1 245 felszólalás
T/8483 A postai szolgáltatásokról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen olyat, mint amit Mátrai Márta állított, soha életemben nem mondtam, úgyhogy ezt a kérdést itt le is zárhatjuk. Azonban, amiről beszéltem az előbb a kistelepülések biztonságos közszolgáltatását il…
T/8405 A választási eljárásról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt szeretném ajánlani tisztelettel az önök figyelmébe, hogy ezt a "zavarosban halászunk" című témát nyugodtan levehetik a napirendről, hiszen Karácsony képviselő úr világosan elmondta, hogy Magyarországon, akit eddig…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kúriai Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Kozma képviselő úr a társadalmi igazságosság célkitűzéséről beszélt. Azt mondta, hogy azért kellett ezt a változtatást elvégezni, mert ez szolgálja a társadalmi igazságosságot. Én azza…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Szakács képviselő úr szavai kicsit megijesztettek engem. Szóval, a bírói függetlenséget és a bírói függetlenség elvét, azt, hogy ezt hogyan szolgálják a különböző szabályok, valamint azt, hogy az egyes állampolgárok hogyan élik meg a bíróság döntését, ami…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Államtitkár Úr! Én azt szeretném kérni, hogy ne vegye elő azt a szokásos kormánypárti kártyát, amit akkor szoktak elővenni, amikor a vitában érvek híján megszorulnak, mert ez komolyabb dolog ennél. Egyszerűen méltatlan volt, ahogy ön el…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Ha ön ennek alapján, amit az előbb elmondott, az életrajzok alapján próbál meg bármilyen viszonyt kialakítani ahhoz a tartalomhoz, amit a képviselő úr elmondott, akkor csak szeretném önt tájékoztatni arról, hogy ugyanebben az idős…
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
DR. LAMPERTH MÓNIKA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánypártok berkein belül nem hirtelen jött az az ötlet, hogy választási regisztrációt vezessenek be, vagy ahogyan önök nevezik: feliratkozást. A választási reformot előkészítő a…
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Amit a beterjesztés alaptörvény-ellenességével kapcsolatban gondolunk, azt egyrészt már elmondtam a vezérszónoklatban, másrészt lesz még egy hozzászólásom, ott részletesen el fogom mondani, és akkor Spaller képviselő ú…
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Én egy korábbi szakaszban nyomtam még gombot a kétperces hozzászólásra, amikor a külföldi példákat vitatták itt képviselőtársaim. Én azt gondolom, azért nem érdemes ezzel sokat foglalkozni, mert bár annak is van értelme, hogy megnézzük, körülöttünk hogyan…
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár a Magyar Szocialista Párt egyik vezérszónokaként a legfontosabb állításainkat és a beterjesztett javaslattal kapcsolatos legfontosabb kritikáinkat volt már alkalmam elmondani, de a délutáni vita még jó pár…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Azt gondolom, elég gyorsan le lehetne zárni a vitának azt a részét, hogy van forrás vagy nincs forrás. Higgyék el, hogy a szocialista képviselők nem véletlenül szeretnének egyértelmű és világos választ kapni erre a kér…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Puskás képviselő úr nagyon helyesen rávilágított arra, hogy természetes, hogy az önkormányzatok támogatása és finanszírozása változik egy olyan helyzetben, amikor a feladat- és hatáskörök változnak, és az is t…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Igazából zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy elnök úrtól kell-e segítséget kérnem vagy államtitkár úrtól. Én ma reggel az alkotmányügyi bizottság ülése után rögtön idejöttem és végigültem a munkahelyvédelmi ak…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Sokra becsülöm Ékes képviselő urat, hogy megpróbált legalább egyfajta választ adni a munkahelyvédelmi akcióterv forrásaira, és az a kvázi önfinanszírozó megoldás, amiről nem mondta egy szóval sem, hogy az egészet fedezetként ki tudja termelni, de azt gond…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Az előbb Ékes képviselő úr egyik bő gondolatára reagáltam, most a másikra szeretnék, amit az önkormányzatokkal kapcsolatban mondott. Én azt gondolom, hogy itt jelentős a kockázat. Most azon nem érdemes vitatkozni, hogy ön mekkorának lát…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Valószínűleg igaza van Demeter képviselő úrnak abban, hogy a szociális feladatellátásra az önkormányzatokhoz átcsoportosítani szándékozó többletforrás helyénvaló, hiszen az önkormányzatok szociális feladatellát…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kétperces reagálás a Házszabály szerint az előző hozzászólásokra való reagálásra szolgál, ezért aztán nem fogok ajánlási számot megnevezni, hanem Bebes képviselő úr hozzászólására hivatkozom. Ismét elmondta…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kovács képviselő úr a szocialistáknak szemrehányást tett, hogy miért nem dolgozunk, hiszen nem adtunk be módosító indítványokat. Bizonyára elkerülte a képviselő úr figyelmét, amit többször elmondtunk a nyilvánosság előtt, de akkor segít…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Szeretném biztosítani Hoppál képviselő urat afelől, hogy Kovács Tibor és jómagam is konzultáltunk az oktatáspolitikus, szakpolitikus képviselőtársainkkal, és ők sem elégedettek azzal a költségvetéssel, ami a közoktatás, sőt ami a felsőoktatás finanszírozá…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ott szeretném folytatni, ahol Józsa István képviselőtársam abbahagyta, hiszen tegnap fontos bejelentéseket tett a gazdasági miniszter és a kormánypárti frakcióvezető. Ezek a bejelentések nagyon nagy részben át…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Pichler képviselő úrnak igaza van abban, hogy az egy fontos célkitűzés, hogy a közoktatás színvonalában meglévő különbségek csökkenjenek, és hogy kiegyensúlyozott színvonalú közoktatás legyen. Azt gondolom, hogy e…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. A képviselőtársam megkérdezte tőlem, hogy honnan veszem ezt, hogy nem tudják az önkormányzatok, hogy mit kell csinálni. Megmondom! Megkérdeztem Kaposváron a fideszes vezetésű város hivatalának közoktatási igazgatóját, Stickel Péter urat, aki nem tudott a…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Stágel Bence képviselő úr azt mondta az imént, hogy a fiatalok jelentős része azért nem talál munkát magának, mert nincsenek meg a szükséges információi, nem tudnak a munkahelyekről meg a pályázatokról. Képviselő úr, e…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében Tóbiás József képviselőtársam tett egy teljesen jóhiszemű javaslatot (Derültség a kormánypártok soraiban.) a költségvetés tekintetében. Itt úgy látom, hogy…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Még akkor kértem reagálásra lehetőséget, amikor Rogán frakcióvezető úr mondta el a vezérszónoklatát - sajnálom, hogy most már nincs itt a teremben. De mondott jó néhány olyan dolgot, ami egyszerűen nem felel meg a…
T/7666 A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosításáról T/7667 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról T/7668 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim, ez egy érdekes vita lesz, hogy három rendkívül fontos, bizonyos tekintetben persze összefüggő, de mégis eléggé jól elkülöníthető konfliktuscsomókat tartalmazó törvényt fogunk egyben tárgyalni. De hát megpróbáljuk azért…
T/7666 A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosításáról T/7667 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról T/7668 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Fideszes polgármester képviselőtársamra szeretnék reagálni, aki elmondta, nagyon örülnek annak, hogy államosítják az oktatást. Sok ellentétes példa is van erre. Az én városomban, Kaposváron a fideszes polgármester többször nyilatkozta a sajtóban, hogy Kap…
T/7666 A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosításáról T/7667 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról T/7668 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Polgármester Úr! Hogy azért kell államosítani a közoktatást, mert a kis önkormányzatoknak nincs pénzük arra, hogy működtessék az iskolákat, ez egy hatalmas nagy sunyítás. Ugyanis ha van pénz a költségvetésben, az egészben arra, hogy ezt működtesse bárki,…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A köztársasági elnök azt írta az Országgyűlés elnökének, hogy elsődlegesen azt kell vizsgálnia, hogy a jogalkotási eljárás során történt-e olyan lényeges eljárási szabálysértés, amely érdemben csorbította a képvis…
T/7415 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az 5., 6., 7. ajánlási ponthoz kapcsolódva és reagálva Kiss Péter és Pál Béla képviselőtársaim mondandójára én egy olyan dologról szeretnék beszélni, ami ezekhez a tartalmi ügyekhez képest talán másodlagosnak tűnik, de…