429 felszólalás
T/18630 A bírósági eljárás elhúzódása miatti kifogás jogintézményének bevezetéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy a kisebbségi vélemény ismertetése során is mondtam, egy kicsit részletesebben szeretnék kitérni a tartózkodó álláspont indokolására. Félreért minket Csákabonyi képviselő úr. Azt a célt, hogy az eljárások minél gyo…
T/18630 A bírósági eljárás elhúzódása miatti kifogás jogintézményének bevezetéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek, és csupán azért kértem szót, mert Fodor Gábor képviselő úr kvázi felszólított minket, hogy jobbító módosító indítványainkat el fogják fogadni, és akkor fogadjuk el a törvényt. Nem látok lehetőséget a törvényjavaslat lazít…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Örömmel hallottam dr. Kis Zoltán képviselő úr nyilatkozatát, mert egészen eddig félreértés volt a nyilatkozat körül. Hozzáteszem, hogy ez azért nagyon jó, mert a sajtótájékoztatón nem ez hangzott el, de ha a szabad demo…
T/17795 A lobbitevékenységről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi bizottság mint paritásos bizottság, 5:5 arányban támogató, illetve nemleges szavazatokat hozott. Ebből adódóan valóban nem született a törvény t…
T/17841 A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkár úr ismertette a törvényjavaslatot, és ezt a törvényjavaslatot Faragó képviselő úr még kétszer ismertette, egyszer úgy, mint bizottsági előadó, egyszer pedig úgy, mint a Szocialista Párt szónoka. Úgyhogy e…
T/16388 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az 1996. évi LVII. törvény módosítása van előttünk, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényjavaslat. Nagyon részletes volt megítélésem szer…
H/15263 Dr. Mátrai Márta országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A Pesti Központi Kerületi Bíróság 4B/V./25133/2004. számú megkeresésével kereste meg az Országgyűlést. Az volt a kérdés, hogy az Országgyűlés felfügge…
T/14604 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról és az egyes közigazgatási nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan törvényjavaslat fekszik előttünk, amelyről eddig nem hangzott el a Házban, de szeretném elmondani, hogy amikor az alkotmányügyi bizottság az általános vitára való alkalmasság kérdé…
H/13452 Lendvai Ildikó országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A Pesti Központi Kerületi Bíróság Bencsik András feljelentése alapján megkereste a Magyar Országgyűlést, és kérte, hogy foglaljon állást az Országgyűl…
H/12476 Demeter Ervin országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi jog felfüggesztését ellenzők álláspontjának ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A budapesti II. és III. kerületi bíróság megkereste az Országgyűlést, és kérte a döntését Demeter Ervin országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése…
T/11005 Az ítélőtáblák és a fellebbviteli ügyészi szervek székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló 2002. évi XXII. törvény kiegészítéséről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! (Zaj. - Az elnök csenget.) Nagyon rövid leszek. Csatlakozva az előbb elhangzottakhoz, szeretném bejelenteni: a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja is meg fogja szavazni az előterjesztést. Köszönöm. (Taps.…
T/9445 Az európai részvénytársaságról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy a miniszteri expozé, mint az előttem felszólaló képviselőtársaim arról győztek meg, hogy helyes az az elhatározásom, hogy alapvetően a törvénnyel a legnagyobb pr…
T/4487 Az Alkotmánybíróságról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én szándékosan nem akartam háromszor elmondani azt a rövid felszólalást, amit most teszek, tehát nem akartam minden egyes szakaszban szólni. Salamon László képviselő úrral számtalan módosító indítványt terjesztettünk el…
T/4487 Az Alkotmánybíróságról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedtessék meg, hogy ezt a kérdést azért pontosítsam, mert Vastagh Pál képviselő úr azt mondta, hajlandó megengedni, hogy őt meggyőzzék, de jelen pillanatban azon az állásponton van, hogy az előterjesztett javaslat nem helyes. Tehát nem azt…
T/4487 Az Alkotmánybíróságról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Wiener György Képviselő Úr! Pontosan felolvasta az alkotmányügyi bizottság ülésén tett elnöki nyilatkozatot, csak azt felejtette el, hogy azt az ígéretet, amit ott Vastagh Pál megfogalmazott, a Ház előtt teljes…
T/5086 Egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: (A helyéről:) Elnök Asszony! Innen szólhatok?
T/4487 Az Alkotmánybíróságról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Először is azzal kell kezdenem, hogy Wiener képviselő úr félreértette az alkotmányügyi bizottságban tanúsított ellenzéki magatartást, vagy…
T/4487 Az Alkotmánybíróságról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint bizottsági előadó ismertettem az alkotmányügyi bizottságban az Országgyűlésben lévő jelenlegi kisebbség álláspontját, amikor kihangsúlyoztam azt, hogy nem ellen…
Mandátumigazolás tárgyalása
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Én, dr. Rubovszky György, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az alkotmányt és a jogszabályokat megtartom; a tudomásomra jutott titkot megőrz…
T/5466 A választási eljárásról szóló 1997. évi C.törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, az alkotmány- és igazságügyi bizottság alelnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat általános és részletes vitája során az alkotmányügyi bizottság álláspontját részletesen ismertettem, arra kitérni ismételten nem kívánok. Kérem a tisztelt Házat,…
T/5466 A választási eljárásról szóló 1997. évi C.törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én szeretnék visszatérni a napirendhez, és mint az előterjesztők képviselője, szeretném elmondani, hogy ezzel kapcsolatosan, már az 1. pontban foglalt kérdéssel kapcsolatban az alkotmányügyi bizottság részletesen megtár…
T/5466 A választási eljárásról szóló 1997. évi C.törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Először arra szeretnék reagálni, hogy mikor tárgyalt az alkotmányügyi bizottság. Hétfőn volt az általános vita, kedden 12 órakor tárgyalt az alkotmányügyi bizottság. Szeretném elmondani a képviselő úrnak, hogy jegyzői bejelentés történt a Ház…
T/5101 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja képviseletében két kérdéskörről szeretnék beszélni. Az első kérdéskör az ajánlás 2-5. pontjáig terjedő rész, amely a felülvizsgálati kérelem alkalmazhatóságának a köréről tartalmaz módosító i…
T/5144 Egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek összeférhetetlenségéről és vagyonnnyilatkozat-tételi kötelezettségéről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Eredetileg én is ezzel a szabályozási körrel kapcsolatos kérdéssel szerettem volna kezdeni hozzászólásomat, de én ebbe nem szeretnék most már belemenni, mert azt hiszem, Hende Csaba államtitkár úr és Tóth András képvise…
T/5144 Egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek összeférhetetlenségéről és vagyonnnyilatkozat-tételi kötelezettségéről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék válaszolni. Mind a két levelet ismerem, az alkotmányügyi bizottságban mind a kettőt megkaptam. Arra szeretnék hivatkozni, hogy ha jól emlékszem, akkor a számvevőszéki levél nem nekünk, hanem a számvevőszéki bizottságn…
T/5144 Egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek összeférhetetlenségéről és vagyonnnyilatkozat-tételi kötelezettségéről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyetlenegy mondatot szeretnék elmondani Tóth András azon megjegyzéséhez, hogy a kormány adós marad bizonyos rendezéssel. Képviselő úr, ezt kicsit pozitívabb módon kellene szemlélni szerintem. A szabadon választott parlament 12 évig ezzel a k…
T/5466 A választási eljárásról szóló 1997. évi C.törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! 1998-ban, a jelen Országgyűlés megalakulását követően esedékessé vált a választójogi rendszer megreformálása, és ennek érdekében az Országgyűlés lé…
T/5466 A választási eljárásról szóló 1997. évi C.törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én próbáltam világosan fogalmazni, de úgy látszik, hogy nem sikerült. Volt egy választójogi rendszer felülvizsgálatát előkészítő bizottság. A bizottság közel két esztendőn keresztül rendszeresen ülésezett, és ebben az egy kérdésben alaku…
T/5466 A választási eljárásról szóló 1997. évi C.törvény módosításáról
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Én nem kívánom az időt húzni, gyakorlatilag minden érv pro és kontra elhangzott. Nyilvánvalóan a törvényjavaslatnak lesz részletes vitája, ahol ezt folytathatjuk tovább. Változatlanul kérem a Házat, a többséget…
T/5144 Egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek összeférhetetlenségéről és vagyonnnyilatkozat-tételi kötelezettségéről
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmány- és igazságügyi bizottság a törvényjavaslat általános vitára való alkalmassága tárgyában 2001. október 30-án tárgyalt. A kormány előterjesztését követően megszólalt a…