197 felszólalás
K/1968 Miért merült feledésbe az ifjuságért tevékenykedők elismerésére alapított Szacsvay Imre díj?
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Rögtön az elején szeretném megnyugtatni és egyben tájékoztatni is önt, hogy az említett Szacsvay Imre-díj és a díj megalapításakor kitűzött célok természetesen nem merült…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Az Ifjúsági és Sportminisztérium megalakulása óta egyik legfontosabb céljának tekinti a hazai sportlétesítmények fejlesztését. A jelenleg meglévő létesítmények sajnos nem…
Napirend utáni felszólalások
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Azt gondolom, hogy a mohácsi sportcsarnok ügyében elmondott hozzászólása azt a sport iránti elkötelezettséget tanúsítja, amelyet öntől már megszoktunk, illetőleg azt is, ho…
A/1684 Mit igért Miniszter Úr az egri uszoda felépítésének támogatására?
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Válaszom elején szeretném megnyugtatni Eger város polgárait: nagy vállalkozásukhoz, az egri Makovecz-uszoda felépítéséhez a kormány támogatási szándéka természetesen tovább…
A/1684 Mit igért Miniszter Úr az egri uszoda felépítésének támogatására?
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Mint említettem, a kormányzat részéről a minisztérium vezetése és az önkormányzat vezetése a jövő héten leül, megnézzük azokat a lehetőségeket, amelyek többcsatornás támogatás, forrás-odaítélés során tudja biztosítani a…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! A polgári kormány kinyilvánította, hogy számára a legfontosabb feladat a magyar családok helyzetének javítása. Minden családban a középpontban a gyermek áll, a s…
I/1134 Salgó ralin meddig lesz a halál a főszereplő?
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Ha egy mondattal szeretnék a kérdésére válaszolni, akkor azt mondanám, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy sportesemé…
A/1229 Szedett-e mostanában gyógyszert Miniszter Úr?
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Legjobb tudomásom szerint Deutsch Tamás miniszter úr jó egészségnek örvend, és nem szed gyógyszereket, maximum vitaminkészítményeket. A kérdésre rátérve: képviselő úr…
A/1229 Szedett-e mostanában gyógyszert Miniszter Úr?
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Az utóbbi időben sorozatosan megjelenik az, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselői olyan ügyekben próbálnak meg politikai feszültséget kelteni, amelyeknek nemzetközi kihatása is van. (Derültség és zaj az MSZP és a…
I/1052 A pálya apálya, avagy (ki)takarítás a Vasasnál?
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Urak! Négy gondolatot szeretnék hozzátenni a bizottsági jelentéshez kiegészítésként. Az első az lenne, hogy a Vasas Sport Club vezetése saját bevallása szerint is erejét meghala…
I/1081 Mi a kormány szándéka a sportingatlanokkal?
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Az állami tulajdonban lévő sportcélú ingatlanok száma és az azokat használó sportegyesületek száma jelentősen kisebb, mint a Magyarországon bejegyzett sportegyesül…
A/1117 Az Országgyűlés által megállapított határidők vonatkoznak-e Önre Miniszter Úr?
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által feltett kérdésekben határidő-mulasztást említ, méghozzá sorozatosat. Az említett közalapítványok esetében a különböző jogszabályok, törvények - így többek…
A/1117 Az Országgyűlés által megállapított határidők vonatkoznak-e Önre Miniszter Úr?
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt képviselő úr! Szeretném elmondani, hogy miniszter úr több alkalommal személyesen invitálta a kuratóriumi elnököket megbeszélésre, de a kuratórium elnökei elhárították ezt a megbeszélést, tanácskozást azzal az i…
A/1113 Lesznek-e változások a Nemzeti Gyermek és Ifjusági Alapítvány kuratóriumában?
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön adatai helytállóak. Valóban a közalapítvány tavaly júniusban, tehát már a választások után bevitte a Talent Szervező Kft.-be ezeket az ingatlanokat, apportálta.…
A/1113 Lesznek-e változások a Nemzeti Gyermek és Ifjusági Alapítvány kuratóriumában?
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. A felügyelőbizottság napokban elkészült jelentésével összhangban valóban további alapítói intézkedések válnak szükségessé, ez teljesen természetes. Ezeket az alapítói intézkedéseket a kormány következő ülésére előterjes…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Ház! A mai délelőtt folyamán második ellenzéki képviselőtársunk teszi szóvá a tévéközvetítés elmaradását. Azt gondolom, képviselőtársainknak ebben teljesen igazuk van, magam sem értem, hogy a Magyar Telev…
K/85 Miért nem biztosította az előző kormány az idei önkormányzati választások megszokott színvonalú, zavartalan lebonyolításához szükséges pénzügyi fedezetet?
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az önkormányzati választások közeledtével, az elmúlt hetek sajtóhíreit figyelve újból és újból megválaszolatlan kérdésként merül fel a választópolgárok körében, hogy az országgyűlési választásoknál technikai szempontból hússzor na…