193 felszólalás
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az, hogy kinek mit kellene tanulnia, egy nagyon tanulságos dolog. Emlékszem arra, hogy 2008-ban, amikor a pénzügypolitika felelős vezérei, Gyurcsány Ferenc és Veres János itt a parlamentben ájtatos arccal bejelentették, hogy az IMF-hez kell…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő emberek nevében visszautasítom azt, amit Gőgös képviselőtársam mondott, hogy vannak olyan települések, ahol senki nem dolgozik. Az tény, hogy nagy baj van Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, súlyos örökséget…
T/1320 Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága 2010. október 14-ei ülésén megvitatta az egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításár…
T/11142 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az 1. módosító indítvány támogatását szeretném előterjeszteni. Kékkői Zoltán képviselő úr az előbbiekben indokolta ezen módosító indítványt. Szeretném kiemelni azt, hogy az ionizáló energiával történő kezelés…
Napirend utáni felszólalások
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A 471-es főútvonal ügye többször szerepelt már a parlamentben, legutóbb az elmúlt héten, amikor a szocialista-szabad demokrata többség leszavazta a főútvonal rekonstrukciójára vonatkozó kezdeményezésünket. A 471-es főútvonal Debrecent Mátészalkáv…
Napirend utáni felszólalások
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Április közepén újabb csapás érte Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mezőgazdaságát. Most azonban nem az aszály, a jég vagy az árvíz okozta ezt, hanem a mezőgazdasági hivatal, hiszen bezáratta a térség egyetlen, négy évtizedes múltra vissz…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kisiskolák, ez fájdalmas pont a vidékieknek, így nekem is. A Nyírségben több tucat olyan település van, amelyet a szocialista-szabad demokrata kormány arra kényszerített, hogy vonják össze az iskoláikat, sőt mi t…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köztudomású, illetve a közhiedelem úgy tartja, hogy az a település, ahol az iskola megszűnik, és elmegy a pap, annak a településnek vége van. Az a helyzet, hogy erre számos példát tudtunk az előzőekben is mondani. Pettkó képviselő úrnak a digitális tábla és az iskola probl…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! A mikrotérségi társulás résztvevői, különösképpen a gesztor önkormányzatok sem örülnek ennek az egész helyzetnek, mert 2-3 évvel ezelőtt megkötötték az egyezséget, hogy iskolájukat egyesítik, és azóta az a probléma, hogy a kisebb települ…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Elég rosszul érzem magam, azért, mert államtitkár úr is és Gulyás képviselőtársam is úgy tesz, mintha mi tehetnénk arról, hogy az ország ide került. Most nagy tisztelettel csak megkérdezném önöktől, hogy 2002-től kik vezették az országot. Ki volt…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy módosító javaslatra szeretném a figyelmüket felhívni. 2002 óta minden évben benyújtom ezt a javaslatot. Teszem ezt azért, mert 2002-ben elkészült a Debrecent Mátészalkával összekötő főútvonal rekonstrukciós terve. A kormányvá…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Részletes vitáról lévén szó, néhány módosító indítványomra szeretném felhívni röviden a figyelmüket. Az előbb szóltam a 471. főútvonal rekonstrukciójáról, kérvén, hogy a kormány támogassa e törekvést. A 471. fő…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Nagyon örülök ennek a törvényjavaslatnak azért is, mert volt szerencsém, emlékeim szerint 2006 decemberében, ezen a témán vitatkozni a költségvetési törvény kapcsán. Felvetettük ezt a problematikát, és önöknek, szocialistá…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Az általam nagyra becsült Béki Gabriella képviselő asszonynak szeretnék válaszolni az ügyben, hogy mit kell tenni azokkal az emberekkel, akik számkivetettek, esetleg alkoholisták, és nem találják az utat. Én egy olyan településen vagyok polgármester, ahol…
T/5726 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS, a honvédelmi és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi és rendészeti bizottság a tegnapi ülésén - úgy, ahogy hallottuk Keleti úrtól - megtárgyalta a napirenden levő, a közalkalmazottak jogállásáról sz…
I/5698 Az önkormányzatok ellehetetlenítése gőzerővel folyik!
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az önkormányzatok az elmúlt évek szocialista-szabad demokrata kormányzásának nagy vesztesei közé tartoznak. Az állami kötelező feladatok elvégzéséért az önkormányzatoknak nyújtott állami normatív támogatás évente r…
I/5698 Az önkormányzatok ellehetetlenítése gőzerővel folyik!
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Úgy gondolom, hogy az ön szájából hiteltelennek hangzik az, hogy az önkormányzatokon érvényesíteni kell a konvergenciaprogram kritériumait, és közben pedig az önök kormánya két kézzel szórja a pénzt különböző szoci…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Gúr Nándor képviselőtársam gondolataira reagálva szeretném elmondani, tisztelt képviselőtársam, hogy 2001 óta szemlélem a folyamatokat polgármesterként egy szabolcsi, nyírségi kistelepülésen, és amíg 2003-ig cégek jöttek az önkormány…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Nem értem képviselőtársam szavait. Azt mondja, azt kellene elősegíteni, hogy a munkából éljenek meg az emberek, de közben az elmúlt esztendőben júliusban lépett a szociális törvény megfelelő passzusa életbe, és a rendszeres szociális…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Bókay képviselő úr mondataira reagálva annyit szeretnék mondani, nem vonom kétségbe azt, hogy az AMK-kiskönyvek és a Start Plusz program eredményeket ért el. Nagy előszeretettel alkalmazzuk ezeket a lehetőségeket, gondolok itt főleg az alkalmi munkavállaló…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Módosító indítványaim közül a 471-es főútvonal rekonstrukciós munkálatainak a megkezdését szeretném a figyelmükbe ajánlani. A 471-es főútvonal az ország legveszélyesebb másodrendű főútvonalának számít, a szabolcsi 80 kilométeres szak…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Folytatva a módosító indítványaim indoklását, tisztelettel indítványoztam már több éven keresztül, hogy a 471-es főútvonal rekonstrukciója történjen meg, és ezen belül is épüljön meg a Nyírbátort és Nyírbogátot elk…
Napirend utáni felszólalások
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (Zaj. - Az elnök csenget.) Az április végi, május eleji fagy a legnagyobb pusztítást Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében okozta. Az országosan becsült 45 milliárd forintos kár közel fele, 20 milliárd forint esik a megy…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Biztosan emlékeznek arra, hogy 2006 szeptemberében Veres János pénzügyminiszter és Gazda László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke Mátészalkán egy úgynevezett zárt megbeszélésen mit mondott azokkal az önkormányzato…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt szocialista Képviselőtársaim! Tudják, hogy mit mondanak az országban a 2007-es költségvetésről? Hogy az Veres János és Gyurcsány Ferenc bosszúja október 1-je miatt. Ilyen egyszerű a képlet. Az a helyzet, hogy a kórháztörvény nemkülönben ugyanezt j…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Tisztelt Tátrai Államtitkár Úr! Én istenigazából nem értem azt, hogy maguk mit csinálnak. Én úgy ítélem meg, hogy az, amit mond, az szemfényvesztés, mert azt mondja, és azt kommunikálják önök, hogy a kistelepülések támogatása minden évben nő, ezt halljuk 2002 óta egyfolytá…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! 2001-ben, a polgári kormány idején megindult egy határokon átnyúló nemzeti park igazgatóság létrehozása, szervezése, ez szatmár-beregi nemzeti park névre hallgatott. Ez a nemzeti park igazgatóság a szatmár-beregi tájvédelmi és…
T/1488 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Közel másfél éve az Országgyűlés törvényt alkotott az igazságügyi szakértői tevékenységről, amelynek célja az igazságügyi reform folytatásának keretében az igazságügyi szakértői tevékenység újraszabályozása volt, s ezen belül is a szakértő…
Napirend utáni felszólalások
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! "Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek!" - hang-zott a szocialisták kampányszlogenje 2002-ben. A 2006-os költségvetési törvény számai végérvényesen és visszavonhatatlanul bebizonyították, hogy a sz…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön azt mondja, hogy önök ígérnek valamit és mi megvalósítjuk. Gondolom, az ön szóhasználatában az önökö a polgári oldalra vonatkozik, a miö pedig a koalícióra. Nos, már jó néhányan felsoroltunk jó néhány ígéretet, amit miö ígért…