37 felszólalás
H/9965 A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt kell mondjam, hogy talán az egyik legnagyobb szakmai vita folyt arról, hogy milyen korosztályt érintsen az ifjúsági stratégia. Ebbe se a minisztérium, se a politika nem kívánt beleszólni, és a szakemberekre, az ifjú…
H/9965 A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága 2009. szeptember 9-ei ülésén a határozati javaslatot megvitatta, és ahhoz a Házsza…
H/9965 A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindig különleges, amikor egy adott téma kapcsán két idősík jelenik meg. Ha azt állítom, hogy a nemzeti ifjúsági stratégia évtizedes, sőt több évtizedes hiányt pótolt, akkor két idősíkot…
T/8847 A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! "Két személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értéket, hogy az érintettek személyi méltóságának egyenlő figyelembevétele alapján az együtt élő személyek nemétől fü…
T/6306 A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság 2008. november 10-én tárgyalta meg a törvényjavaslatot, amelyet T/6306. szám alatt nyújtottak be a Ház elé. Miután megha…
T/5950 A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor az NCA-törvény módosításához a módosító javaslatokat beadtuk, a működőképesség javítása volt a célunk, nagyon nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy ne csak a kormányzati, illetve a politikai észrev…
T/5950 A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Azért szeretem a fideszes hozzászólásokat, mert van egy jól működő rendszer, és ők hihetetlen energiabefektetéssel mindig megtalálják, hogy hol van egy-két olyan nem működő pont, amit példaként fel lehet hozni, s azt újra és újra, mint a papag…
T/5950 A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm szépen. Egy dolgot szeretnék elmondani, hogy baloldali politikusként a civilek támogatásáról beszélni nagyon hálás téma. Azt gondolom, tudjuk mi itt bent a parlament falain belül is, és tudják a civilek is, hogy mindaz a lehetőség, amit a baloldali kormányzá…
T/5950 A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm szépen. Elnézést, nem tudom megállni, hogy Bagi képviselő úrnak ne mondjam el, hogy fordítva ül a lovon, tehát mi adtuk be azt a módosítást, hogy ötezer lakosszám alatti települési önkormányzati képviselőt ne zárjunk ki - a jelenlegi szabályozások kizárják -…
T/5950 A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Előttünk fekszik a T/5950. számú törvényjavaslat, amely a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi törvény módosításáról szól. Mint már az általános vita megkezdésénél elmondtuk, hogy bizony egy nagy sikertörténet…
T/5950 A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Gondoltuk, hogy vitát fogunk generálni ezzel a módosító javaslatunkkal. Őszintén szólva arról kell, Pettkó úr, gondolkodnunk, hogy vajon mit jelent a partnerség. Jelentheti-e a partnerség a civil szervezetekkel kapcsolatban azt, hogy a kormány…
T/5950 A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm szépen. Két dologra szeretnék reagálni. Az első, hogy Pettkó András képviselő úr figyelmét felhívnám arra, hogy minden települési önkormányzati képviselőt kizárnának a kollégiumi, illetve tanácsi tagságból; nemcsak azokat, akik párt jelöltjeként vesznek rész…
T/5950 A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm szépen. Többször elhangzottak a civil nyilvántartási rendszer problémái. Azt gondolom, az, hogy ma még nincs teljes körű, közhiteles civil nyilvántartási rendszer, az az oka annak, hogy habár ma 15 napon vagy egy-két héten belül kft.-t lehet alakítani, civil…
T/5950 A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm a szót. Bíró Ildikó képviselőtársam hozzászólásából őszintén szólva eddig azt gondoltam, hogy viszonylag látom a Fidesz álláspontját a civilekkel kapcsolatban, de most egy csöppet összezavarodtam. Volt a hozzászólásban jó néhány pontatlanság, h…
T/5950 A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága a 2008. szeptember 30-ai ülésén a törvényjavaslatot megvitatta, azt 10 ig…
T/5302 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 19. ülésszakán elfogadott, a nőknek bármilyen bányában földalatti munkára alkalmazásáról szóló 45. számú Egyezményének felmondásáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a mai ülésén megtárgyalta a nők bármilyen bányában, föld alatti munkára alkalmazásáról szóló 45. számú eg…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az emberi jogok szavatolása nem csak jogi kérdés. Kulturális, gazdasági, filozófiai jellemzői mellett súlyos politikai vonatkozásai is vannak. A fogyatékosok gondjai, etnikai, nemzeti, nemi, szexuális és egyéb ki…
T/4411 A bejegyzett élettársi kapcsolatról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 2007. november 19-ei ülésén tárgyalta a törvényjavaslatot, amelyet rövid vita után 19 igen szava…
T/4411 A bejegyzett élettársi kapcsolatról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló T/4411-es törvényjavaslat új, modern válaszokat kínál olyan problémákra, amelyek kezelése egyre sürgetőbbé vált. Egyszerűen fogalmazva, az előttünk fekvő törvényjavaslat azt t…
T/2785 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága a tegnapi napon megtárgyalta a T/2785. számú törvényjavaslatot, azt vita…
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága 2007. november 19-én megtárgyalta a törvényjavaslatot. (17.20) A bizottsá…
T/4313 A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény, valamint a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága a mai napon megtárgyalta a törvényjavaslatot, és azt általános vitára alkalmasnak…
T/3066 Egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Hát, nagy várakozással várjuk a 120 talpraesett, felkészült SZDSZ-es hölgyet itt a parlamentben valamikor. Azt gondolom, hogy jó-e ez a kvóta vagy rossz arra a megoldásra, amire láthatóan az egész parlament rábólint, hogy a pro…
T/3066 Egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hallgatom, hallgatom a vitát, és engedjék meg képviselőtársaim, hogy egy kicsit személyesen magamra vegyem ezeket a felvetéseket, fiatal parlamenti képviselőnőként, kétgyermekes anyaként; egy nyolcéves kislányom - remélem, alszik most már o…
T/3066 Egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm szépen. Egy kicsit értelmezhetetlen számomra, ha a KDNP egy törvényjavaslatot nem támogat, akkor vajon azt miért módosítja, még ha láthatóan azzal a módosítással együtt sem tudja támogatni. Azt szeretném egy kicsit értelmezni a képviselő úrnak, hogy habár ig…
T/3066 Egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én sem értek egyet Magyar Bálint képviselőtársammal abban, hogy a célt ellehetetlenítené a Frankné Kovács Szilvia által beadott módosító javaslat. Ennek a részletes vitának a számomra fontos kérdése, hogy vajon eléri-e az 50 s…
K/3081 Hogyan alakul előzetes adatok alapján 2007-ben a belföldi turizmus?
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Hazánkban ma sok minden átalakulóban van, s ez alól a turizmus sem kivétel. Százezrek élnek belőle, a turizmusból származó bevételek, a turizmus által alakuló országkép alakulása valamennyiünket érintő k…
V/1931 Jövőnk esélye a gyermek
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy megköszönjem a lehetőséget, amit a parlamenti vitanap nyújt ezeknek a számomra anyaként, női politikusként és az emberi jogi bizottság tagjaként egyaránt rendkívül fontos kér…
T/1917 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága február 7-ei ülésén megtárgyalta, és általános vitára alkalmasnak tal…
T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 2007. február 7-én megtartott ülésén tárgyalt a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőség…