1 245 felszólalás
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 2. pontjában található az a módosító indítvány, amelyet Göndör István képviselőtársammal együtt nyújtottunk be. Ez az indítvány arról szól, hogy az alkotmányban meghatározott képviselői létszám maximálása mellett még eg…
T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 5. sorszáma alatt adtunk be Varga Zoltánnal és több képviselőtársammal együtt egy módosító indítványt. Ez arról a témáról szól, amelyet én tegnap a plenáris ülésen is a vezérszónoklatom keretében érinte…
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja természetesnek tartja azt, hogy az új kormány az alkotmány rendelkezései szerint a kormányszerkezet ki…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném a vitát követőknek, a televíziónézőknek elmondani, hogy Varga Mihály úr beszéde politikai haszonlesésre épül. Azért állítom ezt, és ezt állítottam az általános vita első szakaszának parlamenti hozzászólásában is, merthog…
A/11095 Hazugság vagy trehányság?
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez év nyarán a kormány alkotott egy rendeletet, amelynek az volt a lényege, hogy az állami és önkormányzati tulajdonú cégek vezető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagok, vezető állású munkatársak juttatásai,…
A/11095 Hazugság vagy trehányság?
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Én is azt gondolom, hogy a jogalkotó szándéka az volt, hogy a nyilvánosság erejével gyakorolható kontrollt erősítse, és hogy adjon világos eligazítást mindenkinek, minden adófizetőnek, aki s…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én még akkor kértem szót, amikor az "Út a munkához" program kérdésében zajlott itt disputa a parlamentben, és szeretnék néhány érvet elmondani amellett, hogy miért van erre szükség. Mert az kétségtelen, hogy egy ilyen nagyon nehéz…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor az előbb fideszes képviselőtársam az oktatási normatíva számait mondta, akkor úgy tűnt felületes szemlélőnek, minthogyha az elmúlt években a költségvetés és a kormány az oktatásra kevesebb pénzt adott volna…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Ha ebben a költségvetési vitában valaki csak az ellenzék hozzászólásait hallja, akkor azt mondja, ha ilyen rossz ez a költségvetés, ha ennyi bajt okoz, akkor miért szavazzák meg ez…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Domokos képviselő úr beszélt a kistérségekről, és úgy állította be ezt az új intézményt, mintha ez egy új, arra szolgáló intézmény lenne, hogy több bürokrácia vagy bürokratikus intézmény legyen Magyarországon. Még bólogat is hozzá…
H/10500 Az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon jó érzéssel hallgattam Iván László képviselő úr hozzászólását. Szakmai felelősséggel mondta el azt, amit gondol erről az ügyről, és mint ezen a területen ismert kutató, nyilván minden mondata mögött nagyon…
H/9965 A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én még akkor kértem szót, akkor nyomtam gombot, amikor Pettkó képviselő úr beszélt. Ne hagyjuk az érdeklődő tévénézőket egy félreértésben, mert miközben igaz az, hogy az informatika és az internet használata ponto…
T/10221 A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kósa Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság ülésén kegyelmi pillanat érkezett el, amikor erről a törvényjavaslatról szavaztunk, merthogy 29 igennel, egyhangúlag támoga…
T/8972 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én egyetlenegy fölvetésére szeretnék a képviselő úrnak reagálni. A regionális fejlesztési és képzési bizottságokról azt állította, hogy a régiókra rátelepített, és a megyei önkormányzatok mint tulajdonos-fenntartó véleményét figye…
T/6752 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Elnök Úr! A soron következő módosító indítványomat visszavonom. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A többcélú önkormányzati kistérségi társulások finanszírozásáról szeretnék szólni ma az Országgyűlésben, szeretnék konkrét javaslatokat tenni, és ahogyan Buzás Péter képviselőtársam iménti hozzászólásában…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezek a módosító indítványok alkalmasak arra, hogy segítsenek. Hadd mondjak néhány számot! Szándékaink szerint a többcélú kistérségi társulás által fenntartott közoktatási intézménynek a bejáró gyerekek, tanulók alapján járó támoga…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kovács Zoltán képviselő úr hozzászólásából kiderült, hogy a közös feladatellátást mintha most egy kicsit már jobban támogatnák, mint abban az időben, amikor a kormány sok-sok eszközzel ezt ösztönözve támogatta. Igaz ez a többcélú…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha a kiadáscsökkentést megfogalmazza egy költségvetés célkitűzésként, merthogy rákényszerített bennünket sok minden, akkor nem lehet úgy kiadáscsökkentő költségvetést készíteni... (Gulyás Dénes képviselőtársaival kon…
J/5518 Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a 2008. március 9-i népszavazásról J/5519 A 2008. március 9-ei ügydöntő népszavazással kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és lebonyolításáról H/5564 Az Országos Választási B
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két percre kértem szót, mégpedig azért, hogy megragadjam az alkalmat, és az Országos Választási Bizottság elnökének, az OVB tagjainak és a választás lebonyolításában részt vevő valamennyi köztisztviselőnek ország…
I/5506 Jobb Romániában dolgozni?
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Elöljáróban hadd mondjak annyit, hogy én azt egy nagyon rossz és szerencsétlen megfogalmazásnak tartom, hogy lesajnált Románia. Én azt szeretném kérni öntől, hogy ön se használja ez…
Napirend előtti felszólalások
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az az erőfeszítés, amit a Magyar Országgyűlés, a magyar kormány és a roma civil szervezetek közösen tettek annak érdekében, hogy legyen egy egységes roma integráció évtized program stratégia…
V/5313 Munka - tudás- tulajdon
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr bemutatott a közelmúltban egy programot: "Munka - tudás - tulajdon" címmel. Ez a három elem jól tükrözi azt az értékrende…
V/5313 Munka - tudás- tulajdon
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Lehet, hogy az elején kellett volna mondani, vagy nagyobb figyelem kellett volna, a képviselő úrnak is fölhívni a figyelmét arra, hogy a tárcák honlapjain ez megtalálható. Ezt a nyilvánosság előtt többszö…
Napirend előtti felszólalások
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, abban egyforma a törekvés, és egyetérthetünk, hogy a legrászorultabbaknak szeretnénk segíteni, és hogy azok az emberek, akik tudnak, képesek dolgozni, és van szám…
T/5281 A tűzoltó egyesületekről
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Én nem két percre kértem szót, hanem normál hozzászólásra, úgyhogy illő tisztelettel visszaadom, és amikor rám kerül sor, akkor újra visszakérem. Köszönöm.
T/5281 A tűzoltó egyesületekről
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A miniszteri helyről mondom el ezt a hozzászólást, bár ezt országgyűlési képviselői hozzászólásnak szánom. De a miniszter országgyűlési képviselőknek nincs külön hely…
T/5302 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 19. ülésszakán elfogadott, a nőknek bármilyen bányában földalatti munkára alkalmazásáról szóló 45. számú Egyezményének felmondásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország az 1939. évi I. törvénnyel emelte be a hatályos jogszabályai közé a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 19. ülésszakán elfogadott 45. számú egyezményt, amely szerint az…
A/5322 Mi lesz a Zala megyei útfejlesztés sorsa?
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Természetesen az ön által feltett kérdésekre abból a szakmai munícióból tudok választ adni, amit a gazdasági és közlekedési tárca bocsátott rendelkezésemre, és azokból az adatokból,…
A/5322 Mi lesz a Zala megyei útfejlesztés sorsa?
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: A képviselő úr is bizonyára tudja azt, hogy az autópálya- és a gyorsforgalmi fejlesztések, a gyorsforgalmi útfejlesztések mára azzal az eredménnyel jártak már, hogy több mint ezer kilométer autópálya és gyorsforgalmi út van Magyarországon. Azt go…