543 felszólalás
T/851 Az egészségügyet, illetőleg a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosításáról (1994.évi XXVIII.tv.M.Orvosi Kamara; 1994.évi LI.tv. M.Gyógyszerész Kamara;1994.évi LIV.tv. gyógyszertárak létesítéséről..stb.;1998.évi XXV.tv. emberi felhasználásr
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A zárószavazás előtt benyújtott módosító indítványok egész sora azt a helyzetet próbálja meg kezelni - mint ahogy arról Béki Gabriella képviselőtársam már beszélt -, hogy a módosító indítványok szavazásakor a Fidesz-Magy…
V/1233 A közterhek alakulásáról és az államháztartás helyzetéről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mádi László képviselőtársamnak - aki itt van a teremben - annyit hadd mondjak a második félévi előrejelzések értékéről, hogy a század elején Henry Fordnak is azt tanácsolták, ne fektessen be az autóiparba, mert a lóvontatásnak nincs alternatívája.…
V/1233 A közterhek alakulásáról és az államháztartás helyzetéről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Talán nem meglepő, hogy az államháztartás alrendszerei közül én is a társadalombiztosítás ügyéről szeretnék beszélni, de mindenekelőtt hadd fejezzem ki örömömet, hogy Turi-Kovács Béla képviselőtársam tárgyszerűen közelítette meg a ny…
T/996 Az egészségügyről szóló 1997.évi CLIV. törvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! A Szocialista Párt képviselőcsoportja számára nem okozott nagy meglepetést, hogy a kormány alig néhány hónappal a hatálybalépése után előterjesztette az egészségügyi törvény módosításáról szóló javaslatát. V…
T/996 Az egészségügyről szóló 1997.évi CLIV. törvény módosításáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajnálom, hogy ebéd után nincs közöttünk Mánya Kristóf képviselő úr, ugyanis amikor az előzményeket taglalta a hozzászólásában, akkor hivatkozott kulturális hagyományokra. És hivatkozott arra, hogy ennek a ma hatályos törvén…
I/898 Itt a piros, hol a piros - avagy miről kívánnak tárgyalni a gyógyszergyártókkal az újabb ártárgyalási forduló keretében?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Egészségügyi Minisztérium a korábbi évek gyakorlatától eltérően tavaly nem folytatott gyógyszerártárgyalásokat. Ennek következményeként a gyártók nyomására 199…
I/898 Itt a piros, hol a piros - avagy miről kívánnak tárgyalni a gyógyszergyártókkal az újabb ártárgyalási forduló keretében?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt négy évben folyamatosan csökkent a gyógyszerár-emelkedés üteme, 50 százalékról egészen 12 százalékig. Egyébként az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottságának márciusi ülésén az egyértelműen kiderült, hogy az új, most…
I/900 Miért veszélyezteti a kormány a patikák működését?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Már az Egészségbiztosítási Alap idei költségvetésének parlamenti vitájában nagy visszhangot váltott ki az a szándék, hogy a kormány módosítani fogja a gyógyszertárakhoz juttatandó ártámogatás folyósításának a rendjét. E…
I/900 Miért veszélyezteti a kormány a patikák működését?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A választ akkor tudnám elfogadni - bár voltak benne biztató elemek -, ha ön azt mondta volna, egyértelmű, hogy a jelenlegi rendszeren nem kívánunk változtatni. Tudniillik a változtatás oka az, hogy havi négyszeri számlá…
V/895 Utunk a szociális Európába
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gondolkodás nélkül tanulni mit sem ér, gondolkodni, de nem tanulni pedig veszélyes. Ez a régi keleti közmondás jár az eszemben nap mint nap, amikor az Orbán-kormány szociális és egészségpolitikai műtermékeit szemlélem egyre növekvő aggod…
V/895 Utunk a szociális Európába
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Zakó képviselő úr, szeretném azt mondani, hogy az ellenzék teszi a dolgát, próbál a kormány lelkiismerete lenni szociális kérdésekben is. Ezért vagyunk itt, még akkor is, ha ez önöknek fáj. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy a kormány v…
T/851 Az egészségügyet, illetőleg a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosításáról (1994.évi XXVIII.tv.M.Orvosi Kamara; 1994.évi LI.tv. M.Gyógyszerész Kamara;1994.évi LIV.tv. gyógyszertárak létesítéséről..stb.;1998.évi XXV.tv. emberi felhasználásr
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Lényegében egyetértek a beterjesztett törvényjavaslattal, nyilván kellenek módosítások, és a képviselőtársaim ezekről beszéltek. Az élet indokolja a kamarai jogosítványok rendezését. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy természetesen min…
T/851 Az egészségügyet, illetőleg a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosításáról (1994.évi XXVIII.tv.M.Orvosi Kamara; 1994.évi LI.tv. M.Gyógyszerész Kamara;1994.évi LIV.tv. gyógyszertárak létesítéséről..stb.;1998.évi XXV.tv. emberi felhasználásr
DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az egészségügyi és szociális bizottság elnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A végén kezdem: az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Gyógyszerész Kamara vélemé…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Lehet, hogy most én is bűnbe fogok esni, most előre mondom, de egy mondatot muszáj elmondani az előzőek kapcsán, mielőtt a konkrét ajánlásokra térek, mert annyi minden elhangzott a kétpercesek kapcsán. A toleranciára szeretném felhív…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Természetesen igaza van Toller László képviselő úrnak, hogy mondjuk, a dohánytermékre az jellemző, hogy már elég sok minden terheli áfától a fogyasztói adóig. De ha a másik oldalról nézzük a kérdést, nevezetesen arról az oldalról, hogy évek, sőt é…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egészen röviden szeretném felhívni a figyelmet az ajánlás 93. pontjában Béki Gabriella képviselőtársammal együtt tett javaslatunkra. A munkavédelemmel kapcsolatos indítványainkról már sok szó esett, de kevesebb szó esett arról a javaslatról, hogy a n…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Bauer Tamás hozzászólása indított arra, hogy még egyszer szót kérjek ebben a vitában. Én valóban vállalom az 1997-es önmagamat is, azonban azt gondoltam, hogy pontosan a mai vita is igazolja, hogy itt nagyon sokféle szempontból toleránsaknak kell…
H/554 A gyermekgondozási díj intézményének ismételt bevezetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csatlakozni szeretnék Béki Gabriella képviselőtársamhoz. Fenntartásaink ellenére szocialista képviselőtársaim a gyermekgondozási díjról való gondolkodást csakis a családtámogatási rendszer többi elemének fejlesztésével együtt tartották és tartják…
Napirend utáni felszólalások
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az utóbbi hetek egészségügyi híreinek legfontosabb - nemcsak az ágazat, hanem a társadalom, sőt az utánunk jövő nemzedékek életét is befolyásoló - kérdése az, hogy jobb lesz-e a magyar betegeknek, ha a jelenleg…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Talán szokatlan formában, de ügyrendi javaslatot szeretnék tenni a tisztelt Háznak, azért, mert nincs más házszabályi lehetőség. Szeretném azt indítványozni, hogy az Országgyűlés fejezze ki köszönetét és elismerését mindazoknak, akik a hócsat…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 1997. október 6-án az a megtiszteltetés ért, hogy hasonló címmel törvényjavaslat előterjesztője lehettem. Az a tervezet, amely nem nagymértékben, bár néhány lényeges pontban különbözött a jelenlegi, a nemdohányzók védelméről…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csáky András képviselőtársam most alkalmat talált arra, hogy kifogásolja az ellenzéknek a büntető jogszabályok módosítása kapcsán elmondott és követett véleményét. Hadd jegyezzem meg ezzel összefüggésben, hogy a dohányzásellenes, vagy ha úgy tetsz…
H/554 A gyermekgondozási díj intézményének ismételt bevezetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagy figyelemmel hallgattam képviselőtársaim hozzászólásait az apadó padsorokból - kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt -, közben önvizsgálatot tartottam, mert a miniszterelnök úr egy héttel ezelőtt megszólított bennü…
H/554 A gyermekgondozási díj intézményének ismételt bevezetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Lehet, hogy egy kicsit ünneprontó leszek így karácsony előtt, de anélkül, hogy most hosszabban belebocsátkoznék az odakozmált ételek körül az előző képviselőtársam által kirobbantott vitába, mégiscsak ezzel a határozati java…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak reggel kaptuk kézhez a záróvitához készült alkotmányügyi és igazságügyi bizottsági ajánlást. Első rátekintésre is az a meggyőződésem alakult ki, hogy itt az előterjesztő messze a koherenciazavarok kiküszöbölésén túlmenő…
A/599 Vannak-e alkotmányossági aggályai a nyugdíjemeléssel kapcsolatban miniszter asszony?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Az elmúlt hónapokban az ellenzéki padsorokból igen határozottan bíráltuk azt az először a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben szereplő, majd a költségvetési törvénytervezetbe átcsempészett kormány…
A/599 Vannak-e alkotmányossági aggályai a nyugdíjemeléssel kapcsolatban miniszter asszony?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Asszony! Nyilván nem lepi meg, hogy válasza nem nyugtat meg, és valószínűleg nem nyugtatja meg a nyugdíjas nézőket és hallgatókat sem. Egyébként az Alkotmánybíróság majd elmondja a magáét, miniszter asszony személyes véleményét nem…
H/475 A társadalombiztosítás helyzetét és a társadalombiztosítás tevékenységét értékelő eseti bizottság létrehozásáról
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szocialista frakció szükségesnek tartja, hogy egy ilyen bizottság létrejöjjön a társadalombiztosítás elmúlt évtizedes tevékenységének értékelésére. Indokolt a feltáró és elemző munka, mert idén negyedik szakaszába lép a ha…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Nagy szimpátiával hallgattam Hortobágyi Krisztina képviselő asszony szavait, ahogyan a gyed újra bevezetése mellett érvelt. Természetesen azt nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyermekgondozási díj - mint egy jövedelemarányos juttatás…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kárenyhítő jelleggel nyújtottunk be képviselőtársaimmal néhány indítványt az Egészségügyi Minisztérium fejezeti költségvetéséhez. Kárenyhítő jelleggel, mert sajnos nem tapasztaltuk az elmúlt h…