1 048 felszólalás
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaságnak másfél esztendeje nincs belügyminisztere, csak rendőrminisztere. Az önkormányzatok költségvetési támogatásán ez a tény meg is látszik. A jövő évre tervezett költségvetésből az önkormányzati támogatás részesedése 12,5…
I/1546 Már nemcsak egymás elleni leszámolással fenyeget az alvilág?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Augusztus 8-án ismeretlen tettesek, rendőrnek adva ki magukat, a kaputelefonon keresztül az utcán parkoló kocsihoz csalták, majd kis híján agyonverték Asztalos Lajos urat, a XVI. kerület alpolgármesterét. A rendőrség okkal felt…
I/1546 Már nemcsak egymás elleni leszámolással fenyeget az alvilág?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Sajnálom, elnök asszony, de nem kaptam választ, így nincs mit elfogadom. Engedelmével én majd válaszolok. (Mozgás és zaj a kormánypárti oldalon.) A kormány, a kormánytöbbség és személyesen a miniszterelnök úr az, aki gátlástalanságból, önkényeskedésből, a gyengébbel szemben…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Épp egy éve, hogy az országgyűlési választás két fordulója között felhívtuk a választók figyelmét, hogy milyen veszélyekkel járna, ha a Fidesz nyerné a választást. A választók jelentős része azonban inkább a Fidesz ígéreteinek hitt, mint a f…
V/1233 A közterhek alakulásáról és az államháztartás helyzetéről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Vojnik Mária képviselőtársamhoz csatlakoznék, amikor csodálkozom kormánypárti képviselőtársaimon, akik hosszan sorolják a gazdaság problémáit és követelik, hogy a kormány intézkedjék. Tessék mondani, akkor ki az ördög kormányzott itt az elmú…
V/1233 A közterhek alakulásáról és az államháztartás helyzetéről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy Mádi képviselőtársammal kezdünk egy nyelven beszélni. Méltányosságért méltányosságot cserébe - igen. Közgazdász körökben eléggé közhelynek számít az a mondás, miszerint nincs ingyen ebéd, magyarán: mindennek ára van. A ta…
T/728 A szerzői jogról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Bizonyára önök is emlékeznek Š vejkre, a derék katonára, aki 1914-ben egy ártatlan megjegyzést tett a kocsmában. Éppen Ferenc Ferdinándról esett szó meg a prágai városházára kitűzött tíz zászlóról, amikor Š vejk megjegyezte, hogy t…
A/778 Felülbírálhat-e rendőrség jogerős bírói végzést?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Köztársaság területén a Legfelsőbb Bíróság jogerős és érvényben lévő tiltó végzése ellenére szabadon terjeszthető a nemzeti szocializmus ideológiai alapműve, a Mein Kampfö. Terjeszthető azért, mert a terjeszt…
A/778 Felülbírálhat-e rendőrség jogerős bírói végzést?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Miniszter úr, a kiegészítését elfogadom, a válaszát azonban - bár ez azonnali kérdés esetén nem szokás - nem. Úgy gondolom, hogy ha a nyilvánosság bevonása nélkül az esetnek következménye lett volna, akkor a magyar kormány elháríthatott volna egy nagyon k…
T/416 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX .törvény módosításáról T/417 A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Én megértem Simicskó úr erőfeszítését, hogy igyekszik az ellenzéket NATO-ellenes hírbe keverni, de szögezzük le még egyszer: ez az alkotmánymódosítás nem a NATO-csatlakozásról szól. Ez az alkotmánymódosítás arról szól, hogy a kormány bizonyo…
T/416 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX .törvény módosításáról T/417 A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Azt gondolom, semmit nincs okom visszavonni. Én jogilag azt is elképzelhetetlen helyzetnek tartottam korábban, amire ebben a Házban példa volt, hogy egy, az ellenzék számára biztosított garanciális jogot a Ház elnöke semmibe vegyen, a házbizottság rendkív…
H/261 A Magyar Köztársaság hozzájárulásáról a Koszovói válság megoldását célzó NATO-fellépéshez
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszterelnök úr kérésének megfelelően nyíltan, egyenesen, simaszájú, tekergőző beszéd nélkül igyekszem a véleményemet elmondani. (Zaj. - Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Nehéz lesz!) Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az…
V/167 Jövedelmek-közterhek-érdekegyeztetés "99" Vitanap kezdeményezés MSZP
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Szeretném megkérni Kósa képviselő urat és minden más képviselőtársunkat, hogy a félszázalékos nyugdíjemeléssel való porhintést most már fejezzük be. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Önök is tudják, mi is tudjuk: abban az évben 16,5 százalé…
V/167 Jövedelmek-közterhek-érdekegyeztetés "99" Vitanap kezdeményezés MSZP
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Máté evangéliumának 19. szakasz 21. versében Jézus így szól a gazdag ifjúhoz: "Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek! És kincsed lesz mennyben, és jer és kövess engem!" Tisztelt Ház! Jézusnak ezek a s…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Gyimesi képviselőtársunk egy szép József Attila-idézettel jeleskedett. Kár, hogy az első sorát nem idézte. (Dr. Medgyasszay László: Nem volt felírva!) Az első sora ugyanis úgy szól, hogy "Ne légy szeles, bár a munkádon más keres, dolgozni cs…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon szeretném megkérdezni Selmeczi Gabriella képviselőtársunkat, hogy mit értett az alatt, hogy "úgynevezett szocialista képviselők". Én nem emlékszem arra, hogy bárki megkérdezte volna, nem óhajtok neveket mondani a szemközt ülők közül,…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az előző kormányzati ciklusban gazdasági kényszerhelyzetben a kormány úgy döntött, hogy különböző szociális és családtámogatási formákat jövedelemhatárokhoz köt. Ezt a tisztelt Ház jóváhagyta. A jelenlegi kormánytöbbség úgy döntött, hog…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én még Horváth Béla helyettes főpolgármester-jelölt úr kétperces kampánybeszédét követően kértem lehetőséget felszólalásra, és pusztán szerettem volna jelezni, hogy bár a miniszterelnök úr a hét végén kifejezte azt a reményét és azt az…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Elnézést, elnök asszony, ez téves! (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Még jó! - Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)
K/178 Helytáll-e a kormány az oktatási miniszter igéreteiért?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány futószalagon vonja vissza vagy szegi meg azokat az ígéreteket, amelyeket az őt támogató pártok a választási kampányban tettek. Így lett a 7 százalékos gazdasági növekedés ígéretéből 5, majd 3 százalék, így lett az adócsö…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ügyrendi indítványom lényege, hogy mindaz, ami a parlamenti kijelző táblára kerül, álljon összhangban a hatályos magyar törvényekkel. Másfél órával ezelőtt ebben a teremben egy azonnali kérdésre Hámori József miniszter úr válaszolt, a t…
A/97 Ki finanszírozhat közpénzekből pártokat és ki nem ?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az államtitkár úr a kérdésre voltaképpen válaszolhatná azt, hogy pártokat közpénzből egyedül a költségvetés jogosult finanszírozni az erre vonatkozó törvények értelmében, és ebben igaza is lenne. Történt ennek ellenére, hogy egy állami tulaj…
A/97 Ki finanszírozhat közpénzekből pártokat és ki nem ?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Én nem csodálom, hogy államtitkár úr egyik kérdésemre sem válaszolt. Végül is azután, hogy a pártja éppen tegnap jelentette be számtalan bizottság létrehozását a közpénzek elszivárgásának felderítésére, nyilván kínos lett volna neki felhábor…
H/14 A családi támogatások átalakításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A Fidesz filozófiájától szemlátomást nem idegen a tanulmányok folytatásának ösztönzése. Általános iskola esetén ez lehet családi pótlék, egyetemi tanulmányok esetén miniszteri tárca. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Kósa Lajos képviselőtársa…
T/19 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Képviselőtársaim, köszönöm az elismerő morajt. Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Mélyen egyetértek Sasvári Szilárd képviselő úrral a tekintetben, hogy vannak hagyományok, amelyeket érdemes kidobni. Úgy gondolom, hogy a kultúrharc hagyománya mindenképpen ehhez tartozik. Úgy g…
T/19 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 5. pontjában szereplő módosító indítvánnyal kapcsolatban szeretnék néhány szót szólni. Tulajdonképpen nagyon kellene szégyellnem magam Várhegyi Attila képviselőtársam felszólalása után, hogy én még mindig a minisztérium elnevezésé…
T/19 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem nagyon értem kormánypárti képviselőtársaim indignálódott hangvételét a tekintetben, hogy egy benyújtott törvényjavaslathoz módosító indítványokat, illetőleg érveket próbálunk hozzáfűzni. Rubovszky képviselő úr…
T/19 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Meg kell mondanom, elég nehéz egy vitában reagálni úgy, hogyha három felszólalóval később kap az ember lehetőséget reakcióra. Én Sasvári képviselő úr kétperces felszólalására kívántam reagálni, és fegyelmezetten meg is nyomtam a gombot. Úgy tudom, a jegyz…