259 felszólalás
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a hozzászólásokat, az érdemi szakmai javaslatokat, és egyben elmondanám a zárszót is, ennek a törvénynek a lényegét, célját, alapelvét és azt a folyamatot, amit már…
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánynak a nemzeti együttműködés programjához kapcsolódóan több fontos célkitűzése volt az elmúlt években. E célkitűzések között kieme…
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Igen, köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy örömmel hallgattam az ellenzéki és kormánypárti felszólalókat ebben a vitában, mert kiderült, hogy egy nagyon fontos közös célban teljes az egyetértés. Mi…
T/11210 Budapest főváros közigazgatási területével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: A záróvita végén.
T/11210 Budapest főváros közigazgatási területével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés ismételten a Budapest főváros közigazgatási területével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitáját tartja. Ahogy már…
T/11559 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány az előterjesztést támogatja. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
T/11210 Budapest főváros közigazgatási területével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár látszólag egy kissé hevessé alakult a vita a Jobbik és az MSZP képviselői között, de őszintén örülök annak, hogy egy lényeges kérdésben azért egyetértés volt. Mé…
T/10906 Egyes, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos törvények módosításáról T/11111 Egyes törvényeknek a közigazgatási hatósági eljárásokkal, az egyes közhiteles hatósági nyilvántartásokkal összefüggő, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország kormánya a nemzeti együttműködés programjában kiemelt célként határozta meg a közigazgatás egyszerűsítését, ésszerűsítését, a…
T/10906 Egyes, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos törvények módosításáról T/11111 Egyes törvényeknek a közigazgatási hatósági eljárásokkal, az egyes közhiteles hatósági nyilvántartásokkal összefüggő, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban nagy és jelentőségteljes, történelminek is mondható törvényjavaslat-csomagokat hoztunk a Ház elé, de önök jól tudják, és nem először találkoznak a területi k…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Komoly aggodalmakat véltem felfedezni a hozzászólásaikban az önkormányzatok jogait illetően és az önkormányzati szabadságjogok gya…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényességi felügyelet, amelyet az állam gyakorol az önkormányzatok felett, új intézménye a magyar jogrendszernek, amely tavaly január…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon rövid technikai törvényjavaslatot hoztam önök elé, ami az önkormányzatok törvényességi felügyeletéről szól. Ehhez képest nagyon kevés szakmai hozzászólást…
T/9926 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. A kormány is érzékeli ezt a koherenciazavart, illetve hiányosságot a szabályozásban, és támogatja a képviselői önálló indítványt. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
H/8594 Balatonvilágos község megyeváltási kezdeményezéséről
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az állami területi tagozódással szemben általános igény a stabilitás. A területi tagozódás ugyanis nemcsak a helyi önkormányzati, állami s…
H/8594 Balatonvilágos község megyeváltási kezdeményezéséről
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, tisztelt képviselőtársaim, a többségében támogató, egyetértő hozzászólásaikat. Egyetlenegy kérdésben szeretnék konkrétan reagálni, hiszen javaslatokat a szabályozással kapcsolatban is hallottunk, ezeket meg fogj…
T/9242 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy ez a szép és nemes célokat kitűző törvényjavaslat megint csak a politikai vitára korlátozódott, pedig az általános vita elején Lamperth Mónika képvise…
T/9242 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország kormánya a nemzeti együttműködés programjában kiemelt célként határozta meg az állam megfelelő, ésszerű és hatékony működés…
T/9242 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos kérdésekről beszélünk, és úgy gondoltam, hogy a vitának ennek a részénél muszáj megszólalnom. Bár a kiváló felkészültséggel rendelkező kormánymegbízott…
T/9242 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Igen, köszönöm szépen.
T/8405 A választási eljárásról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Kiss Sándor képviselő Úr! Föltett egy kérdést, mi a kormány álláspontja a 200 aláírás gyűjtése kapcsán. A kormány támogatta magát a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot, ahogyan az előterjesztők benyújtották, é…
T/8405 A választási eljárásról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Azért nem támogatjuk, bár logikusan hangzik a Jobbik javaslata, mert sorszámozott ajánlóíveket vesz át minden aláírásgyűjtő. Ezzel a sorszámozott ívvel vagy ezekkel az ívekkel el kell számolnia aszerint, ahogy átvette, és ha nem…
T/8315 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sajnálom, hogy az egyetlen hozzászóló, Staudt Gábor még most sem érti, hogy miről szól a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokról szóló törvénymódosítás. Bár az általános vitában erről már részl…
T/8405 A választási eljárásról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én értem, hogy politikai eszközként, tiltakozásul a feliratkozással, egyáltalán a választási eljárási rendszer új alapjaival szemben egy obstrukciós, provokációs, el…
I/8505 Mi lesz a sorsa a megszűnő önkormányzati hivatalokban dolgozóknak?
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön, képviselő úr, önkormányzati miniszterként nagyon jól kellene hogy ismerje azt a rendszert, aminek országos irányítója volt a kormányban. Ha ön arra kíváncsi, ho…
T/8315 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A beruházások segítése, támogatása, ösztönzése mindannyiunk érdeke. Egy település, ha sikerül megszereznie egy beruházást, egy vállalkozót rábírni arra, hogy odatelepítse a cégét, akko…
T/8315 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívüli indulatokat váltott ki ez a két szakaszból álló törvénymódosítás, amit a miniszter úrral nyújtottunk be, és rendkívül sok rosszindulatú, hozzá nem értő megjegyzést kaptunk (Moraj és közbeszólások a Jo…
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az alaptörvény módosítására irányuló törvényjavaslat szerint sarkalatos törvény a választójog gyakorlását kérelemre történő névjegyzékbe vételhez kötheti. A módosítás szerint tov…
T/8405 A választási eljárásról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy demokráciában a választások kiemelten jelentős eseménynek számítanak. Törvényes választások alapján széles körű politikai felhatalmazással teremthető meg a törvénye…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban nagy horderejű változtatásra készülünk a területi közigazgatás átalakításában, és azokra a kérdésekre, amelyek most felmerültek a záróvitában, a törvényjavaslat vitáj…
K/7213 Miért nehezítik a rászorultak helyzetét?
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Három kérdést tett fel a képviselő úr. Nehezítjük-e a rászorultak helyzetét? Nem nehezítjük, könnyítjük, gyorsabb, egyszerűbb, ügyfélbarátabb lesz az ügyin…