104 felszólalás
I/1333 "Hármashatár" vagy "Hármashatás" vidéke lesz Szentgotthárd?
DR. NAGY ANDOR (KDNP): Szeretjük az osztrák sógorokat, azzal nincs is probléma, de az már egy kicsit sok, hogy az országunknak ezen a vidékén ennyi környezetszennyezés történik. Persze, a miniszter úr joggal mondta azt, amit mondott, hiszen a magyar kormány bizonyos szempontból, így mi is kiszolgált…
A/1217 Levonja-e a kormányzat, a miskolci ivóvízszennyezés tanulságait?
DR. NAGY ANDOR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tudom jól, hogy olyan kérdést fogok feltenni, amely az október 23-ai események kapcsán kialakult szócsatározáshoz képest kevésbé lesz érdekfeszítő - ráadásul nem is aktuális most, hiszen a miskolci iv…
A/1217 Levonja-e a kormányzat, a miskolci ivóvízszennyezés tanulságait?
DR. NAGY ANDOR (KDNP): Némi ellentmondás van az államtitkár úr egyik kijelentése és a Magyar Víziközmű Szövetség elnökének a kijelentése között, ő ugyanis azt mondta, hogy ha 2004-ben nem állították volna le a vízbázisvédelmi programot, akkor lehet, hogy a miskolci vízszennyezés nem is következik be…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. NAGY ANDOR (KDNP): Köszönöm szépen. Hallatszik? (A mikrofonja nem működik.)
A/594 Magukra hagyott települések
DR. NAGY ANDOR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Nógrád megyében, a szécsényi választókörzetben vagyok egyéni képviselő, és azért kértem szót, mert az utóbbi hónapokban, különösen az utóbbi hetekben az én választókörzetemet is sújtották a rendkívül heves esőzések és az a…
A/594 Magukra hagyott települések
DR. NAGY ANDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Kedves Miniszter Asszony! Az, hogy méltányos-e a cím, hogy magukra hagyott települések, nem tudom. Én személyesen öt-hat településen jártam, és mindenhol az volt az érzésem, hogy ott a polgármesterek, az ott élő emberek nem tudják, hogy mi lesz velük, nem tu…
A/489 Reform vagy leépítés
DR. NAGY ANDOR (KDNP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjeként komoly aggodalommal nézem a környezet- és természetvédelmi területi szerveket érintő megszorításokat. A napokban derült fény arra, hogy a kormány a környezetvédelmi felügyelőségeknél és nemzeti parkoknál…
A/489 Reform vagy leépítés
DR. NAGY ANDOR (KDNP): Sajnálom a miniszterelnök urat, hogy ilyen helyzetbe hoztam, de ez (Derültség a Fidesz padsoraiból.) legyen az ön szociális problémája, nem az enyém. Meg fogom kérdezni majd a miniszter úrtól is természetesen, és az azonnali kérdésnél nem kötelezett a képviselő többet megadni.…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
DR. NAGY ANDOR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A környezetvédelmi bizottság alelnökeként a kormányprogramnak ahhoz a részéhez kívánok hozzászólni, amely a környezetvédelemmel foglalkozik. Mintegy négy perc áll rendelkezésemre, tehát a teljesség…
T/18361 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. NAGY ANDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Körülbelül kétezer évvel ezelőtt élt egy görög bölcs, akit úgy hívtak, hogy Hérakleitosz, és neki tulajdonítják azt a mondást, azt a filozófiai tételt, hogy kétszer ugyanabba a folyóba nem le…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
DR. NAGY ANDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Jól tudom, hogy a környezetvédelem céljait nem csupán csak a zárszámadás adataiban, a számvevőszéki jelentésben és a költségvetési törvényben és nem csupán csak összegszerűen kell nyomon követni. A környezet védelme jóval…
Napirend utáni felszólalások
DR. NAGY ANDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Meg akarja szüntetni a Nógrád Volán a Szécsény-Varsány-Nógrádsipek vonalon két járatát, a 3365/34., valamint a 3365/37. számút. A járatok megszűnése érzékenyen érinti két zsáktelepülés, Varsány és Nógrádsipek lakosságát is. Fontos kö…
Napirend utáni felszólalások
DR. NAGY ANDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2005. február 17-i ülésén 2005. szeptemberi hatállyal döntött a Cserhátsurányi Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon Szátokra való áthelyezésé…
Mandátumigazolás tárgyalása
DR. NAGY ANDOR (Fidesz): Én, Nagy Andor, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során…