743 felszólalás
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Elsőként szeretném azt megköszönni Tóth András képviselő úrnak, hogy a módosító javaslatommal érvelési szinten foglalkozott, és gazdag elemzését adta. Öröm az is, hogy most úgy tűnik ebben a pillanatban, hogy hat nap különbség van a koalíc…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Wiener képviselő úr sok mindenről beszélt, aminek egy része, úgy gondolom, egy kicsit túl is ment a részletes vita tartalmán. Én - megfogadva Csákabonyi Balázs képviselő úr és az elnök asszony intelmeit - ezt a kesztyűt nem veszem föl. Egy…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Én azért kérek ügyrendi kérdésben szót, mert ugyan Bauer képviselő úr bejelentette, hogy félre fogja tenni a jó modor szabályait, de azért ezt egy pont után nem vagyok hajlandó tűrni, és a Fidesz-Magyar Polgári Párt nem tűri. A párt minő…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Wiener képviselő úr fejtegetésére csak egy kérdésem van: ha a képviselő úr nem tudja elfogadni, nem tartja kompromisszumos javaslatnak azt, hogy a főszabály szerint a háromhetes munkarend legyen a Házszabályban intézményesítve, és kivétel…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Egyet kérdezek Csákabonyi képviselő úrtól, mert ő most elemzi a javaslatomat, mondván, hogy ez a háromhetes munkarendet erősíti. Én azt kérdezem, hogy, mondjuk, 2003-ban megítélése szerint milyen munkarend meghozatalát teszi lehetővé ez a javaslat, ami az én javaslatomba…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Balczó képviselő úr felszólalásából arra vagyok kénytelen válaszolni, ami szerintem inkább általános vitára tartozott volna, de ha ő elmondhatta, akkor az erre való reflexió is engedtessék meg nekem - mármint hogy miért jobb a háromhetes m…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): És hol ad esélyt, képviselő úr, a háromhetes munkarendnek az a szabály, amelyik kizárja annak a figyelembevételét, ami a Házszabályba kifejezetten két- vagy egyhetes munkarendet akar bevenni? Ennek hol van esélye, képviselő úr? (Bauer Tamás közbeszólása: Kétharmaddal el…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Én, figyelve Bauer képviselő úr felszólalását, egy célt láttam benne, hogy lehetőleg minél többször az éterbe kiálthassa azt, hogy alkotmányellenesen működik a Ház, ami egyszerűen nevetséges és komolytalan. Persze a képviselő úr, bár nem alkotmán…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Megkísérelem Bauer képviselő úrnak elmagyarázni (Dr. Vitányi István: Lehetetlen!), hogy az Alkotmánybíróságnak az a döntése született, képviselő úr, hogy a Házszabály nem tartalmaz kellően részletes szabályokat a munkarend megállapítására.…
T/1858 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Fenyvessy képviselő úr módosító javaslatához tényszerűen annyit kell hozzátenni, hogy ezt a javaslatot a kormány nem támogatja, és a frakciók eddigi állásfoglalásai is egybevágtak azzal, hogy nem értenek egyet ezzel a jav…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt az ügyrendi bizottság házszabály-módosításra irányuló országgyűlési határozati javaslatát támogatja. Mint az elhangzott, a Házszabály mó…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök úr, csak kérdezem, hogy a tízperces időkeret min alapszik.
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Az egyik észrevételem Csákabonyi képviselőtársamnak szól. Képviselő úr, olyan alkotmányos szabály, amelyről ön beszél, nem létezik. (Dr. Csákabonyi Balázs: Most mondta Balczó Zoltán!) Abban pedig, amit Balczó képviselő úr mond, el kell ismerni, hogy az érvelésemben kétsé…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Balczó képviselő úrnak most fel fogom olvasni az Alkotmánybíróság határozatának azt a passzusát, amellyel megerősíti áttételesen Kiss László alkotmánybírónak azt az állásfoglalását, hogy nemcsak egyhetente, hanem többhetes ütem megtartása melle…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Nekem egy kérésem van Tóth András képviselő úrhoz. Kérek egy normatív szövegjavaslatot arra, ami kiegészítené az ön által javasolt fő szabályt. Az úgy szólna, hogy "Az Országgyűlés a munkarendjét a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával az ülésszak elején megha…
H/1838 Az alkotmányozás folytatásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A Fidesz-Magyar Polgári Párt ellenzi ennek az országgyűlési határozati javaslatnak a tárgysorozatba-vételét. Ellenzi egyrészt azért, mert Magyarország demokratikus jogállami alkotmánnyal rendelkezik, vagyis nincs alkotmányozási kényszer. Az két…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is azzal kezdem, amivel az igazságügy-miniszter asszony, hogy nem kívánom az általános vitában elmondottakat megismételni, lévén ez egy részletes vita, és a múlt héten volt alkalmunk Bauer képviselő úr fejtegetéseit hosszasan cáfolni. (Dr. P…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Itt ma már szó esett, ha jól emlékszem, az imént Csapody Miklós hivatkozásában egy történelmi eseményről: amikor a Szent Koronát az Egyesült Államok kormánya visszaszolgáltatta. Nem tudom emlékeznek-e képviselőtársaim arra, hogy hol került sor…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Kizárólag arra a kérdésre szeretnék kitérni, amit Vastagh képviselő úr is és a vita korábbi szakaszában, ha nem tévedek, Bauer képviselő úr is szóvá tett, hogy folyik a törvényjavaslat vitája, de mintha már bizonyos kérdések meg len…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Én még mindig reménykedem, sőt komolyan reménykedem abban, hogy nem fogja beárnyékolni ezt az ünnepet semmi. Azért reménykedem komolyan ebben, mert azon kompromisszumos javaslatok kapcsán, amelyek itt elhangzottak, úgy látszik, nekem most ebben a…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az egyik megjegyzésemet dióhéjban érintette Hende Csaba államtitkár úr is, tehát csak erősíteni szeretném, hogy azért, mert Dornbach képviselő úr nem volt itt az általános vitán - vagy esetleg ha netán itt volt, nem figyelte az ott elhangz…
T/1858 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosítása - mint az az expozéban is elhangzott - az Alkotmánybíróság határozata folytán vált szükségessé. Az Alko…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmány- és igazságügyi bizottság terjedelmes és alapos vitát folytatott a törvényjavaslatról. A bizottság teljesen egységes volt abban, hogy az…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A szó igazi értelmében egyedülálló alkalomnak vagyunk részesei. Annak a törvényjavaslatnak a tárgyalásához fogtunk most hozzá, melyben ezer esztendővel ezelőtt történt államalapításunkra, Szent István kirá…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Rossz gombot nyomtam meg. Valóban az ügyrendit nyomtam meg, de én egy kétpercest kérek.
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt alkotmányjog-tudományi és alkotmánytörténet-tudományi fejtegetésekbe bocsátkoznánk itt valahányan, szeretnék utalni arra, hogy a mi nézetünk szerint az, ami ennek a törvényjavaslatnak a preambulumában szerepel - akárcsak az, ami abban a…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Dávid Ibolya rendkívül alapos és emelkedett hangú felszólalása után két egészen apró ténybeli pontosításra szorítkoznék Mádai képviselőtársam felszólalását illetően. Az egyik az, hogy mit fogunk most január 1-jén ünnepelni. Képviselő úr, nem Sz…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Wiener György képviselő úr rendkívül részletes és alapos ismertetését adta a Szent Korona tanainak, mert ezt talán többes számban is valóban jogos használni, bár nem volt teljes körű ez az ismertetés, de nem azért mondom, hogy kiegészítsem (Der…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Képviselő úr, akkor a '48-as választójogot tisztázzuk! (Derültség.) 1848-ban - pontosan a rendi, nemesi kiváltságok félretétele jegyében - népképviseleti választójogot vezetett be a törvény, de ezt vagyoni vagy műveltségi cenzus szempontjából korlátozta. Meglehetősen teh…
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Udvariassági szokás parlamentünkben, hogy a vita végeztével a szavazás előtt az előterjesztő megköszöni a vitában részt vevők konstruktív észrevételeit, felvetéseit, ja…