27 896 felszólalás
T/1914 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995.évi XXXIX.törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy tisztelője vagyok Bauer Tamás képviselőtársamnak, hogy rendszeresen előveszi a jegyzőkönyveket, de férfiasan bevallom, hogy ugyanezt a módszert követem, úgyhogy nagyon jól emlékszem - mert érdekes dolog, amikor a…
Napirend utáni felszólalások
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány ez év nyarán döntött a szénbányászat középtávú stratégiájáról, melynek keretében meghatározta az integráción kívüli bányák bezárási ütemét. Ezen bányák egyike az elnök úr által is említett…
Napirend utáni felszólalások
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Közismert, hogy az ötvenes évek első felében Magyarországon korábban soha nem látott méretűre emelkedett a politikai elítéltek, őrizetesek és internáltak száma. A börtönök már nem voltak képesek befogadni ezt a n…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valamennyien tudjuk, hogy a piacgazdaság szervezeti rendszerében sajátos helyet foglalnak el a mikro-, kis- és középvállalkozások. Nagyfokú és gyors alkalmazkodóképességük, rugalmasságuk ellenére azonban, méretükből é…
T/1446 A gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény, valamint a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelettel jelzem, hogy megnyomtam, valami probléma van, a múltkor magától kapcsolt be. (Derültség.) Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Balla képviselőtársam már említette azokat a módosító javaslatokat, amelyeket a gazda…
T/666 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992.évi XXII. törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem és a képviselői körzetemben szerzett információk is ezt támasztják alá, hogy ez az előterjesztés reális társadalmi célt fogalmazott meg. Én nem szeretnék dogmatikai vagy teológiai vitát kezdeni; úgy…
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Elnök úr, ügyrendi javaslatot szándékozom tenni. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Halljuk!)
J/7 A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről H/725 A Magyar Nemzeti Bank 1997.évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Miniszter Urak! Államtitkár Úr! Bankelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tartós növekedéshez a költségvetés és a monetáris politika összehangolt működésére van szükség; azt hiszem, szinte alapaxiómaként tekinthetjük a gazdaságpolitika, a közgaz…
J/515 A Magyar Energia Hivatal 1997-98. évi tevékenységéről H/724 A Magyar Energia Hivatal 1997-1998.évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Főigazgató Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában eddig felszólaló képviselőtársaim - nyugodtan minősíthetem úgy - feloldhatatlan véleménykülönbség nélkül a hivatalnak az engedélyezéssel, az árelőkészítéssel és a f…
J/515 A Magyar Energia Hivatal 1997-98. évi tevékenységéről H/724 A Magyar Energia Hivatal 1997-1998.évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. LATORCAI JÁNOS, a gazdasági bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint a vitában elhangzott vagy a beszámolóban is benne foglaltatott, a hivatal negyedik alkalommal készítette el beszámolóját az Országgyűlésnek, de plenáris ülés keretében most először kerül…
J/6 Beszámoló a Közbeszerzések Tanácsa 1997.január 1.-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről, valamint a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól H/587 A Közbeszerzések Tanácsa 1997.évben végzett tevék
DR. LATORCAI JÁNOS, a gazdasági bizottság elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A parlamenti vita felszólalásaiban több-kevesebb kritikával megfogalmazottan valamennyi képviselőtársam fontosnak és működőképesnek ítélte mind a törvényt, mind a tanácsot. Elhangzott a vitában az…
J/6 Beszámoló a Közbeszerzések Tanácsa 1997.január 1.-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről, valamint a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól H/587 A Közbeszerzések Tanácsa 1997.évben végzett tevék
DR. LATORCAI JÁNOS, a gazdasági bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági bizottság tavalyi, november 19-ei és december 9-ei ülésén tárgyalta a Közbeszerzések Tanácsának 1997. évi tevékenységéről szóló beszámolót. A bizottság megállapította,…
J/6 Beszámoló a Közbeszerzések Tanácsa 1997.január 1.-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről, valamint a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól H/587 A Közbeszerzések Tanácsa 1997.évben végzett tevék
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény célja - mint azt a bizottsági véleményben is megfogalmaztam -, hogy nyilvánossá tegye a közpénzek felhasználását, követhetővé, átláthatóvá tegye a közpénzekből történt b…
T/458 Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól
DR. LATORCAI JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Varga Mihály államtitkár úr expozéjában kifejtette, miért fontos ez a törvényjavaslat, és az milyen előnyöket jelenthet a költségvetés, illetve a társadalom számára. Tisztelt Képvisel…
T/458 Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem volt lehetőségem, hogy Hack Péter képviselőtársam egy megjegyzésére reagáljak. Azt említette, hogy jobb lett volna ezt a törvényjavaslatot visszavonni. Azt hiszem, az lenne a jó mindnyájunk számára, ha olyan…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Burány Sándor képviselőtársam hozzászólására szeretnék két percben reagálni, mert úgy hiszem, hogy mindaz, amit elmondott a kis- és közepes vállalkozások jelenlegi sanyarú sorsáról, meghatározóan az elmúlt négy év gazdaságpolitikájának a követk…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy költségvetésből mindig kiolvasható a kormány gazdaságpolitikai célkitűzése, a jövőépítés eszköztára, a társadalmi-politikai célrendszer, de természetesen tetten érhető a megelőző évek gazdasági és szociálpolitikai d…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Kertész István képviselőtársam felszólalására reagálva: én úgy gondolom, hogy ha valami antiszociális volt, akkor az az 1995-ös Bokros-csomag, amely máig maradandó sebeket ütött a magyar társadalom testén, a családok he…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Keller Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy ha az 1,3 milliót beszorozza 0,66-tal, vagy az 1 milliót beszorozza 0,75-tel, akkor megkapja a szakszerű választ arra, hogyan nőhetett egy fogyó bázison belül a működőképes vállalkozások száma. Azt…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Lamperth Mónika képviselő asszony első mondatára szeretnék csak reflektálni. Tudom, hogy a parlamentben szóban elhangzókat nagyon nehéz szó szerint ugyanabban a szövegszerkezetben visszaadni pár perc múlva, de úgy gondolom, hogy mindaz, am…
T/207 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996.évi LXXXI.törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy adótörvény akkor felel meg az elvárásoknak, ha a költségvetési bevételek biztosításán túl a gazdaságpolitikai célokat, azaz a gazdaság elvárásait is kielégíti. Talán kevesen vizsgálnak egy ilyen jellegű adómódosítást, ad…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Valószínűleg még kampánycéllal sem érdemes hosszan vitázni arról, hogy a gazdasági átalakulás legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok voltak-e vagy esetleg a gyermekes családok, vagy azok a családok, amelyeket a sorsuk az or…
Napirend előtti felszólalások
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés ez év márciusában fogadta el a távhőszolgáltatásról szóló 1998. évi XVIII. törvényt. Ezzel az Országgyűlés régi adósságot törlesztett, most már valamennyi természetes monopolhelyzetben lévő, vezetékes energiahordozó-sz…
I/119 Van-e titkos záradék a Mátraaljai Erőművet megvásárló céggel kötött privatizációs szerződésben?
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A Horn-kormány hatalmas sikernek könyvelte el az energetikai privatizációt. Nekünk már akkoriban is más volt a véleményünk, mert olyan értesülések jutottak a tudomásunkra, amelyek ezt a képet alapvetően beárnyékolták. Ezek a hír…
I/119 Van-e titkos záradék a Mátraaljai Erőművet megvásárló céggel kötött privatizációs szerződésben?
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Amiről a hírek szóltak, immár igaznak bizonyultak. Döbbenetes, de igazából nem lep meg, mert úgy hiszem, jól igaz az a magyar közmondás, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. De hogy ekkora vihar legyen! (Közbeszólások az ellen…
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szakértői vélemények szerint egy kormányprogram akkor tekinthető megalapozottnak és reálisnak, ha az adott helyzet széles körű elemzésén alapulva úgy készít jövőképet, hogy számba veszi a szóba jöhető és alkalmazható eszközö…