154 felszólalás
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. „Erős képzelet szüli az okokat” ‑ Michel de Montaigne francia filozófus mondata ez. Az az érzésem, amikor hallgatjuk a vitát, hallgatom a vitát, az ellenzék úgy gondolja, hogy a kormánypárti boszorkánykonyhában kutyulgatjuk azt a bizonyos…
T/10856 Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról
DR. TILKI ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat 45 törvény módosítását foglalja magában. Ezek közül a módosítások közül szeretnék párat kiemelni, elsősorban önkormányzati f…
H/9282 A "Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért" elnevezésű európai polgári kezdeményezésről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Reményi Sándornak van egy nagyon szép verse, a Mindhalálig című vers, és a Mindhalálig című versben a következőt írja: „Száz hajszáleren szívódik belém, / És száz ösvényen felé kúszom én…” Az a dolgunk, hogy segítsünk széke…
T/8039 A közbeszerzésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. TILKI ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közbeszerzésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló T/8039. irományszámú törvényjavaslat fő célja a 2015. évi CXLIII. közbeszerzési törvény tekin…
T/8039 A közbeszerzésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én csak ahhoz szeretnék hozzászólni, hogy itt elhangzott az ellenzéki pártok részéről, hogy nyilván a hétfői esemény miatt kerül ez benyújtásra. Hát, itt többen vagyunk olyanok, a Jobbik részéről két jogvégzett polgármester, volt polgármester úr,…
T/8038 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról
DR. TILKI ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy újabb olyan törvényjavaslat van előttünk, amely reagál az élet változásaira. Külön örülök annak, hogy államtitkár úr kitért arra, hogy nem csupán egy jogs…
T/8038 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gyüre képviselő úrnak szeretném ajánlani a figyelmébe a középkorban élt francia esszéírót, filozófust, a Magyar Nemzetből valószínűleg ismeri, ha olvassa, hogy: „Erős képzelet szüli az okokat.” Nem gondoltam, hogy ide el lehet jutni a törvényjava…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Érdekes érzés hallgatni a vitát. (Z. Kárpát Dániel: Éjszaka még jobb volt!) Azt érzékelem az ellenzék részéről, hogy valójában mindenki elhatárolódik, és magát úgy definiálja, hogy ő más, ő nem ért egyet azzal, amit Hadházy képviselő úr művelt (D…
A/8141 Mi áll az árulás mögött?
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Romániában egy hete tartották meg az elnökválasztás első fordulóját. (Zaj. ‑ Az elnök csenget.) Az első két helyen Klaus Johannis és Viorica Dăncilă végzett, így ők jutottak a november 24-ei második fordulóba. A mi szempontunk…
A/8141 Mi áll az árulás mögött?
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, miniszter úr. Mifelénk, faluhelyen van egy olyan mondás, hogy aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. (Dr. Brenner Koloman: Az látszik rajtad!) Az, hogy a határon túli magyarokról az ellenzék mit gondol, az a megkötött moslékkoalícióban önökre mindan…
T/7556 A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2006 és 2010 között egy bizottságban ültem az előttem felszólaló DK-s képviselő úrral. Jó lett volna akkor olvasni azt a felszólalását, amit az imént elmondott. Én volt polgármesterként pontosan…
T/7556 A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nehéz helyzetben van államtitkár úr és mi, kormánypárti képviselők is, amikor Bangóné képviselő asszonyt hallgatjuk. A politika egyik fő ismérve az, hogy az ember legyen hiteles, hitelesen tudjon beszélni, amiről beszél. Csak arra…
T/7556 A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Van annak egy diszkrét bája, ha itt a parlamentben is érezzük azt, hogy a Jobbik és a Gyurcsány pártja, a DK úgy összefogódzik határon túli kérdésekben. (Dr. Varga-Damm Andrea: Tényleg?) Elnök úr is beállt a magyargyűlölő vonalba. Egy ügyv…
Napirend előtti felszólalások
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! „Testvéreim, Úzvölgye van és még lesz, itt nem két nép áll szemben egymással. Isten őrizzen ettől, meggondolatlan vagy rossz szándékú intézkedésre felült egy mindenre fogható csoport. Felkorbácsolták az indulatokat, ez…
I/6471 Visszatér-e Románia a párbeszéd útjára?
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az európai parlamenti választásokon sok szavazatot vesztett a román kormány, válságban van: a párt elnökét a legfelsőbb bíróság rögtön az EP-választás után jogerősen letöltendő börtönbünte…
I/6471 Visszatér-e Románia a párbeszéd útjára?
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a megnyugtató választ, államtitkár úr. A hőskultusz minden nemzet életében nagyon fontos dolog, és különösen azért látjuk ezt szomorúan, láttuk a tévéfelvételeket szomorúan, hiszen akár a Don-kanyarba elmegy az ember, a rudkinói és a boldirevkai temetőben l…
K/6501 Amíg a baloldal magára hagyta a magyar vidéket, addig a Kormány tesz a magyar falvakért! Mik az eddigi tapasztalatok a Magyar Falu Program pályázatai kapcsán?
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar gazdaság elismerésre méltó teljesítménye tette lehetővé, hogy a „Magyar falu” program keretében elinduljon Magyarország egyik legnagyobb falufejlesztési programja. A program nem titkolt célja, hogy a kistelepülés…
H/5486 A 2020. év nemzeti összetartozás évének nyilvánításáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Olyan választókerület képviselője vagyok, ahol északi szomszédom a Felvidék, keleti szomszédom Kárpátalja, a délkeleti szomszédom pedig a Partium. Nincs még olyan választókerület az országban, amelyik, ha úgy tetszik, a Trianon utáni időszakban ‑…
T/6361 Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony, Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Az Ezeregyéjszaka meséiben található egy idézet a türelemről. Azt írja, hogy a hatalmasok erénye a türelem. Itt a vitát hallgatva azon gondolkodtam, hogy tényleg hatalmas erény a türel…
T/1671 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik kivételével akkor éppen nem voltam az ülésteremben végighallgattam a vezérszónoki felszólalásokat. Meg kell mondjam, hogy államtitkár úrhoz hasonlóan végtelen nagy türelem kell ahhoz, hogy nyu…
T/1671 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hiszékeny képviselő úrnak szeretném mondani, aki egyéni győztes volt, hogy a választók számonkérik, ha pontatlan. A 40 centis kilátót a szocialisták időszaka alatt sikerült felépíteni, tehát ha a „kilátó” szót használja, akkor a saját párt…
T/1671 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Gréczy úr, ezt vártuk öntől. Önök mindig is megtagadták a határon túli magyarokat, most is ezt tette. Őket teszi felelőssé a kettős állampolgárság intézményével…? Meghívom önt, az én térségemben vannak határátkelőhelyek Kárpátaljára. Menjü…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan térségnek vagyok az országgyűlési képviselője, amely a legtávolabb található Budapesttől, 88 kistelepülés van a választókörzetemben, és a 88-ból mindössze négy pici város. Nagyon örülök annak, hogy olya…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Érdekes, hogy most inkább, ha már elvi módon beszélgetünk a költségvetésről, akkor talán az igazi vitapartner sose gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani éppen a szocialista képviselő úr, aki persze volt polgármester, tehát ismeri a XI. kerületb…
A/18695 Hogyan segít a kormány a kistelepüléseknek?
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Igen, köszönöm szépen, elfogadom.
A/18695 Hogyan segít a kormány a kistelepüléseknek?
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Tényleg még egyszer szeretném megköszönni a kistelepülések nevében, különösen a kötelező feladatellátásra vonatkozó pályázati támogatási lehetőséget. A térségemben 88 településből 78 pályázott és nyert, és tényleg nagyon sokan olyan fej…
A/18493 Hogyan használják ki a terroristák a bevándorlási hullámot?
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Igen, köszönöm, elnök úr.
A/18493 Hogyan használják ki a terroristák a bevándorlási hullámot?
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ugyanazok, akik két éve azt mondták, hogy a bevándorlás álprobléma, akik egy éve azt mondták, hogy nincs és nem is lesz semmilyen kötelező kvóta, akik hónapok óta azt szajkózzák, hogy nincs Soros-terv, pedig évek óta fent van…
Napirend utáni felszólalások
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! November, november vége mindig szomorú időszak a kárpátaljai emberek életében. A negyedik ukrán front 0036-os hadiparancsa értelmében 1944. november 14-16-áig a városok és nagyobb települések katonai par…
V/17955 A devizahitel-károsultak érdekében szükséges lépésekről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP által kezdeményezett politikai vitanapon vagyunk, ahol ‑ nagyon sajnálom ‑ már sem Szél Bernadett, sem Hadházy Ákos képviselőtársam nincs jelen. Hadházy Ákos azzal a minősítéssel…