1 245 felszólalás
I/1797 Mi került a tihanyi pártüdülő leselejtezett kacatjaiból 202 millió forintba?
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nekem nem volt szerencsém a tihanyi volt pártüdülőt belülről megszemlélni (Moraj a Fidesz soraiból.), így azt sem tudom, hogy valóban a képviselő úr által oly bennfentesnek tűnő ismeretek alapj…
T/1661 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között állampolgáraik és más személyek visszafogadásáról szóló Bukarestben, 2001. december 10. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság kormánya és Románia kormánya között a személyek visszafogadásáról szóló egyezmény 2001. december 10-én, Bukarestben aláírásra került. Ezt az egyezményt 2002. szeptemberében…
T/1468 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint az ismeretes, az Alkotmánybíróság az Országgyűlést arra kötelezte, hogy a fővárosi önkormányzat és a kerületek közötti forrásmegosztásról jogalkotási kötelezettsége keretében 2002. december 31-éig hozzon döntést. Miu…
T/1390 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatósága megszűnéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány egyetért azokkal a célkitűzésekkel, amelyek az APEH Bűnügyi Igazgatóságának a felállításakor megfogalmazódtak. Úgy gondoljuk, valóban hatékonyabb felderítő és nyomozati tevékenységre van szükség a gazdasági szfé…
H/1688 A 2003. április 12-i ügydöntő országos népszavazás pénzügyi támogatásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A 2003. április 12-ei ügydöntő népszavazás lebonyolítása állami feladat. A teljes népszavazás költségvetését legfeljebb 4 milliárd forintban javasolja meghatározni a kormán…
T/1319 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról T/1390 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatósága megszűnéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatóságát az 1998. évi XCIII. törvény hívta életre, és ez a szervezet 1999. február 1-jén kezdte meg működését.…
K/807 Miért kezelik titkosan az eltulajdonított gépjárművek rendszámait?
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném az elején nagyon világossá tenni, hogy az ellopott gépjárművek rendszáma nem titkos, nem is kezelik ezt titkosan. Azonban van egy törvényi szabály, ami alapján kizárólag a hatóságoknak, a…
T/990 A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló törvényjavaslat elfogadásával a magyar jogalkotás jelentős lépést tesz a nemzetközivé vált bűnözés, különösen a határokat átszelő szervezett bűnözés elleni küzdelem területén.…
K/1490 Megváltoztatható-e még a Jászsági szennyvízberuházások ütemezési koncepciója a beruházás megkezdése előtt?
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Őszintén örülök annak, hogy a jászsági beruházás dolgában kérdést tett fel. Valóban indokolt ez a kérdés, hogy válaszoljunk a nyilvánosságnak is, hogy miért kell szakaszolni ezt a beruházást. Emlékeztetni sz…
K/742 Illeszkedik-e a vándorárúsok működésének engedélyezési eljárása a területi önkormányzatok ellenőrzési kötelezettségeihez?
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az a téma, amelyet ön fölvetett kérdésében, nagyon fontos, és meggyőződésem, hogy a rendőri szerveknek is, de társadalmi összefogással is tenni kell annak érdekében, hogy a tanyán élő emberek, akik potenciál…
A/1500 Szándékosan hazudott-e a belügyminiszter, vagy csak nem ismeri a rendőrségi fogdák rendjéről szóló belügyminiszteri rendeletet?
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által elmondott kérdésre, amelyet úgy tett fel, hogy szándékosan hazudott-e a belügyminiszter, szeretném nagyon világosan elmondani, hogy nem hazudtam, nem állt egyáltalán a szándékomban olyan megfogal…
A/1500 Szándékosan hazudott-e a belügyminiszter, vagy csak nem ismeri a rendőrségi fogdák rendjéről szóló belügyminiszteri rendeletet?
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Képviselő úr, ezt a gyanút, amit ön megfogalmazott, semmi nem támasztja alá, és ezt visszautasítom. Az elmúlt években a női fogva tartottak száma: '98-ban 7 fő, '99-ben 11 fő, 2000-ben 17 fő, 2001-ben 20 fő, 2002-ben 5 fő volt a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgató…
A/1501 Hová lett a szocialisták által az önkormányzatoknak beígért 100 milliárd Ft?
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egyfelől a programot egy kicsit későn kezdte olvasni, már olyan értelemben, hogy van előtte is néhány mondat még. (Kósa Lajos Font Sándorral beszélget.) Megvárom, míg Font képviselő úr befejezi a tájékoztatá…
A/1501 Hová lett a szocialisták által az önkormányzatoknak beígért 100 milliárd Ft?
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Pont az önkormányzati érdekszövetségek javaslata alapján, illetve a modellszámítások alapján döntött úgy a kormány, hogy a szocialista és szabad demokrata frakció közös javaslatát, ami arra vonatkozik, hogy legyen egy alap, egy új alap a kö…
A/1507 Eladható-e a lakók állampolgári és emberi joga?
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Van olyan közjogi rendszer is, ahol a belügyminiszter felügyeli az önkormányzatokat. A magyar nem ilyen. Úgyhogy ne ebből induljunk ki, hanem induljunk ki a valóságból, abból, hogy mit mond a magyar jogi sz…
A/1507 Eladható-e a lakók állampolgári és emberi joga?
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tartalmában teljesen egyetértünk. Önnek igaza van abban, hogy a döntéshozóknak és az érintett állampolgároknak le kell ülni, meg kell beszélni a problémát, és a döntéshozóknak világos választ kell adni az állampolgárok felvetésére. Hogy ez…
A/1499 Láthatatlan sztrádamunkások
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az állampolgároknak jogos igényük az, hogy minden olyan ügyre, amely megjelenik a nyilvánosság előtt és tisztázatlan dolgokat tartalmaz, választ kapjanak; választ kapjanak arra, hogy a különböző meg…
A/1499 Láthatatlan sztrádamunkások
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek az ön következtetésével, valóban, ebben bíznak az emberek, ebben bíznak az állampolgárok, hogy olyan lesz a jogi szabályozás, hogy átlátható lesz a közpénzek felhasználása. Ezért döntött úgy a kormány, hogy az Országgyűlés elé te…
A/1502 Létbiztonság? Jogbiztonság? Közbiztonság? avagy miért nem biztosítja a szocialista kormány a rendőrség működését
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön sok elemét elmondta a költségvetésnek, sok vádat megfogalmazott a kormánnyal szemben, és nagyon pozitív színben tüntette föl az előző négy évet. De azért a tényekhez hozzátartozik, hogy ebben az évben, am…
A/1502 Létbiztonság? Jogbiztonság? Közbiztonság? avagy miért nem biztosítja a szocialista kormány a rendőrség működését
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Elképedve tapasztalom, hogy elkerülte az ön figyelmét, hogy 2002 júliusában mintegy 2 milliárd forint pluszt adott a Medgyessy-kormány a rendőrségnek azért, mert önök elrontották a költségvetését. (Dr. Kontrát Károly: Még az sem volt elég!)…
I/1300 A beterjesztett költségvetéssel eljött az igazság pillanata, avagy miért kezeli a szocialista kormány mostohagyermekként a rendőröket?
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egy ponton egyetértek az ön által interpellációban felvetettekkel, nevezetesen, hogy Magyarországon valóban nem fonják sem ma, sem holnap kolbászból a kerítést, mi ilyen ígéretet nem is tettünk, sőt…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének az önkormányzati alrendszer és a belügyi fejezet költségvetését meghatározó rendelkezéseit, a célszerűséget, törvényességet, a számításba vett saját…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Szerintem egy költségvetést olvastunk, csak önök mást akarnak látni benne, mint ami ténylegesen benne van. Képviselő úr nem figyelt pontosan arra, amit mondtam az előbb. Azt mondtam, hogy a bérek…
Napirend előtti felszólalások
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Amikor egy olyan szörnyű tragédia történik, amiről ön is beszélt, hogy három gyermeket meglőnek, megrázza az egész társadalmat. Nekem is összeszorult a gyomrom, amikor olvastam az errő…
I/1297 A Medgyessy-kormány utasítására a rendőrök előbb ütnek, azután kérdeznek, az emberek egyre jobban félnek a szocialista kormánytól
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Semmilyen adat és szám nem támasztja alá az ön kérdésében megfogalmazott állítást, mely szerint a rendőri brutalitás szaporodik. Nincs szó erről, nem növekedett az erőszakosnak, önök által erőszakos…
H/1208 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Görög Köztársaság Kormánya között a természeti és civilizációs katasztrófák és súlyos balesetek megelőzése és azok következményeinek felszámolása érdekében történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság kormánya és a Görög Köztársaság kormánya között a természeti és civilizációs katasztrófák és súlyos balesetek megelőzése és azok következményeinek felszámolása érdekében tör…
Napirend előtti felszólalások
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A frakcióvezető-helyettes úr által elmondottak az önkormányzati autonómiáról és az önkormányzatok tevékenységének fontosságáról összhangban állnak azzal a hitvallással, amelyet a kormány i…
H/1129 A NATO feladatot végző tengeri hajók háborús kockázatait viselő nemzeteknek, a NATO tagjai általi kártalanításáról szóló Megállapodásról
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A polgári veszélyhelyzet-tervezés területéhez tartozó országgyűlési határozati javaslatot a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakemberei k…
T/944 Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról, a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Alkotmánybíróság 58/2001. (XII. 7.) számú határozatában alkotmányellenesnek minősítette az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet néhány szakaszát. (Fol…
T/768 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány az előterjesztést támogatja. (Taps.)