523 felszólalás
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Először két kérésem lenne. Az egyik az, hogy mivel 18 óráig volt a kiírás, 18 óráig a kapcsolódó módosító indítványokat nyújthassunk be, mert nyilván nem készülünk el vele előbb. A másik pedig a vita szerkezet…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amit Lezsák Sándor képviselő úr fölvetett, azt gondolom, nagyon fontos dolog. Viszont e törvény alkalmazásában itt most csak annyi szerepel, hogy "kivéve az embert". Egyébként én ott egy kérdést föltennék, és ezen érdemes elg…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A tíz-tizenkét módosító megköveteli, hogy még legalább egyszer vagy kétszer kell szót kérnem ebben a szakaszban, mert nem tudok végigérni, és szeretném meggyőzni államtitkár urat, hogy valóban szükség van ezekre a módosítások…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor kétpercesekkel tudom elérni azt, hogy az indítványokról beszéljek? Mert tíz indítványról öt perc alatt nem lehet beszélni.
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem marad más, mint hogy megpróbálom kétpercesekben összefoglalni a módosító indítványaim indoklását. A 29. pontban: természetes szervezet géntechnológiával való módosítására irányuló tevékenységet a hasznosítónál önállóan. A…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt szeretném kérni, hogy az ügyrendi bizottság vizsgálja meg, miszerint helyes-e az, ha az ember módosító indítvány mellett próbál érvelni a Házban - nagyon sokszor az hangzott el, hogy állítsuk helyre a parlamentnek a be…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két módosító indítványt nyújtottam be a Miniszterelnökség fejezethez. Az egyik a Mosoni-Duna rehabilitációjának az I. üteme, a másik pedig a szigetközi térség rehabilitációjával kapcsolatos támogatások ügye. A következőt szer…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Eleve örülök annak, hogy fiatal ellenzéki képviselőnek nevezett a képviselő asszony - ennek igazán örülök. A fantázia beindul... A fantázia vajon mire indul be? Arra kérem az igen tisztelt képviselőtársaimat, hogy nézzék meg,…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt Képviselő Hölgy és Urak! Nagyon értelmes és okos felszólalásokat hallottam már önöktől és az itt ülő képviselőktől is, most azonban olyan dologról vitatkozunk, ami teljesen felesleges. Mellébeszélünk és ez nem n…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Látom, hogy a mi időnk sokkal finomabb, mert sokkal jobban fogy, úgy látszik, hogy mindenki ebből fogyaszt - de remélem, hogy ezt viccnek veszik, mert annak szántam. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Annak! - Derültség.) Köszönö…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban nincs mondanivalójuk a költségvetésről? Arról kellene beszélni, tisztelt képviselőtársaim, legalábbis én azt gondolom, egy részletes vita erről szól, hogy miért nem támogatják a módosító indítványokat. Nem létezik, ti…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Göndör Képviselőtársam! Nem az itt a kérdés, amiről eddig beszéltünk, hanem hogy miért nem adnak annyi pénzt, amennyi feladatot elvárnak az önkormányzatoktól. Ön azt mondta rám, hogy nem értem. Akár örülhetnék i…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan módosító indítvány mellett kívánok érvelni, amit eddig még minden évben, amikor költségvetésről beszéltünk, vitatkoztunk, benyújtottam, és mindig ugyanazon összeggel nyújtottam be, ez pedig a T/1220/48. számú, az aj…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezetéhez négy módosító indítványt nyújtottam be: a Mosonmagyaróvár városi út korszerűsítése, ennek is az első üteme; a másik a M1-es autópálya déli lecsatlakozójának a megépítése Mos…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A környezetvédelmi bizottság is megtárgyalta a géntechnológiai tevékenységről, illetve az állatok védelméről szóló törvénymódosítást tartalmazó turmixjavaslatot. A kisebb…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Előbb a kétpercest. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak azért, hogy ne keverjem bele a mondandómba: egyetértek én azzal, hogy sürgős az állatvédelmi törvény, csak nem ennyire sürgős, sőt nem sürgős a genetikai módosításról szóló törvény, talán ezt próbáltam is hangsúlyo…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két törvénymódosítást nyújtott be a kormány egy számon. Tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, engedjék meg, hogy emlékeztessem önöket, hogy ezt korábban önök az előző ciklusban úgy hívták, hogy salátatörvény. Mit szólnak most hozzá?…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak azért, mert előrehaladunk a vitában, és később már nem lesz érdekes. Államtitkár úr mondott néhány dolgot, amire szeretnék reagálni, illetve rákérdezni, és anyagot kérni tőle ezen a téren. Azt mondta, hogy Magyarországon sem növény, s…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném felhívni a figyelmét egy dologra, amit az egészségügyi bizottság előadója említett, hogy ha módosított szervezetekkel termelt gyógyszer található, illetve ha folyik ilyen tevékenység, akkor módosított sze…
T/1317 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök úr, semmi más, mint az, hogy nem hallottam azt a mondatot, hogy lezárta a vitát...
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy elég hosszan és részletesen vitatkoztunk a hulladékgazdálkodásról. Ehhez képest a három kapcsolódó módosító indítvány, amelyeket a miniszter asszony elénk terjesztett, elszomorító. Tisztelt miniszter asszony,…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor arról beszélünk, hogy ki a vesztese ennek a költségvetésnek, nincs nehéz dolgunk: mindenki vesztese. Esetleg azon lehet gondolkodni, hogy ki jobban, ki kevésbé. Már mi is vesztesei vagyunk, mert fejezetenként nem tudunk vitatkozni,…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhányan azért ülünk itt, hogy a szakrészekhez hozzászóljunk, nevezetesen, én a környezetvédelemhez. De úgy látom, hogy lelki környezetvédelemre is nagy-nagy szükség van, mert azt gondolom, hogy nagy-nagy tévedésben vagyunk.…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Ha most képviselőtársam is távozik a teremből (Rózsa Endre a padsorok között képviselői helyére megy és leül.), akkor előfordul az az eset, ami az én tudomásom szerint tizenkét év óta nem történt meg, hogy négy pártból e…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A 2. pont elhagyását azért javasoltuk, mert úgy kellene kidolgozni a 2003 és 2008 közötti időszakra a nemzeti környezetvédelmi program részeként országos hulladékgazdálkodási tervet és annak intézkedési és ütemtervét, annak m…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha tudom, hogy mindjárt én jövök, le sem ülök. Az 5. pontban, folytatva azt a metódust, amit gyakorlatilag mind a három pontnál alkalmaztunk... Az 1. pont az volt, hiszen az egész hulladékgazdálkodási tervnél azt szerettük volna, ha a korm…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igen örülök, hogy ilyen összhang van ebben a Házban, ilyen már nagyon régen volt. Nagyon örülnék, ha ez kiteljesedne. (Tóth István közbeszól.) Nincs egy kormánypárti sem, súgják nekem. Tisztelt Államtitkár Úr! A képviselőtársaimmal ebben a…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Ha már ez az anyag átmegy a Házon - márpedig az eddigi szokás szerint átmegy -, ha ebből határozati javaslat lesz, akkor, azt gondolom, az lenne a tisztességes és helyes eljárás, amit a környezetvédelmi bizottság ülésén a szakma, a mi…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Sajnálattal állapítom meg, hogy az a 12 éves tendencia, amely szerint a környezetvédelem terén konszenzus van, megtörni látszik. Megtörni látszik azért, mert ha előveszik a 2000. évi törvény vitáját, és egyenkén…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Orosz Képviselő Úr! Azt javaslom önnek, nézze meg az előző négyéves tevékenységünket, várja meg, hogy mit fogunk mondani most, és nézze meg, hogy amiket kifogásolunk, bent vannak-e vagy sem. Ön pedig a következőt mondta pontosan: "Bizonyos értelemb…