659 felszólalás
T/2380 A földgázellátásról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én Podolák úr szerény hangú, kioktató nyilatkozataira szeretnék reagálni. A gázfogyasztók nevében néhány mondatot mindenképpen érdemesnek tartok megemlíteni ebben a vitában. Azzal kapcsolatban, hogy az MSZP mit ígért a gázárakról: azt m…
H/2546 Országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról, külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Második hete tart a háború Irakban. Katonai elemzők és maga Tommy Franks tábornok is elhúzódó véres harcokkal számolnak. Sajnos, Magyarországot sem hagyta érintetlenül…
H/2546 Országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról, külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Én most csak arra szeretnék reagálni, amit Szabó Zoltán képviselő úr mondott, mégpedig azt, hogy gyakorlatilag idejétmúlt ez a dolog, tehát itt egyfajta nevetségességet próbált meg beállítani azzal kapcsolatosan, hogy már háború dúl -…
H/2546 Országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról, külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Ecsődi László képviselőtársamnak azt szeretném mondani, hogy Németország vonatkozásában teljesen más a helyzet. Tekintettel arra, hogy nagyon-nagyon sok amerikai bázis működik és létezik Németországon belül, van egy kétoldalú megállapo…
H/2546 Országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról, külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én valóban a vizsgálóbizottság létrehozásáról szeretnék még néhány szót szólni. Több felszólalásban elhangzott, hogy nem teljesen világos a célja ennek a vizsgálóbizottságnak, álságos célokat fogalmazunk meg. Szeretném önöknek fölolvasn…
H/2546 Országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról, külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon-nagyon szomorúan hallgattam Göndör Istvánt, aki valóban, a bizottsági üléseken is és az előző napirendi pontnál is már eléggé túlszerepelte magát, és azt hittem, most már pihenni fog egy kicsit. De ettől függetlenül, végighallgat…
H/2546 Országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról, külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr a szót. Én Mécs Imre rendes felszólalására szeretnék reagálni, és Göndör István is valamit mondott az elején még azzal kapcsolatosan, hogy gyakorlatilag a honvédelmi bizottság miért kezdte meg a vizsgálatot. Mécs Imre beszélt arról, hogy a 11/1…
H/2546 Országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról, külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Számomra mindig nagyon furcsa és nagyon sajátos, amikor Göndör Istvánt hallgatom a pontosságról, a precíz és őszinte kinyilatkozásról. Az elmúlt néhány hónap nem állt másból, mint az összevissza beszédből az önök részéről, folyamatosan…
H/2546 Országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról, külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kicsit hosszabbra kerekedett ez a vita; valóban nem értem én sem, hogy ha mindenképpen támogatják önök a vizsgálóbizottság felállítását, akkor miért kellett folyamatosan mindezt szapulni órákon át, de ez az önök dolga. Bízom benne, hogy majd a…
A/2419 Lopakodó helikopterek Ferihegyen
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Nem tudom elmondani a kérdést. Ki válaszol helyette? (Kovács László jelentkezik.) A külügyminiszter úr? (Kovács László: Igen.)
A/2419 Lopakodó helikopterek Ferihegyen
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Az a helyzet, hogy az akadékoskodásról nekem más jut eszembe, de most ezt hagyjuk, majd egy külön általános vita lesz erről a kérdéskörről. Szeretném önökkel tudatni, hogy azok a helikopterek, mégpedig pontosan az MH53J Pave Low típusú helikop…
H/2305 Az Észak-atlanti Szerződés 4. cikke keretében Törökországnak nyújtott NATO-támogatáshoz történő magyar hozzájárulásról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. A mai nap folyamán négypárti egyeztetés zajlott. Ezen a négypárti tanácskozáson a kormány három kérdéskörben kérte a támogatásunkat a Házszabálytól való eltérésre vonatkozólag. Az egyik az volt, hogy ha az Európai Unió átveszi a p…
H/2296 A NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásról szóló 94/2001. (XII.21.) OGY határozatnak az Európai Unió balkáni katonai rendezésben való szerepvállalására tekintettel szükségessé váló
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Irak elleni háborús készülődéssel szemben most egy nagyobb egyetértést tükröző kérdéskörben szeretnék szólni, mégpedig a délszláv válságban kifejtett magyar szerepvállalásról. Azt hiszem, hogy az elmúlt évek ta…
H/1989 A Nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001 (XII.21.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, a honvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban, ahogy azt Keleti elnök úr elmondta, a honvédelmi bizottságban komoly vita volt erről, és valóban a többségi vélemény kialakult, bár hozzáteszem, 11:10 ar…
H/1989 A Nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001 (XII.21.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tehát akkor ott folytatnám, hogy ha - a részletes vitát lezárandó - elérkezik a szavazás pillanata, akkor önöknek, kormánypárti képviselőknek miről is kell dönteniük. A honvédelmi bizottság ülésén elmondtuk és számtalan esetben utaltun…
H/1989 A Nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001 (XII.21.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Felmerült Keleti elnök úr részéről, hogy ők nem támogatták a nemzetőrség létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot, viszont támogatták a Magyar Honvédség átalakításáról, a haderőreformról szóló országgyűlési határozatot.…
H/1989 A Nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001 (XII.21.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én ismerem ezt a régebbi vizsgálatot, de én az önök vizsgálatára lennék kíváncsi, hiszen tíz hónapja önök vannak kormányon 2002 áprilisában választások voltak , ez a feladat ilyetén módon önökre is hárult, tekintettel arra, hogy 2002…
H/1989 A Nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001 (XII.21.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én nem várom el Mécs Imrétől, hogy volt állítólagos '56-osként a nemzetőrséget támogassa. Nem várom el, mert akik Linder Béla nyomdokain haladnak, a Sorkatonák, oszolj!ö jelszót folyamatosan a zászlajukra tűzik és mindezzel morális vál…
Napirend előtti felszólalások
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A terrorizmus régebbi keletű szörnyű jelenség, tehát nem szeptember 11-étől kezdődik, azonban szeptember 11-e valóban felülmúlt minden eddigit. Ez a drámai esemény rámutatott arra, hogy világméretű összefogásra van…
H/1810 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben magyar katonai egészségügyi kontingens részvételéről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Azzal kezdem, hogy a Fidesz elkötelezett és elkötelezett volt mindig is a terrorizmus elleni küzdelemben. Valljuk, hogy a terrorizmus nem lehet válasz vélt vagy valós igazságtalanságokra. Nem fogadható el azért s…
H/1691 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben történő magyar katonai közreműködésről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Mindenképpen indokoltnak tartom, hogy a Házszabálytól való eltéréshez hozzászóljunk, tekintettel arra, hogy az elmúlt héten a Honvédelmi Minisztériumban volt egy négypárti tanácskozás, megbeszélés. Ezt követően a honvédelmi bizotts…
A/1598 Tartozik-e felelősséggel a Miniszterelnök a nemzet önbecsüléséért?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, elfogadom, bár személyesen a miniszterelnök úrnak szántam ezt a kérdést. Remélem, hozzá is eljutnak majd ezek az információk.
A/1598 Tartozik-e felelősséggel a Miniszterelnök a nemzet önbecsüléséért?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Miniszterelnök Úr, Külügyminiszter Úr! Köszönjük a történelmi leckét; én másként tanultam a történelmet ezek szerint, mint ön, de tisztázzuk, hogy minek az ünnepe december 1-je Romániában. Gondolom, Medgyessy Péter miniszterelnök úr tu…
Napirend előtti felszólalások
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Köszönjük a tájékoztatót. Egyetértve az ön megítélésével, valóban nagy jelentőségű volt a prágai csúcstalálkozó, mérföldkő a szervezet életében, mondhatjuk, hogy ha mindaz megvalósul, amit Prágában a…
K/1494 Ez a magyar valóság? - NATO vállalásaink következetes teljesítése, avagy egy szocialista szakértő a valóságshowban
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A közelmúltban az összes nagyobb televíziós csatorna szinte egyszerre indította útjára a maga valóságshow-ját. A műfaj nem új, tőlünk nyugatra már évekkel ezelőtt lefutottak az ilyen jelleg…
I/1230 A Gripenek később, a milliárdok most repülnek?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A polgári kormány idején a Gripen repülőgépek bérletére vonatkozó szerződést a honvéd vezérkar és a Magyar Honvédség repülős szakemberei készítették elő, és fogalmazták meg azokat a paramétereket,…
I/1230 A Gripenek később, a milliárdok most repülnek?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Nagyon sajnálom, miniszter úr, hogy ismét értelmezési problémái vannak, mint ahogy az már kiderült az antiszemitizmus és a nacionalizmus kapcsán is. De most nem az én dolgom, hogy ezt önnel kapcsolatban megvitassam. Az a lényeg, hogy úgy tűnik, az önök szocialista moder…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Az az igazság, hogy Toller képviselő úr nagyon téved, amikor ezeket a vádakat megfogalmazza az Orbán-kormánnyal kapcsolatosan. Szeretném, ha elővenné majd a Fidesz '98-as választási programját, és elolvasná, hogy abban mi szerepel. Mi…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hazánk biztonsága két pilléren nyugszik: a nemzet önerején és azon a szövetségen, amely az észak-atlanti országokhoz köt minket. (17.20) Első helyen áll tehát az önerő, amit alapvetően a Magyar Honvédség testesít…
A/1266 Hová és miért küld magyar katonákat a Medgyessy- Kormány?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Júliusban, amikor még a Medgyessy-kormány életképessége komoly kérdésként merült fel a magyar belpolitikában, a szocialista vezérkar mindent elkövetett, hogy külpolitikai megerősítést…