14 799 felszólalás
T/62 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Turi-Kovács Béla képviselő urat illeti a szó két percben, a Fidesz képviselőcsoportjából. (Zaj. - Csenget.)
T/62 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Salamon László képviselő urat illeti a szó két percben, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából. (Zaj. - Csenget.) Képviselő urak, a türelmüket kérem!
T/62 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Több képviselő nem jelezte felszólalási szándékát. Megkérdezem az előterjesztőket, kívánnak-e reagálni a vitában elhangzottakra. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánnak. Tisztelt Képviselőtársaim! A vitát lezárom. Tekintettel arra, hogy az előterjeszt…
T/61 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Most először a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás értelmében 8-8 perces időkeretben. A vezérszónoki körben nincs kétperces felszólalásra lehetőség. Elsőként megadom a szót Vastagh Pál képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Pá…
T/61 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tekintettel arra, hogy a Fidesz képviselőcsoportja jelezte, hogy nem kíván vezérszónokot állítani, megadom a szót Rubovszky György képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/61 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A többi frakció jelezte, hogy nem kíván vezérszónokot állítani, így a vezérszónoki felszólalások végéhez érkeztünk. Most további képviselői felszólalások következhetnek, 5-5 perces időkeretben. Kérdezem, hogy kíván-e valaki ezzel a lehetőséggel élni…
H/4 Az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáról
DR. SZILI KATALIN, az Országgyűlés elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Elöljáróban is szeretném önöknek megköszönni a támogatásukat, mindannyiuknak. Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Minden képviselőtársam nevében szeretném…
A HSZ 45.§ (2) bekezdése szerinti felszólalás
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Megköszönöm korelnök úrnak az eddigi elnöklést. Az alkotmány 33/A. § a) pontja értelmében a kormány megbízatása az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával megszűnt. Az alkotmány 39/B. §-a alapján az új kormány meg…
A HSZ 45.§ (2) bekezdése szerinti felszólalás
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig megadom a szót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt úrnak. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök-jelölt úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés következő, egynapos ülését várhatóan 2006. május 30-ára összehívom. Az alakuló ülést ezennel bezárom. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Vendégeink! Megkérem önöket, hogy ülésünk ünnepélyes befejezéseként felállv…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm jelen levő képviselőtársaimat, köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját akár itt az ülésteremben, akár a médiumok nyilvánossága előtt. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja a Házszabályban me…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Akkor itt hadd ragadjam meg én magam is az alkalmat, hogy megköszönjem a figyelmességet képviselőtársnőim nevében, hiszen minden alkalommal, amikor a parlamenti ülésnap és a nőnap egybeesik, akkor általában virággal szokták a képviselő hölgyeket köszönteni.…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy kíván-e a kormány részéről bárki reagálni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Orbán Viktor frakcióvezető-helyettes, a Fidesz képviselőcsoportjából: "A változás…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. A kormány részéről megadom a szót Molnár Albert pénzügyminisztériumi politikai államtitkár úrnak. Államtitkár úr!
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végéhez értünk. Soron következik mai ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlás…
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Köszönöm szépen, tehát géppel történő szavazást kér a frakcióvezető-helyettes úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja kezdeményezte, illetőleg annak nevében a frakcióvezető-helyettes úr, hogy a napirendről gépi szavazással döntsünk. K…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm valamennyi jelen lévő képviselőtársamat, köszöntöm miniszterelnök urat, a kormány tagjait, és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját, akár itt, az ülésteremben, akár a médiumok nyilvánossága előtt. Az Országgyűlés ta…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A frakcióknak öt-öt perces időkeretben van lehetőségük felszólalni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Nyolc!) Áder János frakcióvezető urat illeti a szó, a Fidesz képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem, hogy mely frakció kíván még élni a felszólalás lehetőségével. Herényi Károly frakcióvezető urat illeti a szó, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, ötperces időkeretben, frakcióvezető úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Kérném szépen a frakcióvezető úr óráját visszaállítani! (Zaj. - Az elnök csenget.)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lendvai Ildikó frakcióvezető asszonyt illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Frakcióvezető asszony!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kuncze Gábor frakcióvezető urat illeti a szó, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A miniszterelnök urat viszontválasz illeti. Öné a szó, miniszterelnök úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett a mai napon Áder János frakcióvezető úr, a Fidesz képviselőcsoportjából: "Mit kaptak a családok?" címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy a kormány részéről kíván-e valaki reagálni. (Nincs jelentkező.) Nem kíván senki reagálni. (Taps az ellenzéki oldalon. - Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csapody Miklós frakcióvezető-helyettes úr,…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy a kormány részéről kíván-e bárki reagálni. (Nincs jelentkező.) Nem kíván. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kuncze Gábor frakcióvezető úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. De mielőtt megadnám fr…
Bejelentések
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kíván-e bárki reagálni? (Nincs ilyen jelzés.) Nem kíván. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Vincze László jegyző urat, hogy a korábbi házbizottsági megállapodásnak megfelelően ismertesse a napirend utáni felszólalásra jelentkező…
I/19253 Vajon megteheti-e egy felelős kormány, hogy veszélyeztesse az egészségügyi dolgozók munkahelyét, a betegellátás biztonságát, és a 90.000 ember ellátásáért felelős Berettyóújfalui Kórház működését?
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság mai ülésén a Magyar Szocialista Párt képviselője - az ellenzéki frakciók támogatásának hiányában - visszavonta a múlt héten a Nemzeti Vidékpolitikai Tanácsról szóló T/19082. számú törvényjavaslat, valamint a mozgóképről szó…
I/19253 Vajon megteheti-e egy felelős kormány, hogy veszélyeztesse az egészségügyi dolgozók munkahelyét, a betegellátás biztonságát, és a 90.000 ember ellátásáért felelős Berettyóújfalui Kórház működését?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Interpellációjára Rácz Jenő egészségügyi miniszter úr válaszol. Miniszter úr, öné a szó.