti egy bizonyos szabályrendszer, itt az adók között egyébként olyan jelentős eltérés nincs, ön pedig…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szóltam már arról, most megismétlem, hogy ez az adócsomag adótechnikai kérdésekkel foglalkozik. Az adóreform egyéb elemeit, az érdemi elemeit még a tavaszi ülésszak folyamán beterjesztjük. Szeretném…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban a piac alakítja az árakat, s mi tényleg piacgazdaságot akarunk, és piacgazdaságban gondolkodunk. (20.50) Ilyen szempontból az kétségtelen, hogy a piacok ilyen módon reagálnak például az árfol…