176 felszólalás
T/8405 A választási eljárásról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Akkor nagyon rosszul értette, mert nem ezt mondtam. A politikai reklám, a módosító indítvány, amelyet önök is megtehettek volna akár az önök által citált nagy hirdetési felületekre, Vas képviselő ilyen indítványt nem tett, én arról tudok beszélni, ami előttünk fekszik. E…
T/8405 A választási eljárásról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Szeretnék válaszolni a képviselő asszonynak. Visszautasítom azt, amit mond, és arra kérem, hogy ne rágalmazza a politikai szervezetet, amelynek tagja vagyok. Köszönöm szépen.
T/8405 A választási eljárásról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Bár már öreg is vagyok, és nehezen használom az internetet, vastag az ujjhegyem, és pakolgattam egy kicsit, de engedjék meg, hogy Karácsony Gergely képviselőtársamra reagáljak. Itt felemelem, nehogy az elmozduljon: "az internet-használók zömében Fidesz-k…
T/8405 A választási eljárásról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Tájékoztatom a tisztelt képviselő urat arról, hogy ez folyamatosan fog változni. Ha egy utcanév megváltozik, akkor nagy valószínűséggel át kell írni, törvényben kell szabályozni (Dr. Vas Imre visszatér az ülésterembe.), és jó, ha törvényben szabályozzák. Ez a módosítás k…
T/8405 A választási eljárásról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Gyakran vádolnak engem debreceni elfogultsággal. Pontosító, még egyszer csak a jegyzőkönyv számára szeretném rögzíttetni, hogy ez egy pontosító módosítás volt, semmi több, nincs benne a választókörzet átrajzolása. Ez az egyik megállapítás. De nyilvánvalóan az Alkotmánybí…
T/8132 A természetes személyek csődhelyzetének rendezési eljárásáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom képviselő asszonyt, mert a szükség törvényt bont, és pont azt a Lehet Más a Politikát szólította meg az előterjesztés kapcsán, amely politikai szervezet, frakció sem a bizottsági munkában, a devizael…
T/8737 A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak Varju képviselőtársamnak szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a KDNP frakciója által felhatalmazott kormány a magyar emberek érdekeit képviseli, mint ahogy önök nem tették eg…
T/8405 A választási eljárásról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Bocsásson meg, elnök úr.
T/8405 A választási eljárásról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Szó nem lehet róla, hogy kifogásolnám az ülés vezetését, köszönöm szépen, elnök úr, tehát ilyennel nem élnék, csak nem tudom, hogy melyik képviselőtársamnak válaszoljak. Leginkább Karácsony képviselő úrnak szeretnék válaszolni, hogy jogállami keretek között zajlik ez a v…
T/8405 A választási eljárásról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Erre nagyon röviden tudnék válaszolni, elnök úr. Éppen most érlelődnek ki ezek a gondolatok. (Derültség az ellenzék soraiban.) Tehát ez a vita adja meg, igen, ez a vita adja meg az alkalmat arra, hogy kiérleljük az esetleges bizottsági módosító javaslato…
T/8405 A választási eljárásról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Arra kérem Bárándy képviselő urat, hogy ne feltételezzen rólunk csak úgy általában. Talán az alkotmányügyi bizottságon történő vita, amely koherenciazavarral indult - emlékszik talán a képviselőtársam -, amelyet Karácsony képv…
T/8405 A választási eljárásról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Én ezzel vitatkozom, tisztelt képviselőtársam, én azt gondolom, hogy ez tiszta és rendezett mederben zajlik. A viták pontosan arról szólnak egy demokráciában, egy jogállamban, hogy van egy előterjesztés, az előterjesztéshez észrevételek érkeznek, módosít…
T/8405 A választási eljárásról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egy választás lehetősége. Most Kiss képviselőtársamhoz szólnék. Valóban az a cél, hogy minél több választó menjen el, és felelősségteljes döntést hozzon, mint ahogy azt ön az 1. ajánlási pontban megfogalmazta. De e…
T/8405 A választási eljárásról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én pedig szeretném önt arról tájékoztatni, Novák Előd úr, hogy az önök politikai szervezete mindig megtisztel azzal, hogy a jobbik.hu címmel küld nekem a programjaikról meghívókat. Egyébként nem tudom, hogyan…
T/8405 A választási eljárásról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Akkor nagyon örülök egyébként így a vita vége felé, mondhatom így, a szocialisták feladták, az LMP is hazament, hogy a jobbikosok is elismerik, hogy ez a törvény lényegében jó. Lényegében azt mondták, hogy ez a törvény jó (Novák Előd: T…
Napirend utáni felszólalások
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend utáni felszólalásom tárgya Vécsey Tamás méltatása halálának 100. évfordulója alkalmából. Vécsey Tamás jogász volt. Szikszón született 1839-ben, és Budapesten, 1912. október 2-án hunyt el. K…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. PAPCSÁK FERENC, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Főbizottsági Elnök Úr! Azt gondolom, hogy egy ünnepnap ez a mai minden jogász számára. Egy metaforával kezdeném, Gustav Radbruch kifejező m…
H/8100 A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a Kormány általi felülvizsgálatáról szóló 55/2011. (VI. 29.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselőtársaimmal, Nagy Andorral és Pálffy István képviselőtársammal nyújtottuk be azt a határozati javaslatot, amelyet elfogadott korábban az Országgyűlés 55/2011. számon. Ismereteim…
H/7158 A Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, valamint a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom állami megrendeléseinek jogszerűségét átvilágító országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha már nagykoalícióról beszél, a Lehet Más a Politika is megszavazta ezt a módosító indítványt, amely az Országgyűlésről szóló törvényben a 24. § (1) bekezdéseként lett beépítve. Azt gondolom, érdemes egy…
T/6957 Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának megszüntetése érdekében szükséges technikai deregulációjáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a zárószavazás előtti módosító indítvány valóban jogszabály-szerkesztési hibákat küszöböl ki, de engedje meg azt, Schiffer képviselőtársam, hogy elmondjam, hogy valóban több száz törvénnyel foglalkozott ez…
T/6957 Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának megszüntetése érdekében szükséges technikai deregulációjáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Schiffer képviselő úr, csak azt szeretném öntől kérni, hogy vegyen részt az alkotmányügyi bizottsági üléseken, és akkor a jogszabály-szerkesztési problémákat talán könnyebben ki fogjuk majd küszöbölni az ön közreműködésével is. Köszönöm. (Taps…
T/7417 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én pedig úgy ítélem meg, tisztelt ellenzéki képviselők, hogy helytálló az, amit a kormány előterjesztett. Tipikusan pontosító és koherenciazavart kiküszöbölő az indítvány. Az alkotmányügyi bizottság nagy többséggel tá…
V/7270 Az Orbán-kormány két éve
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak nagyon-nagyon precízen szabad idézni. Arra kérem a volt miniszterelnök urat, hogy ha idéz, akkor pontosan idézzen. Bibó István nem írt a szabadság kis köreiről, ezt Szűcs Jenő tette. Arra kérem, menjen haza, és keresse a diplomáját. Köszön…
V/7270 Az Orbán-kormány két éve
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak a pontosság kedvéért: Szűcs Jenő, Vázlat Európa három történeti régiójáról című művében jelent meg a "szabadság kis körei" kifejezés. Azonban azt gondolom, hogy ha már a politikai etikát egy picit behozt…
T/7410 Az igazságszolgáltatást érintő egyes törvények módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az igazságszolgáltatást érintő egyes törvények módosításával összefüggő kérdések tárgyalását két irányban kezdjük meg. Az…
T/7410 Az igazságszolgáltatást érintő egyes törvények módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót, ismételten. Alkotmányügyi bizottságunk a mai napon megtárgyalta az indítványt, 18 igen, 5 nem szavazat ellenében tárgysorozatba vette, valamint ugyanilyen szavazati aránnyal általános…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én azt gondolom, hogy a halálbüntetés egy fontos kérdés, Mengyi képviselőtársam fel is vetette ennek a kérdését, azonban mindannyian pontosan tudjuk, hogy a jelen helyzetben, hazánk nemzetközi elkötelezettsége te…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy az Országgyűlés, illetőleg a képviselőtársaimmal együtt elmondhatjuk, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket, hiszen egy olyan törvény fekszik a Ház előtt, amelyet méltán n…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy nagyon pontosan és nagyon precízen körbe van írva a jogos védelemre vonatkozó normarendszer, és azzal, hogy az arányosságot kivesszük, valóban segítjük és javítjuk a megtámadott h…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A képviselő úrnak, illetve a tisztelt Háznak azt ajánlom - említettem az "arányos" szó kivételét - a módosító indítványomban, nem szeretnék előremenni a részletes vitába, de azt gondolom, hogy szükségtelen a hely meghatározása például, hogy hol, milye…