1 245 felszólalás
T/1427 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A korábbi ülésnapon ennek a törvénynek a szocialista frakcióbéli vezérszónoklatában végül is az MSZP álláspontját alapvetően már elmondtam, rögzítettem. Amiért mégis szót kértem, az az, ho…
T/1426 Egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megragadom az alkalmat, hogy a Belügyminisztérium helyett az igazságügyi és közigazgatási tárca államtitkára képviseli a kormányt. Egy olyan dologra szeretnék rámutatni, aminek a veszélyei jelentősek és messzebbre…
T/1507 Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem gáncsoskodás az, kedves képviselőtársam, ha vannak ellenérvek. Én tiszteletben tartom a kormánypárti ügyvédlobbinak azt a sikerét, hogy most az ügyvédség érdekében sikerül behozni és az asztalra tenni egy java…
T/1507 Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Rubovszky képviselőtársam nagyon szellemes példát mondott ezzel a 12 ezer forintos bélyegtörténettel, de higgye el nekem, képviselő úr, hogy én is tudnék a közigazgatási tapasztalatomból olyan nagyon jópofa történeteket mondani,…
T/1507 Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szerintem az ilyen példákkal letérünk arról az ösvényről, amin haladni kellene. Egyébként azzal a példával, amit Schiffer képviselő úr elmondott, egyet is értettem, de az a következtetés, amit Rubovszky képviselő…
T/1427 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló törvény módosítása és az Országgyűlés elé terjesztése szükséges volt és már időszerű is, hiszen…
T/1445 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A részletes vita tartalma igazából arról szól vagy arról kell hogy szóljon, hogy azoknak a módosításoknak, amelyeket módosító indítvány formájában az országgyűlési képviselők beadnak, mi a célja; és jó, ha ebben a vitában az is ki…
T/1445 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon sajnálom, hogy ma reggel az alkotmányügyi bizottságban olyan gyorsan túlléptünk az 1. módosító indítványon, amelyet Schiffer András adott be, és bár kétségtelen, hogy amit ott Balsai elnök úr előadott, hogy…
T/1446 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egyetlen módosító indítványt vitatjuk most, amelyet beadtam az Alkotmánybíróságról szóló törvényhez. Ez a módosító indítvány arról szól, hogy meg akarja szüntetni a tervezetnek azt a rendelkezését, hogy az Alko…
T/1446 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár úr, ezt a módosító indítványt politikailag is érvelte Varga László képviselőtársam, ön azonban mondott egy olyan érvet, ami jogi szakmai kérdés, és én ezzel szeretnék vitatkozni. Ön azt mondta, hogy nem létező hatáskör…
T/1446 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Megmondom őszintén, hogy erre én is gondoltam, amikor beadtam ezt a módosító indítványt, és ez egy valós probléma, amit ön fölhozott, de amikor végiggondoltam az előnyeit és a hátrányait ennek a megoldásnak, akkor arra jutottam, hogy ennél sokkal…
T/1447 Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sok hasonló érvet szerettem volna elmondani, mint amit Szili Kati... - Szili Katalin; bocsánat, régi ismeretségünk és barátságunk följogosít erre. Tehát kezdem még egyszer. Sok hasonló érvet szerettem volna elmond…
H/1351 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett katasztrófáért viselt felelősség feltárásával és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozásához szükséges feladatok meghatározásával foglalkozó országgyűlési vizsgálóbizottsá
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csak megerősíteni szeretném Pál Béla képviselőtársam szavait, amelyekkel arra biztatta a Házat, hogy azt a megközelítést tegye magáévá, amelyet Kovács Zoltán képviselő úr, aki a térségben országgyűlési képviselő,…
T/1426 Egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita megkezdésekor Harangozó Tamás képviselőtársam elmondta már az MSZP álláspontját, és miközben mi a kormány szerkezet- és szervezetalakítási szabadságát elismerjük, de nagyon súlyos kritikával ille…
T/1427 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ne tekintsék kukacoskodásnak, de a Házszabály szerint előterjesztő nélkül nem lehet tárgyalni a törvényeket. Most a kormány az előterjesztő, és a minisztérium a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Hogyha az…
T/1427 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az általános vita kezdetekor első hozzászólóként az MSZP színeiben is elmondtuk azt a kritikánkat, hogy nagyon sok mindent akar újraszabályozni ebben a törvényben a kormány. Azt szeretném…
A/1506 Miért nem fizeti ki a nyugdíjasoknak a törvény szerint járó jussukat a Fidesz Kormány?
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Elfogadom.
A/1506 Miért nem fizeti ki a nyugdíjasoknak a törvény szerint járó jussukat a Fidesz Kormány?
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Ön egyszerűen nem mutatja be valósan a tényeket, és egy szót sem mond arról, hogy a nyugdíjas inflációs kosár szerint kiszámított korrekció mennyi kéne hogy legyen. Ebben van a dolog hamissága és a súlyos csúsztatás. De hogy valójában a tévénézők…
T/1445 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/1446 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt, hogy mekkora fába vágta a fejszéjét a Fidesz, talán az is jelzi, hogy az előterjesztő Lázár János talán egyszer, a Fidesz vezérszónoka meg egyszer sem ejtette ki azt a szót a szá…
T/1445 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/1446 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelemmel hallgatva a vitát, megpróbálok eleget tenni annak a felkérésnek, amelyet Lázár János (Zaj. - Az elnök csenget.) frakcióvezető úr fogalmazott meg az expozéjában, jelesül, hogy hallgass…
T/1320 Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csak nehogy félreértés legyen, amit Mirkóczki képviselő úr mondott az előző kormány milliós nagyságrendű kínai állampolgárok betelepítési szándékáról Magyarországra, ennek egyszerűen semmi köze a valósághoz. Emlék…
T/1381 A jogalkotásról T/1382 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Értem én, hogy nagy bajban van a Jobbik, mert ők látens, kvázi koalícióban működve szavaznak meg négyötödöt meg sok mindent a Fidesznek, meg támogatják őt kommunikációban, sok mindenben, és most találkoztak egy ol…
T/1381 A jogalkotásról T/1382 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A jogalkotásról szóló törvénnyel valóban már régóta adós a magyar parlament, és ahogyan Ipkovich György vezérszónok képviselőtársam is elmondta, mi egy komoly szakpolitikai, politikai, szakmapolitikai vitára készü…
T/1381 A jogalkotásról T/1382 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Szakács Képviselő Úr! Igaz, hogy szerintem túl hosszú idő múlva, de nyilvánosságra hoztam azt az álláspontomat, hogy igen, hiba volt, hogy Őszödön akkor valaki nem állt fel. Kíváncsian várom, hogy önnél e…
T/1380 Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előbb fideszes képviselőtársam minősítette az ellenzéki és a szocialista hozzászólókat, hogy szakszerűtlenül aggodalmaskodunk az ügyészség viszonyait illetően. Azt gondolom, ez nagyon is komoly szakmai kérdés, meg persze még k…
T/1248 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Amennyiben jól értettem, hogy a preambulumhoz is ebben a vitaszakaszban lehet hozzászólni... (Jelzésre:) Nem jól értettem.
T/1248 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Én csak annyi tiszteletre tartok igényt, amennyi minden képviselőnek megjár, legyen az férfi vagy nő, úgyhogy köszönöm szépen, ezt a bocsánatkérését elfogadom. Ami a dolog tartalmát illeti, a 8. pontban... - hisze…
T/1248 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az 1. sorszám alatti módosító indítványhoz, amelyet benyújtottam, szeretnék elmondani néhány érvet, hogy figyelmébe ajánljam kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaimnak. A preambulumban a szöveg úgy szól, hogy "az Országgyűlés a…
Napirend utáni felszólalások
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kaposvári nyugdíjasok érdekében emelek szót, és kértem hozzászólási lehetőséget napirend után. Igazán örülök, hogy városunk egyik képviselője, Gelencsér képviselő úr itt van, és szomor…
T/1248 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az általános vita első szakaszát lezárva államtitkár asszony mondott egy összefoglalót, és ott reagált a vezérszónokok által fölvetett kérdésekre. Azonban azt gondolom, hogy van ezek…