117 felszólalás
T/1745 Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Varga László képviselő úrnak kénytelen vagyok megismételni a ma már egyszer elmondott közvélemény-kutatási eredményt, mivel egyfolytában arról beszélt, hogy hatalmas a csalódottság az emberekben, kiábrándultak a…
T/1745 Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen. Kérem szépen, a nagymamák, a nyugdíjasok nincsenek arra kényszerítve, hogy az unokáikkal legyenek, az unokáikat neveljék, de az egy olyan csodálatos dolog! Én, mint "két és fél" unokás nagymama, tudom a gyakorlatból, hogy alig várom, hogy itt befej…
I/503 Szegregációhoz vezető integráció
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A cigányság sikeres integrációja a Kereszténydemokrata Néppárt kitüntetett célja. Az utóbbi nyolc évben nemhogy javult, hanem éppen hogy romlott a helyzet, nem utolsósorban a sz…
I/503 Szegregációhoz vezető integráció
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Igen, államtitkár úr, elfogadom az ön válaszát. A kereszténydemokraták meggyőződése, hogy az iskola, a nevelés az a küzdőtér, amelyen eldől, hogy a cigányság integrációja a többségi magyar társadalomban 600 év után sikeres lesz-e avagy nem. Az elmondott oktatáspoli…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módo…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy éve folyamatosan halljuk, ma itt az ülésteremben is, hogy a pénzügyi és a gazdasági világválság elérte hazánkat, a válságot kezelni kell, ez Magyarország érdeke, és erre a válságkezelésre épül a 2010-es költ…
H/10500 Az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Örök érvényű alapelvet fogalmazott meg minden kor minden kereszténydemokrata politikusa számára 1947-ben Barankovics István, az európai gyökerekből táplálkozó modern, m…
H/10377 A hitelkárosultak megsegítéséről szóló törvényjavaslat előkészítéséről
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem itt a parlament falai között kellett megtudnom államtitkár úrtól, hogy én egy virágzó, felfelé ívelő életszínvonalat produkáló Magyarországon élek. Államtitkár úr, menjen ki az emberek közé, azok közé, akik m…
H/10377 A hitelkárosultak megsegítéséről szóló törvényjavaslat előkészítéséről
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm, elnök asszony. Göndör képviselő úrnak szeretnék válaszolni. (Babák Mihály: Nem figyel, telefonál.) Egészen biztos vagyok abban, hogy extremitások léteznek. Vannak extremitások. De mi nem a luxushitelt felvevők érdekében szólalunk meg, mi azok érdekében, a…
I/9522 Meddig teszteli a kormány a magyar emberek tűrőképességét?
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Segítséget kérő e-maillel keresett meg egy fiatal házaspár. Levelük tárgyául azt írták: állampolgári kérés. Idegtépő bizonytalanságban élik napjaikat, félelemben tartja őket a válságkezelés, amelyr…
I/9522 Meddig teszteli a kormány a magyar emberek tűrőképességét?
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Nem tudom elfogadni a választ. Vannak törvények, amelyek nagyon mélyen beleszólnak az emberek életébe, és ezeknek az életbe léptetéséhez feltétlenül szükséges lenne pont a folyamatban levő ügyek miatt átmeneti időt biztosítani. Önök ezt nem teszik meg. A rövid távú…
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Tulajdonképpen az első szakaszhoz is van hozzáfűznivalóm és a másodikhoz is.
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hoppál Péter képviselőtársam utalt rá, hogy a legújabb szocialista kormány most már másodszorra is az utolsó pillanatban, a parlament normális működését megcsúfolva bizottsági módosító indítványként nyújt…
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Képviselőtársaim, arról van szó, hogy tudjuk, nehéz a helyzet, és hogy honnan is kellene pénzt elvenni. Gondoljunk bele, hogy a gyes, gyed és a többi családtámogatási megszorítás, a szocpol eltörlésével 50 milliárdot spórol a kormány. 30 milliárdot…
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Engedtessék meg, hogy egy ügyrendi javaslattal éljek, és kérjem, hogy a módosító indítványokat a törvényjavaslathoz ne az általános vita végéig, hanem az ülés végéig lehessen beadni.
T/9180 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és engedje meg, hogy egy új ügyrendi kéréssel, javaslattal forduljak önhöz. Ehhez a törvényhez is, a 9180. számú törvényjavaslathoz is szíveskedjék engedni, hogy az ülés végéig adhassuk be a módosító indítványokat.
T/9180 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Muszáj válaszolnom Béki Gabriella képviselőtársamnak, aki azt mondotta, hogy a bizottsági ülésen is részt kell venni a vitában, ez a feladata a képviselőnek. Az ember felelősséggel csak azt támogathatja, és felelősséggel csak azt utasíthatja…
T/9180 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Kedves Képviselőtársam, Vidorné Szabó Györgyi Elnök Asszony! A bizottságban engem rettenetesen sokkolt a tegnapi nap. Azért is sokkolt, mert később derült ki, hogy képviselőtársam visszavonhatta volna a saját indítványát, amiről szavaztatott, holott már tudni lehet…
T/9180 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági és a pénzügyi világválság posztkommunista országokat érintő hatásait tekintve a német kancellár, Angela Merkel úgy fogalmazott, hogy Szlovéniát és Szlovákiát nem lehet Magyarországgal összeh…
T/9180 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Vidorné képviselőtársam mondta, hogy az átlagnyugdíj 73 ezer forint. Ugye, nem ezek az emberek ajánlották fel a 13. havi teljes nyugdíjukat, akik ilyen kevés pénzt kapnak? Én is járom az országot minden héten, Nyíregyházától Sopronig, sok…
I/8903 Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti stratégia
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2007 áprilisában és májusában folytattunk parlamenti vitát a "'Legyen jobb a gyermekeknek' nemzeti stratégia" című mellékletet tartalmazó, Szilvásy György kancelláriaminiszter által jegyzett országgyűlé…
I/8903 Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti stratégia
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Mindenesetre érdekes, hogy egy szociális kérdésben a pénzügyminiszter úr válaszol nekem, de nem győzött meg arról, hogy a kormány ne tenne különbséget gyermek és gyermek között. Önök rövid távú hasznossági szempontok miatt azokat a gyermekeket bünt…
T/6306 A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának a családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról s…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gyakran találkozunk manapság azzal a kormányzati kommunikációval, hogy a súlyos pénzügyi és gazdasági válság kátyújából az ország szekerét közös erővel kell kihúzni, mert ez közös kötelesség, sugallva e…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen. Tatai-Tóth Képviselőtársam! Nem kellene talán gondolkodni egy gazdaságpolitikai fordulaton? Hiszen az összes környező ország növekedést biztosító intézkedéseket, adócsökkentéseket vezetett be. Nem nekünk is valami ilyen gazdaságélénkítő munkán kell…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előrebocsátom, hogy az előttünk álló hatalmas anyagból én a családjogi szabályozással kapcsolatos törvényjavaslattal kívánok foglalkozni. Bevezetőként azonban engedjék meg nekem, hogy én is utaljak a ma…
T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! (Nincs hangosítás.)
A/6456 Tények és kommunikáció
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! A közelmúltban nagy önelégültséggel jelentette be a kormány, hogy a nyugdíjasok megkapják a törvényi előírás szerint a 13. havi nyugdíj második felét, sőt annak a törvényi kötelezettségének is…
A/6456 Tények és kommunikáció
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Miniszter Asszony! Egyszerű, ha a nyugdíjemelés 6,5 százalék, a nyugdíjasokat sújtó infláció 10,7 százalék volt, igen, ez azt jelenti, hogy 30 ezer forintot vettek el átlagosan a nyugdíjasoktól is. Ne alázza meg annyira a nyugdíjasokat, magamat is beleértve, hogy ú…
T/5482 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1815-ben született Veres Pálné, a XIX. század iskolaalapító nagyasszonya, a magyar nőoktatás harcos szorgalmazója szavai szerint amilyen a nő, olyan a család. És mi tudjuk, hogy amilyen a család, oly…