14 799 felszólalás
H/289 A Házszabálytól való eltérésre
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Kérdezem, kíván-e valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nem érkezik jelzés.) Nem kíván. Tisztelt Képviselőtársaim! Most határozathozatalunk következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazat…
T/293 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most határozathozatalunk következik. Felhívom figyelmüket, hogy a sürgős tárgyalásba vételhez a Házszabály rendelkezései szerint az országgyűlési képviselők kétharmadának, azaz 258 képviselőnek az igen szavazata szükséges. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Kö…
T/296 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Határozathozatalunk következik. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 302 igen, 22 nem szavazat és 12 tartózkodás mellett sürgős tárgyalásba vette az előterjesztést. Ugyancsak a Fidesz képviselőcsoportja javasolt…
T/297 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most határozathozatalunk következik. Kérem önöket, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 319 igen, 8 nem szavazat és 13 tartózkodás mellett sürgős tárgyalásba vette az előterjesztést. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőc…
H/306 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 14/2006. (V.31.) OGY határozat módosításáról (az Ifjúsági biz. dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi h. elnökké Korózs Lajost,taggá az Egészségügyi biz. dr
ELNÖK: Köszönöm. Azt kéri a frakcióvezető-helyettes úr, hogy gombnyomással szavazzunk mind a négy indítványról. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a T/293. számú előterjesztéssel. Kérem, most gombnyomással szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, ho…
H/306 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 14/2006. (V.31.) OGY határozat módosításáról (az Ifjúsági biz. dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi h. elnökké Korózs Lajost,taggá az Egészségügyi biz. dr
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Megkérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a jegyző úr által ismertetett személyi javaslattal. Kérem, most szavazzanak, géppel! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 342 igen szavazattal, 3 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett a sz…
V/225 Reform és új egyensúly V/226 A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseiről
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most elsőként, a vitanap megkezdéseként a kormány nyilatkozatára kerül sor, ahogy jeleztem, 40 perces időkeretben. Megadom a szót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak. (Zaj. - Az elnök csenget.) Öné a szó, miniszte…
V/225 Reform és új egyensúly V/226 A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseiről
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 30-30 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásra nem kerül sor. Elsőként megadom a szót Lendvai Ildikó frakcióvezető asszonynak, a Magyar Szoc…
V/225 Reform és új egyensúly V/226 A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseiről
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető asszony. A Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának adom meg a szót, Navracsics Tibor frakcióvezető úrnak. Frakcióvezető úr, parancsoljon, itt a pulpituson!
V/225 Reform és új egyensúly V/226 A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseiről
ELNÖK: Az ön választása. Parancsoljon!
V/225 Reform és új egyensúly V/226 A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseiről
ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Kuncze Gábor frakcióvezető úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében. Öné a szó, frakcióvezető úr.
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök-jelölt Úr! Kedves Képviselőtársaim! A képviselői felszólalások végére értünk. Most kerül sor miniszterelnök-jelölt úr válaszára, majd azt követően határozathozatallal folytatjuk munkánkat. Megadom a szót Gyurcsány Ferenc miniszte…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A vitát ezzel lezárom. Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök-jelölt Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Most a kormányprogramról történő határozathozatalra és ezzel egyidejűleg a miniszterelnök megválasztására kerül sor. Kérem…
Eskütétel
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kérem, foglaljanak helyet. Most felkérem Nyakó István jegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök urat pedig, hogy kézjegyével lássa el az esküokmányokat. (Nyakó István közreműködésével Gyurcsány Ferenc kézjegyév…
Eskütétel
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Vendégeink! Most a történelmi zászlók kivonulása következik. (A jelenlévők felállnak. Megszólalnak a fanfárok. Ezt követően a történelmi zászlókat ünnepélyes külsőségek között kiviszik az ülésteremből.) Köszönöm szépen. Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök…
Eskütétel
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! (Zaj. - Csenget.) Folytatjuk munkánkat. Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most a kormány tagjainak ünnepélyes eskütétele következik. Az alkotmány 33.…
Eskütétel
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a miniszterjelölteket az illetékes bizottságok meghallgatták, kinevezésüket támogatták. Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Képviselőtársaim! Kedves Vendégek! Most a miniszterek ünnepélyes eskütéte…
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérem, foglaljanak helyet. Tisztelt Országgyűlés! Most felkérem az esküt tett minisztereket, hogy kézjegyükkel lássák el az esküokmányokat. (Az esküt tett miniszterek ellátják kézjegyükkel az esküokmányokat.) Tisztelt Országgyűlés! Közben bejelentem, hogy az alkotmány 33. § (…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Jó reggelt kívánok! Köszöntöm önöket mai ülésnapunkon. Kérem, foglalják el helyüket. Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat, köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 3. ülésnapját…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
ELNÖK: Most köszönöm szépen, jegyző asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 53. § (1) bekezdése értelmében az időkeretről szóló határozathozatal előtt bármelyik képviselőcsoport egy tagja háromperces időkeretben felszólalhat. Kérdezem, hogy kíván-e bárki élni ezzel a felszólalási lehetőségg…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig megadom a szót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt úrnak. Miniszterelnök-jelölt úr, innen a pulpitusról legyen olyan kedves! (Gyurcsány Ferenc a szónoki emelvényre lép.) Öné a szó.
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök-jelölt úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónokok felszólalásaira kerül sor, a napirendi ajánlás értelmében 30-30 perces időkeretben. A vezérszónoki felszólalások között kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Tisztelt Képviselőtársaim! Így soron kö…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megköszönöm a frakcióvezető asszony felszólalását. Most pedig megadom a szót Orbán Viktornak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának, ugyancsak 30 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr.
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
ELNÖK: Az a kérésem...
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
ELNÖK: Képviselő úr!
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásra következik Kuncze Gábor frakcióvezető úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónokaként. Öné a szó, frakcióvezető úr, 30 perces időkeretben.
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Kérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket. Megkezdjük mai munkánkat. (Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját. Az Országgyűlés tavas…
Bejelentések
ELNÖK: Köszönöm szépen. Korrigálom: már az ötödik frakció is megküldte, így az MDF frakcióvezető-helyetteseinek megválasztását is bejelenthettük. Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy az Országgyűlés utolsó plenáris ülését követően a következő, mentelmi jog felfüggesztésére irányuló megkeresés…
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Köszönöm szépen. A jegyző úr jelezte a 12.20-as időpontot, addig lehet módosító javaslatot benyújtani. Szeretném ezt azzal korrigálni, hogy a szünet elrendeléséig lehet, hiszen ezt követően ül majd össze az alkotmányügyi bizottság. A Házszabály értelmében most képviselőcsoportonként egy-egy k…