755 felszólalás
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tényleg csak egy percben szólnék. Valóban, a professzor úrral egyetértek, viszont maga a nyugdíjazás kérdése, amit felhasználnak arra, hogy egy mögöttes cél elérjenek, mint egy leplezett, színlelt szerződéshez ha hasonlíthatom a jogi dogmatikában, tehát ez…
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
DR. STAUDT GÁBOR, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Megpróbálom összefoglalni a kialakult kisebbségi véleményeket. Az ellenzék pártjai közt sem volt sok mindenben egyetértés, de megpróbálok mindenre kitérni. A Jobbik r…
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Végighallgattam itt az előttem szólókat, megpróbálok új elemeket is belecsempészni, mert itt már sok mindenről volt szó, néha el is tért a vita attól, ami itt jelen pillanatban előttünk van, az alkotmány-, alaptörvény-módosítástól.…
T/8405 A választási eljárásról
DR. STAUDT GÁBOR, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A kisebbségi véleményt szeretném ismertetni. Az ellenzék véleménye nagyjából egybevágott az alkotmányügyi bizottság ülésén. Ott kezdeném, hogy felmerült…
K/8470 Hogyan lehet, hogy a vörös gyilkosokat dicsőítik, a magyar közéleti nagyjaink sírjait pedig elbontani készülnek a Fiumei Sírkertben?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Kerepesi temetőben lévő Nemzeti Sírkert Európa egyik legteljesebb nemzeti panteonja, ahol történelmünk nagyjai nyugszanak. A temető a magyar állam tulajdonában van. Tavaly a nemzeti vagyonról szóló törvény kiemelt jelen…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. STAUDT GÁBOR, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az alkotmányügyi bizottságban a kisebbségi vélemény kifejtésére is sor került. Akkor még nem tudtuk, nem lehettünk benne biztosak, hogy ez lesz a kisebb…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy hosszú csata következő állomásához érkeztünk el. Itt lesz egy-két olyan szempont, amit kénytelen leszek részben megismételni, ugyanis elhangzott már előttünk. Ez a műfaj sajátossága, hogy le…
T/7984 Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sok mindent hallhattunk az előttem felszólalóktól az EU-tagállamokkal való bűnügyi együttműködésről; igyekszem olyan szempontokat kiemelni, ami nem hangzott eddig el. Mindenekelőtt előrebocsátan…
H/8345 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 köz
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Szerintem két percbe én is bele fogok férni, főleg, hogy jobbikos képviselőtársaim már megelőztek sok szempontból. Lehet, hogy azért, mert már sok mindent tapasztaltam, de már kevesebbel is beérem, mint képviselőtársaim, én már azzal is beérném,…
T/8137 Egyes közjogi méltóságok halála esetén járó hozzátartozói nyugellátásokkal összefüggő törvényi rendelkezések módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is igyekszem rövid lenni. Örülök, hogy Lázár képviselőtársunk végighallgatja a vitát, és így tud reagálni a felmerült kérdésekre. Én azt szeretném megkérdezni, és egyúttal eloszlatni egy félreértést vagy pontosítani, hogy itt arr…
T/8137 Egyes közjogi méltóságok halála esetén járó hozzátartozói nyugellátásokkal összefüggő törvényi rendelkezések módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönjük szépen a tanácsokat, ezeket szívesen vesszük, mert azt hiszem, hogy mi is némely tapasztalattal gazdagodtunk. Azzal is többek közt, hogy ha valami nincs leírva, akkor az félreértelmezhető, vagy bizonyos esetekben, hiába hangzott el itt jegyzőkönyvben, nem is bizt…
T/6959 Egyes önkormányzati tárgyú törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én egy aprónak tűnő dologra hívnám fel a figyelmet, de nagyon fontos lehet a törvényjavaslat kapcsán. Ez nem más, mint az, hogy egyrészt a szabályozás irányával nincs gond. Amit nem értettem, hogy a kisebbségi önkormányzatok, nemzet…
T/7925 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is az 1. és 2. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni, amelyek összefüggenek. Sajnos, valódi megoldást ezek se nyújtanak. Ami viszont felvezetőként elmondandó, nagyon fáj, hogy bár itt érveket felsorakoztatunk, vagy megpróbálun…
T/7925 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, a legnagyobb tiszteletem ellenére azt kell mondjam, hogy ez az év végi határidő is alkalmas lenne arra, amit ön mondott. Tehát azért még itt van tulajdonképpen az évnek a fele. Illetőleg megnéztem a hatályos törvényben, ön mondta…
T/7925 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én tovább folytatnám, amit megkezdett Varga képviselőtársam, és konkrét tényeket szeretnék felhozni. Úgy gondolom, felvezetőként el kell mondanom, hogy kutyás embernek tartom magam, több egyesületben tag vagyok, ezek között van körn…
T/7925 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Én tényleg szeretném konstruktív irányba vinni a vitát. Nem hiszem, hogy ne lehetett volna azt az utat járni, de ha a kormányzatnak ebben segítségre van szüksége, akkor felajánljuk a segítségünket, hogy hogyan lehet azt megoldani kormányzati pozícióból, ho…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hogyha a költségvetésről beszélünk, akkor elsősorban meg kell határozni azt a célt, amit elvárunk ettől a költségvetéstől, hiszen nem mindegy, hogy milyen szemüvegen át szemléljük, milyen értékrend szerint ítéljük meg azt az anyagot…
T/7676 Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Itt most raktuk össze ezeket a pontokat, úgyhogy egy másodperc türelmet hadd kérjek. De hozzá is fogok. A 3. ajánlási ponttal kezdeném, amelyet dr. Gyüre Csaba képviselőtársam terjesztett be. Ez a módosító javaslat arra irányul, hog…
T/7676 Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon nehéz tartani a tempót, ha Schiffer képviselőtársammal szólunk hozzá, de nem baj, azért megpróbáljuk, hozzátéve, ha már így reagálhatok Schiffer képviselőtársamra, azért mi úgy gondoljuk, nem minden esetben elvetendő, ha a pertárgyértékhez…
T/7676 Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Egyetértek Schiffer képviselőtársammal, de azt kell mondjam, hogy jelen pillanatban, amikor a büntetőjog területén is problémákkal küszködik az igazságszolgáltatás, és ott is egy drasztikus megemelése volt látható a bűncselekményi értéknek, akkor én úgy go…
T/7676 Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Lezárva a parttalan vitát, mert azt hiszem, hogy ez nem vezet sehova, valószínűleg az maradt meg bennem tüskeként, amikor Schiffer képviselőtársam úgy kezdte, hogy valódi radikális változásként az LMP meghatározta, benyújtotta a módosító javaslatait. Úgy g…
T/7676 Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! No, ez az, amiben egyáltalán nem tudok és nem is akarok Schiffer képviselőtársammal vitatkozni. Az a probléma, hogy ha a szentek országa lennénk, még el tudnánk hinni bármit. El tudnánk hinni, hogy ezek a beruházások a nemzet előrem…
T/7676 Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Örülünk, hogy legalább elértük, hogy a hatályos törvényt megnézze, államtitkár úr. Viszont azt nem állítottuk, hogy eddig jó volt a szabályozás. Viszont ez rávilágított arra - és itt a 30. pont kapcsán lehetett erről a diszfunkcióról beszélni, nyilván,…
T/7676 Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, államtitkár úr. Akkor minden más, amit mondtunk, helyénvaló. Ennek nagyon örülünk, ha csak ennyi volt az apró félreértés. Egyébként gyakrabban is nyomhatna kétpercest, mert öröm önnel vitatkozni. Tehát valóban, ez az érdemi vita, amikor egymást rádöbbentjük arra,…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak nagyon röviden reagálnék az előttem szólókra. Valóban technikai jellegű a módosítás, de ez rávilágít arra, hogy a törvényalkotás hogyan folyt az utóbbi időben. Bízunk benne, az, hogy a törvényeknek a jó része vagy az elmúlt időszakban nagyon…
T/6957 Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának megszüntetése érdekében szükséges technikai deregulációjáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Figyelemmel hallgattam Papcsák képviselőtársamat. Hát ezt azért mi nem tartanánk a fékek és egyensúlyok rendszere (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Ellensúlyok!) fő kifejeződésének, hogy a kipontozott területeket ki tudják-e megfelelően tö…
T/6842 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény és egyéb törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ígérem, nem leszek hosszú. Eleve ez is a jogalkotásnak a mibenlétét támasztja alá, hogy bizottsági ülésen vettem részt, és nem tudtam ideérni a saját felszólalásomra; két helyen nem lehetek egyszerre, még a nemzeti együttműködés rendszerében sem,…
T/6842 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény és egyéb törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ön nagyon ügyesen fogalmazta meg ezt a felvetését, viszont itt nem csak erről a törvényjavaslatról beszéltünk, és nem arról, hogy egy egyéni képviselői indítvánnyal kapcsolatban annak egyébként feltétlenül - akár egy kormánypárti képviselő…
J/6853 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcs
DR. STAUDT GÁBOR, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A bizottság részéről csak többségi álláspont bemutatására kerül sor, mert engem kért fel a bizottság. A bizottság nagy többséggel támogatta a kormányzat határozati javaslatát és a…
J/6853 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcs
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon sok minden elhangzott itt az üggyel kapcsolatban, megpróbálok egy-két olyan aspektust is kiemelni, ami talán még újdonság lehet, illetve reagálni is az előttem szólókra. Az nem volt egy nagy meglepetés, hogy az MSZP, a kommun…