537 felszólalás
T/1036 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Elsősorban ahhoz szeretnék szólni, nem tudom, melyik módosító indítványunkban szerepel, szeretném hangsúlyozni, hogy a három évvel ezelőtt létrehozott szakdolgozói kamara olyan mértékű hátteret adott ennek a foglalkoztatási csoport…
T/1035 Az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egészségbiztosítási felügyelet kérdésével kapcsolatban a mai napon is csak azt tudom megállapítani, amit korábban: nagyon fontos kérdés. Az ország egyik legnagyobb vagyona fölötti felügyeletről van szó. Ennek múltbéli gy…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Már több ízben megtettem, most itt megtenném: a magyar orvostársadalom, az egészségügyben dolgozók nevében tisztelettel kikérem magunknak a paraszolvencia mint örök nagy átok, ennek az egyetlenegy dolognak az említését a…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. A várólista és a hálapénz volt, ami itt korábban elhangzott. A várólista oka, úgy gondolom, nem az, hogy teremtsünk egy olyan helyet, ahol lehet paraszolvenciát adni, hanem az az oka, hogy a kapacitás akkora, amekkora. Hogy ennek a kapacitáshiánynak vagy k…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Csupán egy matematikai műveletet szeretnék itt elmondani, még nincs éjfél, úgyhogy egy kicsit korán kezdtem. Emlékszem rá, amikor öt évvel ezelőtt Csehák Judit volt a miniszter asszony, az 50 százalékos béremelés megvolt, és utána körülbelül negyedévvel eg…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vizitdíj véleményem szerint nem váltja ki a paraszolvenciát, sőt befolyással sincs rá. Talán mondhatom ezt mentőorvos lévén, a paraszolvencia nem nagyon bántotta eddig sem a tevékenységemet, és gondolom, ezután sem fogja. A hálapénz minős…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár asszony nyilván félreértette, amit mondtam, valószínűleg azért, mert rosszul fogalmaztam. Egyértelmű a helyzet: én azt igyekeztem elmondani - nyilván nem sikerült -, hogy a vizitdíj és a paraszolvencia nincs kapcsolatban egymáss…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy néz ki, hogy 2007. január 1-jétől a napi gyakorlatba a 300 forintos vizitdíj bevezetésével aprópénzzé válik a magyar egészségügy. A vizitdíj bevezetésével három célt deklarált a kormány: azt mondotta, hogy az orvos-beteg találkozások sz…
T/1036 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Kollégák! Jó dolog, ha három köztestületi kamarát valahogy úgy próbálunk összehozni, úgy próbálunk közös nevezőre hozni, hogy csinálunk egy olyan formulát, amelyben mind a három működhet. (17.50) Reméljük, erre tesz kís…
T/1036 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! A kötelező kamarai tagsággal kapcsolatban elhangzott, ha jól működik a kamara, kevesen fognak kilépni belőle, és meghatározza a kamara minőségét az, hogy hány tagja marad, illetve hány tagja lesz. Arra szeretném…
T/1035 Az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről
DR. PUSKÁS TIVADAR, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az egészségbiztosítás 1500 milliárd forintos kiadásának felügyelete igen jelentős, fontos dolog. Az alkotmányos aggályokról szó volt, a történelemről is szó volt, és a felügyelet é…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Felszólalásomban ismét a törvénytervezet szellemiségét kifogásolom, és kérem, hogy az orvosi gondolkodást szíveskedjék itt is érvényesíteni. A 70. § 3-as pontjának a szellemisége a jellemző példa erre, amit a vita ele…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót, és köszönöm szépen Vojnik Mária képviselőtársam feddését. Félig-meddig igaza van, elnézést kérek, módosító indítvány beadásával kellett volna bizony ezeket a kérdéseket tárgyalni. Elnézést kérek. Köszönöm.
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szívemből beszélt Gyula Ferencné, amikor azt mondta, hogy vannak hátrányos helyzetű emberek, és ezeknek a helyzetén kell javítani. Hozott egy példát, ez a patikaalapítás példája volt, és azt mondta - nekem nem ez a véleményem -, hogy nagyon…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rögtön úgy éreztem, hogy reagálnom kell a következőre. Ha valaki ma végez az orvosi egyetemen, akkor a következő három törvényes út áll rendelkezésére. Az egyik: rezidensként a klinikai szakmák valamelyikét kezdi; a követke…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A gyógyszerellátás új szabályozásáról szóló törvény jó néhány pontja számomra jelenleg idegen, nehezen magyarázható szakmai indokokkal. A törvénytervezet szellemiségével van bajom. Az egyetemen mi azt tanultuk, hogy azt a gyógyszert kell ad…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Ház! Gondolom, jól értettem Schvarcz Tibor képviselő urat, és akkor most már tökéletes a helyzet, mert megérte az előző néhány perces hozzászólásom a patikán kívül kapható szerekről. Tehát az indokolásban szerepel az a mondat, amelyet itt az előbb emlegettem, tehá…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Ház! Magam sürgész vagyok, mentőorvos, és a tünetek nagyon lényeges dolgok. A fájdalom, mint mindannyian tudjuk, olyan tünet, amely a hibás működésre hívja fel a figyelmünket, tehát biológiai jel. Ezért igencsak csínján kell bánni a fájdalomcsillapítással - amely…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Ház! Nekem a szemlélettel van bajom. Tisztelt Miniszter Úr! A fájdalom biológiai jel, nem akarom itt ismételgetni magamat, meg kell keresni az okát. Ha valami fáj, menjünk el orvoshoz! Ezt kell a magyar népességnek elsősorban megmondani. A fájdalomcsillapítás nagy…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Elnézést kérek a hozzászólásért, de szeretném megkérdezni, hogy melyik esztendő október 30-ai az a lap, amelyből idézni tetszett.
I/1017 Higgyétek el, tudjuk, mi a dolgunk...?
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az egészségügyi intézmények vezetői 2006. október 4-ei dátummal egy pályázati felhívást kaptak kézhez. A pályázat 6,5 milliárd forint elosztásáról szól, és hivatalosan az egészségügyi ellátórendszer struktúraátal…
I/1017 Higgyétek el, tudjuk, mi a dolgunk...?
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Úgy gondolom, bár nem tudtam elolvasni az utolsó kérdést, de miniszter úr megkapta. Az arról szólt, vajon nem arról van-e szó, hogy a nem nyilvános kórházlista alapján történik a kedvezményezettek kiválasztása. Úgy gondolom, hogy a pályázat szelleme…
A/691 Cseppben a tenger
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tudja-e ön, hogy a kormány megszorítása miatt a szombathelyi Markusovszky Kórház az eddiginél 10 százalékkal, azaz 1 milliárd forinttal kevesebb pénzből kénytelen most gazdálkodni? A kórház finanszírozásának összege nyilván egy csepp…
A/691 Cseppben a tenger
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A Markusovszky Kórház öt évvel ezelőtt csődben volt. A jelenlegi menedzsment erős erőfeszítések árán, összefogván a dolgozókkal, ebből a csődből "nyereségessé" változtatta a kórházat. Nem erről beszéltem, amire válaszolni t…
A/375 A több néha kevesebb
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Úgy jártunk az új egészségügyi miniszterrel és az új, úgynevezett teljesítményvolumen-korlátozási szabályozással, mint a mesebeli okos lánnyal: hozott is ajándékot meg nem is, adott is meg nem is. Ön, miniszter úr, korábban kijelen…
A/375 A több néha kevesebb
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm szépen a válaszát. Én a teljesítményvolumen-korlátozásról kérdeztem - elég rugalmas választ kaptam erre vonatkozóan. A másik dologban: ha a népegészségügyi mutatókat nézzük, való igaz, hogy a daganatos és a szív-érrendszeri betegségek és azo…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Furcsán érzem magam, hiszen az egészségügyről egyelőre három ember beszélt: egy leendő és két volt miniszter. Úgyhogy húzzunk bele! (Szórványos derültség.) A kormányprogram meglátásom szerint általánosságokat tar…