239 felszólalás
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A költségvetés vitája mindig számvetés a kialakult helyzetről, a következő év társadalmi és gazdaságpolitikai célkitűzéseiről, és természetesen megalapozását cél…
H/955 Tiszaug község Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Bács-Kiskun megyéhez csatolásáról H/956 Bakonypéterd és Lázi községek Veszprém megyéből Győr-Moson -Sopron megyéhez csatolásáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Zaj.) Kedves Képviselőtársaim! Kérem, fogadják megértéssel, hogy egy-két percig türelmüket és idejüket igénybe kell vegyem - főleg, ha hallom a hangomat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával csendre int.) A H/956. számú javaslattal kapcsolatban…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Orosz Sándor képviselő úr mondandójához három gondolattal szeretnék csatlakozni. Az egyik: az általános vitában már elmondtuk, hogy ez a törvényjavaslat, ami előttünk tárgyalás alatt áll, miért fontos, milyen célt szolgál…
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A T/718 számjellel ellátott törvényjavaslat annak elrendelését kéri önöktől, hogy a 2000. március 31-ei eszmei időpontban általános mezőgazdasági összeírás legyen az ország egész területén. Ilyenkor általánosa…
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én nem tartom szerencsésnek ezen törvényjavaslat tárgyalása során az agrárkamarák körül nemhogy vihart, még szellőt sem kavarni. Nem tartom szerencsésnek az előadói pulpitusról arról beszélni ezen törvény kapcsán, hogy a kor…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Ház! A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló T/757. számú törvényjavaslat általános indoklásában többek között a következő mondatokat olvashatjuk: "A földtörvény módosítását ma mindenekelőtt az teszi szükségessé, hogy a földhasználati vis…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Ház! Kénytelen vagyok reagálni Bauer képviselő úr felszólalására, mert különben egy elvarratlan szál marad a gondolataimban. (Bauer Tamás dr. Kis Zoltánnal beszélget.) Tisztelt Képviselő Úr! Én úgy gondolom - ha ide tetszik figyelni, akkor folytatom -, nem fogj…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nem kívántam hozzászólni, de Németh Imre úr felszólított, hogy kérjek bocsánatot a kárpótlásért. Én nem kérek bocsánatot, nem ezért álltam fel. Én akkor szoktam bocsánatot kérni, amikor indokoltnak tartom. Kár ilyen politikai lózungokat bedobn…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Képviselőtársaim! Ne tessenek megverni engem most, hogy még két percet elrabolok az idejükből, de kénytelen vagyok a kedves, nagyon tisztelt közgazdász képviselőtársam felszólalása után szólni. Három témára kell reagálnom. Nagyon tetszetős elmefuttatást hallott…
T/756 A földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993.évi II.törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az Európai Unióhoz való csatlakozás mezőgazdaságunk nagy esélye, de veszélye is egyben. Hogy melyik érvényesül, végül is attól függ, hogy jól tudunk-e készülni erre a történelmi eseményre. Minél közelebb kerülünk a csatlako…
K/789 Mikor létesül határátkelő a Győr-Moson-Sopron megyei Zsira és a burgenlandi Locsmánd között?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az első világháborút követő békediktátum után is élő kapcsolatban maradtak az egykori Moson, Sopron és Vas megyék azon települései, amelyeket az új államhatár elválasztott egymástól. Magyarország és…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Népfőiskolai Társaság december 4-én és 5-én, azaz ennek a hétnek a végén tartja Sárospatakon az 1998. évi közgyűlését. A társaság tíz éve alakult, s ez év szeptemberében tartotta jubileumi ünnepi ülését. A magyar népfőiskolai mozgalom ne…
T/257 A vad védelemről, a vadgazdálkodásról valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A napirendre tűzött törvényjavaslattal az előterjesztő az Alkotmánybíróság 67/1997. számú határozatának, valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke és a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete kezdeményezésének…
A/357 Mit tehet a Komány a sertés tartó gazdák érdekében?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A szegény embert még az ág is húzza - mondja a magyar közmondás. Nem volt elég a gabonaválság, nem volt elég az orosz piac összeomlása, amely legsúlyosabban az élelmiszerexportot érintette, nem elég, hogy hetek óta tartó es…
A/357 Mit tehet a Komány a sertés tartó gazdák érdekében?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Az elismerés valóban indokolt, és nagyon örülök, hogy ezt ma már a különféle szervezetek is kinyilvánítják. Mégis az a kérésem önhöz, hogy az eddigi gondossággal figyeljék továbbra is a piac alakulását, mert aggályok azért a sertéstartókban - lehe…
H/261 A Magyar Köztársaság hozzájárulásáról a Koszovói válság megoldását célzó NATO-fellépéshez
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elképesztő irányba kezd menni ez a vita. (Koltai Ildikó: Így van!) Nem választási nagygyűlésen vagyunk, hölgyeim és uraim! (Taps a kormánypártok soraiból. - Közbeszólások az SZDSZ soraiból.) Szeretném mindkét oldal figyelmét erre felhívni. Ne bes…
V/167 Jövedelmek-közterhek-érdekegyeztetés "99" Vitanap kezdeményezés MSZP
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Ház! Paszternák képviselő úr nehezményezi, hogy Herényi Károly például mint kormánypárti képviselő kritikával illeti a szakszervezeti vezetőket, és arról beszél, hogy itt mi most egyes szervezetek lejáratását akarjuk elvégezni. Kérem, tegnapelőtt is utaltam vas…
V/167 Jövedelmek-közterhek-érdekegyeztetés "99" Vitanap kezdeményezés MSZP
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a tükörrel kapcsolatos figyelmeztetést, Paszternák úr. Igen, nekünk is bele kell nézni a tükörbe. Valóban, nagyon sajnálom, hogy a '90-től '94-ig az új szakszervezeteknek, például a munkástanácsoknak nem adtuk meg azt a s…
V/167 Jövedelmek-közterhek-érdekegyeztetés "99" Vitanap kezdeményezés MSZP
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai politikai vita tétje nemcsak a téma. Gál Zoltán képviselő úr megfogalmazása tiszteletre méltó, amikor arról beszélt, hogy a mai vita tétje: milyen lesz a jövő, az elosztás. Azt hiszem, nagyon fontos tétje a mai vitanapnak az, hogy az államp…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Kuncze Gábor Képviselőtársam! A harmadik ciklust kezdtem ebben az esztendőben a parlamentben, így tudom, hogy a mindenkori ellenzék részéről minden alkalommal visszatér az ígéretek számonkérése, az ígéretek emlegetése. Emlékszem, hogy az…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Megkapom a szót, elnök úr?
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Sándor Képviselő Úr! Sándor László nagyon jó stílusban, szép előadásban nagyon súlyos megállapításokat tett a miniszterelnök úrra és az egész kormányoldalra. Kifejezte, hogy csalódott - ez még nem egy súlyos megállapítás -, de utána erkö…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Lassan elfogy a vitanapra szánt idő, kicsit mi is megfogyatkoztunk itt a Házban, a kedves nyugdíjasok elmentek ebédezni, de, gondolom, azért a tévé előtt és a rádió mellett még ülnek, a kitartóak - főleg nyugdíjasok - é…
A/211 Ki fizeti a pótvizsgadíjat, avagy hogyan tovább a gázközmű vagyon ügyében?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! A leköszönt kormány hagyatékának leltározása során újabb teherre lelhettünk ebben a hónapban. Az Alkotmánybíróság 36/1998. számú - egyébként véleményem szerint helyes határozata - súlyos kihatásokkal járó döntést tarta…
A/211 Ki fizeti a pótvizsgadíjat, avagy hogyan tovább a gázközmű vagyon ügyében?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Miniszter Asszony! Igen, a múltból tanulni kell, és a Győr-Moson-Sopron megyében lévő érintett önkormányzatok, amelyek elsősorban a választási körzetemben vannak, türelemmel várták az Alkotmánybíróság döntését, és türelemmel várják most a kormány döntését a pro…
A/92 Mikor lesz Pannonhalmán mentőállomás?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Pannonhalma nagyközség önkormányzata 1991-ben a megyei mentőszolgálattal karöltve tervbe vette, hogy Pannonhalmán egy mentőállomás létesüljön, amely részben mentesítené a győri mentőszolgálatot feladatai teljesítése alól, rész…
A/92 Mikor lesz Pannonhalmán mentőállomás?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Államtitkár Asszony! Valóban részt vettem a szeptember 1-jei megbeszélésen, de ott nem kaptunk a minisztérium kiküldöttjétől választ arra, hogy megvan-e a pénz, lesz-e pénz, lesz-e mentőállomás. Ezért voltam bátor az ország nyilvánossága előtt - és Pannonhalmán…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az úgynevezett gabonaválság talán akkor kezdődött, amikor 1997 nyarán az előző kormány földművelésügyi minisztere a televízió nyilvánosságán keresztül hívta fel a gazdák figyelmét arra, hogy ne értékesítsék a búzát, mert annak lesz még jobb ára i…
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! "Az új évezred küszöbén" címet viselő kormányprogram a Fidesz-Magyar Polgári Párt, a Független Kisgazdapárt és a Magyar Demokrata Fórum koalíciós kormányának közös programja a polgári Magyarországért. A szóban forgó dokumentumot nemcsak azért tám…