17 felszólalás
T/19067 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Túl azon, ha azt mondhatjuk, hogy nem szerencsés, ha a büntetőjog és ezen belül kiemelten az élet elleni vagy a személy elleni erőszakos bűncselekmények kampánytémává válnak, szeretném néhány szóban ecsetelni, hogy…
J/18203 A 100 lépés program megvalósításáról H/18204 A 100 lépés program megvalósításáról szóló beszámoló elfogadásáról
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést az előbbi technikai tévedésért, de talán így helyesebb volt, hogy Rózsa képviselő úr szavaira az államtitkár úr tudott néhány szót mondani. A magam részéről néhány gondolat erejéig a jogszolgáltatás és az igazságszolgáltatás kérdésére tér…
T/18196 A gazdasági társaságokról T/18197 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról T/18198 A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hadd kezdjem azzal, hogy az MSZP parlamenti frakciója mindhárom törvényjavaslatot összességében támogatja, és a tisztelt Háznak elfogadásra ajánlja. Néhány gondol…
T/18196 A gazdasági társaságokról T/18197 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról T/18198 A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem fogok Pettkó képviselő úrral vitatkozni, tökéletesen egyetértek azzal, hogy az elektronikus ügyintézésnek egyre jelentősebb szerepe van ezen a jogterületen is. Két mondatban arra szeretnék időt szánni, hogy amellett érveljek egy picikét, miért…
T/16127 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más törvények módosításáról
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak nagyon röviden, két mondat erejéig. Azt szeretném, ha igen tisztelt ellenzéki képviselőtársaim is megértenék, hogy a környezetvédelem kérdése nem elsődleges büntetőjogi kérdés. A környezetvédelem ennél sokkal tágabb és komplexebb tevékenység,…
T/16128 A cégben fennálló vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó személy felelősségének megállapítása érdekében a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, valamint a csődeljárásról, a felszámol
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság a mai ülésnapon megtárgyalta a törvényjavaslatot, és általános vitára alkalmasnak tartotta. A bizottság kormánypárti és ellenzéki tagjai közö…
T/16128 A cégben fennálló vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó személy felelősségének megállapítása érdekében a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, valamint a csődeljárásról, a felszámol
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Ismételten köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A parlament MSZP-s országgyűlési képviselőcsoportja a törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak tartja. Szükségesnek tartja annak érdekében, ahogy az előbb is említettem, hogy a rosszhiszemű vag…
T/16128 A cégben fennálló vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó személy felelősségének megállapítása érdekében a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, valamint a csődeljárásról, a felszámol
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Részben Répássy képviselő úrnak válaszolva, valóban, a jóhiszemű eljárás egy polgári jogi alapelv, és ennek meg kell jelenni a törvényalkotásban is. Ebből adódóan magamnak is lesznek olyan módosító indítványaim a törvén…
T/16128 A cégben fennálló vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó személy felelősségének megállapítása érdekében a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, valamint a csődeljárásról, a felszámol
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Itt olybá tűnik, mintha Répássy úrral kettesben folytatnánk vitát, de a lényeg ennél sokkal nagyobb, mint hogy ezt kettőnk vitájára lehessen leszűkíteni. Ugyanis még egyszer felhívom a képviselő úr figyelmét, h…
T/12494 A cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Államtitkár úrral már nem ez az első találkozásunk ebben a felállásban, ha úgy tetszik, amikor ő előad egy, adott esetben a cégeljárást, a cégügyeket érintő törvény tekintetében, én pedig országgyűlési képviselőként…
T/9445 Az európai részvénytársaságról
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd kezdjem azzal, hogy az Országgyűlés szocialista frakciója támogatja a törvényjavaslatot, és ezt kéri a parlament valamennyi frakciójától, és ajánlja elfogadásra.…
T/4625 Az elektronikus cégeljárásról és a cégiratok elektronikus úton történő megismeréséről
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd kezdjem az alkotmányügyi bizottság tagjaként azzal, hogy természetesen az alkotmányügyi bizottság is megtárgyalta a törvényjavaslatot, és - a két másik bizottsághoz hasonlóan - egyhangú szavaz…
T/3940 A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Ugyan az alkotmányügyi bizottságtól kifejezett felhatalmazást nem kaptam arra, hogy bizottsági véleményt ismertessek, azt azonban el kell mondanom, hogy a bizottság egyhangúlag találta általános vitára alkalmasnak a tör…
T/3803 Az európai gazdasági egyesülésről, valamint a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény és a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Röviden és velősen fogalmazva legyen szabad azzal kezdenem, hogy az MSZP parlamenti frakciója messzemenően támogatja és elfogadásra ajánlja ezt a törvényjavaslatot. Rend…
T/1092 A közvetítői tevékenységről
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két szempontból is öröm hozzászólni ehhez a kérdéshez számomra. Egyrészt politikai öröm olyan szempontból, hogy olyan törvényjavaslattal állunk szemben, amely reményeim…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága a 2002. szeptember 26-ai ülésén megvitatta az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló tör…
T/886 A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Terjedelmében csekély, a szabályozás tárgyát tekintve azonban igen lényeges törvénymódosító javaslattal állunk szemben, ezt több körülmény is alátámasztja. Egyrészről a törvényjavaslat azt a jogszabályt, n…