156 felszólalás
K/18193 2005-ben a SAPS területalapú támogatás több mint 90%-a már december hónaptól kifizethető?
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! 2005-ben igen jelentős változás következett be az agrárium területén, hisz a tavaszi időszakban időben megtörténtek a regisztrációk, igen jelentős mértékű támogatás került kifizetésre, ezért úgy érezzük, hogy az aratá…
T/16418 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. MAGDA SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság elnöke: Elnök Úr! Ezt a javaslatot kértük elhalasztásra, és ezt be tetszett jelenteni. Úgyhogy kérnénk ennek az elhalasztását. Erről szavaztunk.
J/17843 Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről H/17999 Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. MAGDA SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az agrárgazdaság 2004. éve rendkívülinek tekinthető, mert ez volt a tagállami működés első éve. Európa-szerte rekordtermés született, a piacokat az erős kínálati pozíció jellem…
Napirend előtti felszólalások
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Az uniós csatlakozást követően mindannyiunknak nagyon fontos volt az, hogy tanúbizonyságot kapjunk arról, hogy az új tízek miként tudják helyüket megállni, miként találják meg a helyüket. Ezért a mezőgazdasági bizottság kormánypárti…
Napirend előtti felszólalások
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mi, kormánypárti politikusok, tudjuk, hogy Magyarország sikere elválaszthatatlan a vidéktől; elválaszthatatlan, mert a vidék tükre az országon visszatekinthető. Mi tudjuk, hogy a vidék nem azonos a mezőgazdasággal, de a mezőgazdaság fejlesztése n…
T/16418 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyetértek képviselőtársammal: amiről Kékkői képviselő úr szólt, azt valakik leírták, és egy zagyvaság. Arról beszél, hogy miként nem lehet a földdel gazdálkodni. Az a földtörvény, amiről ön beszél, képviselő úr, az a földtörvény volt, ami azt mondta…
Napirend előtti felszólalások
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! (Zaj. - Az elnök csenget.) Magyarország, a magyar mezőgazdaság versenyképessége mindig nemzetközi elfogadottságán is múlott. Ön Amerikában volt; az elmúlt héten Európában, Kölnben volt az élelmiszer-kiállítás, ahol több mint 106 ország vett részt…
A/17532 Van-e mód a gyakoribb élelmiszer eredet és minőség ellenőrzésére?
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Ez év tavaszán azt érzékeltük, hogy az élelmiszerek területén egyre több gond volt, ezért áprilistól élelmiszer-kommandót hoztunk létre azzal a céllal, hogy az alacsony minőségű zöldség-, gyümölcs-, húskészítményeket és borárut minél t…
A/17532 Van-e mód a gyakoribb élelmiszer eredet és minőség ellenőrzésére?
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár úr! Úgy gondolom, hogy mind a fogyasztók, mind a termelők részére kiemelt fontosságú az, hogy folyamatos legyen ez az ellenőrzés. Mi úgy gondoljuk, hogy a heti gyakoriságot kellene mindenképpen bevezetni. Mondom ezt azért is, mert például most Brüs…
Napirend előtti felszólalások
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar mezőgazdaság 2005. évi eddigi teljesítménye az európai uniós csatlakozást követő év egyik minősítője. Az eltelt idő azt igazolja, hogy amennyiben az előző kormány létrehozza azt az intézményrendszert, amelyet 2…
K/16766 Van-e lehetőség az agrár felső- és szakoktatás résztvevőinek az OMÉK-on való bemutatkozásra
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! A hallgatói önkormányzatok országos tagozatának mezőgazdasági szekciója azzal a kéréssel kereste meg az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságát és a Károly Róbert Főiskola rektorát, hogy járjunk közben annak érdekében, miszerint a 74. OMÉK-on az…
I/16433 Továbbra is törekedni kell az élelmiszerbiztonsági ellenőrzés hatékonyságának növelésére?
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Miniszter Úr! Interpellációmban az élelmiszer-biztonsággal szeretnék foglalkozni. 2005 tavaszától az MSZP agrárpolitikai és vidékfejlesztési munkacsoportja kiemelt figyelmet fordít az élelmiszer-biztonság minél teljesebb megteremtésére. Ezért elsők…
I/16433 Továbbra is törekedni kell az élelmiszerbiztonsági ellenőrzés hatékonyságának növelésére?
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Természetesen, hiszen olyan kérdést vetettem fel, képviselő úr, amire miniszter úr azt a választ adta, amit az ön képviselőtársai is hasonló formában aláírtak, és az élelmiszertörvényt együttesen nyújtottuk be, négypártilag - nagyon szeretném, ha megk…
A/16308 A 2004. évi terület alapú támogatások tapasztalatai, 2005 kilátásai
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Miniszter úr, kérem, erősítsen meg abban, hogy a 2004. évi területalapú támogatások kifizetése minden gazdálkodói kör részére megtörtént. El kell ugyan ismernünk azt, hogy lehetett volna korábban is, lehetett volna zökkenőmentesebben is, és t…
A/16308 A 2004. évi terület alapú támogatások tapasztalatai, 2005 kilátásai
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter úr, köszönöm szépen a választ. Azt hiszem, hogy a nagy nyilvánossággal is fontos volna mindezt az információt közölni. Lényeges az, hogy a múlt évi 35 százalékos hibás beadással szemben 3,5 százalék az, ami ma hibásan került beadásra. Ez…
Napirend előtti felszólalások
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága meghallgatta a 2003-tól működő és mintegy 1,5 millió hektár termőföld hasznosításáért felelős Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnökét. Fontosnak tartottuk ezt azért, mert a 2002-es kormányváltást követően egyi…
T/15267 A felsőoktatásról
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvény, azt hiszem, hogy sokunk számára meghatározó fontosságú, hisz akik tudáspártinak vallják magukat, tudják, hogy a felsőoktatás körüli vita a rendszerváltás óta folyamatában megvan, mindenki igyekszik a saját é…
T/15267 A felsőoktatásról
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Teljesen egyetértek azzal, hogy a gyeseseket le kell jelenteni. De szeretném önt arról tájékoztatni, az előző kormány úgy döntött választási fogásként, hogy a gyesesek számára eltörli a tandíjat mind a távoktatásban, mind az önköltséges képzésben. Lejelentett hallgatókról vo…
T/15267 A felsőoktatásról
DR. MAGDA SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Miniszter Úr! A magam nevében szeretettel köszöntöm a felsőoktatás megjelent képviselőit. Számunkra ez a törvény már mintegy két éve komoly vitát jelent, mindegy, hogy hol találkozunk, arról vitatkozunk, hogy miben tudunk segíteni, mert…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tudva, hogy elnök úr köszöntötte a nőket, én megragadnám az alkalmat, hogy a nők mellett azokat a Zoltánokat köszöntsem, akik a vitában itt vannak mind a kormánypárt, mind az ellenzék részéről. Nagy örömömre szolgál az, hogy az eddigi hozzászólások, e…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Ékes Képviselő Úr! Azt szeretném javasolni, hogy amit ön mondott, igyekezzünk közösen megvalósítani. Tehát részünkről, részemről teljes az egyetértés a piacvédelem, a termelő védelme és a kóklerok kizárása területén - csúnya szó az, amit most mondok. Azt hiszem, ha…
A/15116 Meddig árt még az MNB az agráriumnak?
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! 2004 októberében napirend előtt azt kérdeztem, azt firtattam, hogy az árfolyam-politika milyen mértékben árt a magyar agráriumnak. Akkor számokkal lehetett igazolni, hogy a múlt évben több mint 100 milliárd forintot vettek ki az a…
A/15116 Meddig árt még az MNB az agráriumnak?
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Amit ön mondott, elfogadom, csak számomra az a borzasztó, hogy amikor kommunikálják, akkor nem mondjuk el a gazdálkodóknak, hogy... (Vincze László: Menjél el hozzájuk, ott vannak kint!) Nem egy helyen vagyunk! Én azt mondom a képviselő úrnak, h…
A/13333 Van-e lehetőség arra, hogy 2005-ben a felsőoktatási intézmények mellett működő közhasznú társaságok igénybe vegyék a különböző szakminisztériumok által kiírt, fejlesztési beruházási támogatásokat?
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az 1990-es évek közepén a felsőoktatási intézmények többsége arra törekedett, hogy gyakorlati oktatásuk megerősítése céljából közhasznú társaságot hozzanak létre. Ezek a közhasznú társaságok nagy szerepet játszottak abban, hogy főleg az…
A/13333 Van-e lehetőség arra, hogy 2005-ben a felsőoktatási intézmények mellett működő közhasznú társaságok igénybe vegyék a különböző szakminisztériumok által kiírt, fejlesztési beruházási támogatásokat?
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Miniszter úr, köszönöm szépen a válaszát, de szeretném azt kezdeményezni, hogy miniszter úr segítsen abban, hogy más minisztériumokkal közösen váljon valóra az, hogy a felsőoktatásnál, függetlenül attól, hogy agrártevékenységről vagy a Gazdasági Minisztériumhoz tartozó tevék…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. MAGDA SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A parlament mezőgazdasági bizottsága 2004. október 27-én, első napirendi pontjaként tárgyalta meg, vitatta meg az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentést. A felvetődött kérdések kapcsán megfogalma…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Először is szeretném megköszönni azt, hogy figyelmeztetett, hogy rossz gombot nyomtam. A másik, kedves képviselőtársaim, én tényleg arra törekedtem, és azt hiszem, hogy a mai nap ezt hozza, hogy a személyeskedést célszerű kerülni. Nem értem - nincs itt Lengyel Zolt…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Vitaülés! A következő kérdésre válaszolnék. Két-három hete folyamatosan a falugazdászokat riogatják. Szeretném innen is megerősíteni, hogy a falugazdász-hálózat fennmarad. (Egy hang a Fidesz soraiból: Éljen!) Gyakorlatilag az, hogy, és ezt…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Kedves Képviselő Úr! Az elmúlt heti bizottsági ülésen hasonló viták voltak, ezért ott egy olyan határozat született, hogy megkérjük az Agrárgazdasági Kutató Intézetet, számokkal alátámasztva mutassa be, melyik kormány mit tett az agráriumért, és ezt a jövő év elején nyilváno…
A/12438 Van-e mód arra, hogy az eddigi állatvásárok az EU-s követelmények teljesítésének érdekében pályázatok elnyerésével fennmaradhassanak?
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Miniszter Úr! Szécsény város polgármester asszonya azzal a kéréssel fordult az MSZP agrárpolitikai és vidékfejlesztési munkacsoportjához, hogy segítsünk abban, hogy városukban továbbra is megrendezhető legyen az az állatvásár, amely Nógrád megyében egyedülálló. Tette ezt azé…